Szerző: Hlács Ferenc

2016. június 21. 15:24

Százmillió aktív felhasználónál a Spotify

Három hónap alatt harmadával növelte aktív felhasználóinak számát a Spotify, a fizetős bázis növekedési tempója ugyanakkor lassulni látszik, a rivális Apple Music pedig egyre inkább behozza lemaradását.

Újabb bűvös számot közölt a Spotify. A népszerű zenestreaming szolgáltatás immár több mint százmillió aktív felhasználót számlált a fülhallgatók végén, ami nagy ugrásra utal. Ez a cég legutóbbi, március végi hasonló jelentése óta eltelt három hónap alatt tisztességes, 25 milliós bővülést jelent, azaz a bázis 33 százalékot tudott nőni, noha ez egyelőre úgy tűnik nem fordult le, (legalábbis említést érdemlő mértékben) a fizetős felhasználókra is. Utóbbiak száma kapcsán nem közölt friss adatokat a cég, az érték így továbbra sem távolodhatott el túlzottan a három hónapja jelentett harmincmilliótól.

A vállalatnak az első tízmillió ügyfél begyűjtéséhez közel öt és fél év kellett, a húszmilliós határt viszont már valamivel több mint egy év alatt elérte, az utolsó tízmillió előfizető pedig kilenc hónap alatt gyűlt össze. Ha a gyorsuló tempót a vállalat meg akarja tartani, jó ha még idén sikerül átlépnie a negyvenmilliós határt. Az utolsó időszakban ugyanis a vállalat már nem egyedül küzd az előfizetőkért, a konkurencia pedig egyre inkább kezd felzárkózni mögötte: a legfőbb rivális Apple Music márciusban tízmillió előfizetőnél járt, tehát az ezt megelőző kilenc hónapban a Spotify-jal azonos tempóban tudta bővíteni táborát - persze azzal az előnnyel, hogy a szolgáltatás az Apple minden telefonján előre telepítve van.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Néhány nappal ezelőtt ugyanakkor a cupertinói cég újabb mérföldkövet jelentett be, szolgáltatása immár 15 millió fizető felhasználónál jár. Bár ez még mindig "csak" fele a Spotify-énak, ne feledjük, hogy egy mindössze egyéves zenestreaming megoldásról van szó. Ráadásul miután a vállalatnak az utolsó ötmillió előfizetőt jórészt az elmúlt három hónapban sikerült begyűjtenie, az eddigi információk alapján nagyon úgy tűnik, az Apple Music a növekedés ütemét tekintve lassan megelőzi, vagy már meg is előzte a Spotifyt, legalábbis ami a fizető felhasználókat illeti. Biztosat persze csak akkor mondhatunk, ha utóbbi is közzéteszi legfrissebb adatit az előfizetők számára vonatkozóan. Ne feledjük el továbbá, hogy a Spotify nemrég csökkentette jelentősen "családi" csomagjának árait, azt kis lemaradással hozzáigazítva a vetélytársakéhoz, ami könnyen újabb ugrást jelenthet a fizető felhasználók számában.

Bár a verseny kétségtelenül egyre szorosabb, a Spotify növekedése tagadhatatlan, olyannyira, hogy GP Bullhound befektetési bank szerint mára a vállalaté a legnagyobb európai startup címe, a pénzintézet jelenleg 8,5 milliárd dollárra értékeli a céget. Mindezek mellett természetesen továbbra is a Spotify a legnagyobb zenestreaming-szolgáltató, noha a rohamosan terjeszkedő Apple Music egyre fenyegetőbb árnyékot vet rá - nem is beszélve a Google rivális termékeiről, mint a YouTube vagy a Google Music, noha a keresőóriás pontos előfizetői adatokat egyelőre nem közölt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról