Szerző: Habók Lilla

2016. augusztus 3. 09:54

Gigafactory: miért ekkora a felhajtás a Tesla gyára körül?

Hatalmas gyárat épített a Tesla Nevada államban Gigafactory néven, ahol Powerwall, Powerpack és a Model 3 autókba szánt akkumulátorok előállítását kezdenék el nagy mennyiségben. Az eddig bemutatott gyár azonban csak a töredéke a távlati terveknek.

Elon Musk mestertervén belül egy következő szakaszhoz lépett a Tesla a Gigafactory beindításával, melynek nyitóbuliját 2016. július 29-én tartották. A nagyszabású terv része a gyártási folyamatok megreformálása automatizált gyártósorokkal, és ebben tett most egy nagyobb előrelépést a Tesla. Ahogy a cég vezérigazgatója a megnyitón  fogalmazott a Gigafactoryval kapcsolatban: "A gyár az a gép, amely a gépet építi."

A Tesla nem akar arra várni, hogy az akkumulátorokat a beszállítóktól megkapják, hanem az összes folyamatot egy cégben szeretné összefogni, mely egyszerre gyárt elektromos autókat, az energiát tároló elemeket, és az energiát előállító napelemeket. Musk "a gyár mint termék" jelmondatával arra is utal, hogy a gyár legalább akkora figyelmet érdemel, mint az általa előállított termék, és a cég mérnökei egy automatizált gyár megtervezésére, felépítésére, és folyamatos fejlesztésére, átépítésére, tökéletesítésére is képesek.

Az előállított termékek között az otthoni háztartási használatra szánt Powerwall (7-10 kWh), és az ipari célokra készített Powerpack (100 kWh) akkumulátorok szerepelnek. Ezek a lítium-ion akkuk összefűzhetőek és együttműködnek a napelemes rendszerekkel, a tárolókapacitásuknak megfelelően képesek a begyűjtött megújuló energia elraktározására a felhasználásig. A tervek szerint ezek gyártása kezdetben a kapacitás harmadát kötné le, majd ez az arány később 50 százalékra emelkedne. Az előállítási költségük pedig 2018-ra várhatóan harmadával csökkenne a mostanihoz képest.

Amellett, hogy a Gigafactoryban gyártott akkukat a Tesla közvetlenül értékesíti, az autókba szánt telepek is itt készülnek majd - sőt, ez a koncepció lehet az autós stratégia kulcsa. Az akkuk jelentik ugyanis a szűk keresztmetszetet az elektromos autók szélesebb körű elterjedésében, és ezt a gátat a Tesla a Panasonic-kal közösen fejlesztett, jobb minőségű és legfőképp olcsóbb megoldással törné át. A sok akkumulátorra azért is szükség lesz, mert a Model 3 szériával a cég köztudottan ki szeretne lépni az exkluzív luxusmárka kategóriából, és elérhető áron értékesítené az elektromos autókat.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Tesla Model 3 "népautó" 2016. márciusától foglalható, melyre július végéig nagyjából 400 ezer megrendelő küldte el az 1000 dolláros foglalót. A nyilvános tervek szerint a gyár kapacitása 2018-ra éri el az évi félmillió legyártott autót, a teljes kapacitást pedig másfél millió kocsi legyártására lőtte be a gyártó. A Tesla azonban felgyorsítaná a folyamatot és 2017 végére szeretne elkészíteni 100-200 ezer autót. Ahhoz képest, hogy előző évben 50 658 járművet szállított le, ezek roppant merész terveknek tűnnek. A fenti tempó viszont indokolná, hogy miért is van szükség az akkugyártás gyors felfuttatására.

És ez még csak a Model 3. Elon Musk "mesterterve" további elektromos közlekedési eszközöket, Tesla teherautókat és buszokat vizionál a közeljövőre nézve, melynek terveit már a következő évre ígéri. Ennek alapján bőven lesz még szerepe a Gigafactory-nak, amelynek jelenlegi mérete csak töredéke a tervezettnek.

A gigagyár Nevada állam Spark városában terül el, két év alatt épült, a befektetés teljes értéke megközelíti a 386 millió dollárt. Ez azonban a megálmodott teljes tervnek egyelőre csak a 14 százalékát fedi le, és ha kész lesz, akkor a tervek szerint a mérete csaknem eléri majd az 1 millió négyzetmétert. A szám nagyságrendi érzékeléséhez képzeljünk el egy akkora gyárat, amely lefedi az egész Margitszigetet vagy a Hajógyári Szigetet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról