Szerző: Asztalos Olivér

2016. július 5. 18:05

Befutott a Linux Mint 18 "Sarah"

Pár napja elkészült és már le is tölthető a Linux Mint legújabb, "Sarah" kódnevű kiadása. A 18-as verziószámot viselő változat LTS, azaz hosszú távú támogatásban részesül, egészen 2021-ig lesznek hozzá frissítések.

Valamivel több mint két évet kellett várni a Linux Mint következő, 18-as főverziójának megjelenésére, mely a 2014 júniusában kiadott operációs rendszerhez hasonlóan MATE és Cinnamon "ízekben" érhető el, melyek sokkal közelebb állnak a klasszikus desktopok kinézetéhez és viselkedéséhez, mint például az Ubuntuból ismert Unity. Az Ubuntu 16.04-as alapra épülő 18-as Mint már a GNOME Shell leszármazott Cinnamon 3.0-s, illetve a GNOME 2 utód MATE 1.14-es asztali környezetével érhető el.

A Mint 18 legnagyobb dobása a fejlesztők szerint az X-Alkalmazások megjelenítése. A készítők ezzel próbálták közelebb hozni az általános alkalmazásokat a tradicionális, GTK-s környezethez, amit több irányvonal mentén igyekeztek elérni. Modern eszköztárakat és technológiákat (pl. GTK3, gsettings) alkalmaztak tradicionális felhasználó felületen, miközben általános, illetve disztribúció-független kialakításra törekedtek. Ezzel párhuzamosan a közkedvelt, vagy korábban népszerű funkciókat próbálták beépíteni a visszafelé kompatibilitás megtartása mellett.

Ennek köszönhetően összesen öt X-Alkalmazást kapott az új Linux Mint. A Xed alapértelmezett text editor alapja a Puma, az Xviewer képnéző pedig az Eye of GNOME-ra építkezik. Az Xreader PDF olvasó az Atrilból gyökerezik, az Xplayer médialejátszó a Totemre épül fel, a Pix képrendező pedig a gThumbra építkezik. A kiadási jegyzék emellett megjegyzi, hogy a GNOME, MATE, illetve Xfce alkalmazások csomagtárolókból továbbra is telepíthetőek, azok az X-Alkalmazásokkal párhuzamosan használhatóak, ugyanakkor utóbbiak jobban illeszkednek a rendszer környezetébe.

Apróbb, de olykor hasznos változás lehet az update manager (vagy frissítéskezelő) ráncfelvarrása, mely külsőre, illetve a motorháztető alatt is módosult. Utóbbinak hála mostantól külön kiválaszthatóak a kernel frissítések, melyeket ötödik szintű frissítéseknek titulálja a rendszer, és ugyanúgy telepíthetőek mint a többi csomag. E mellett mostantól három frissítési módszer közül lehet választani, a tapasztalt felhasználóknak szánt összes frissítés telepítés mellett egy stabilitásra és biztonságra optimalizált, illetve egy kifejezetten üzembiztosságra fejlesztett opció is van, utóbbi jár a legkevesebb frissítéssel.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Hat évet követően a rendszer kinézetéhez is hozzányúltak, a fémes színeket felvonultató Mint-X mellett már a minimalista irányt követő Mint-Y is a rendszer része, mely a népszerű Arc témára és a Moka ikonokra épül. Ennek ellenére továbbra is a Mint-X nyújtja az alapértelmezett megjelenést, mivel az új téma egyelőre nem érte el a végleges alakját.

Mindezen felül még több kisebb-nagyobb módosítást tartalmaz a Linux Mint 18, melyek között például az exFAT fájlrendszer alapértelmezett támogatása is ott van. A disztribúció újdonságairól részletesebben a kiadási jegyzékből lehet tájékozódni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról