Szerző: Hlács Ferenc

2016. június 15. 16:12

Sokkal gyorsabb lesz a Chrome ősszel

A Google böngészőjének macOS-es és androidos verziója is 47 százalékos gyorsulást ígér.

Szeptemberben fellélegezhetnek az OS X-es (macOS-es?) és androidos Chrome felhasználók, a böngésző ősszel megjelentő 53-as verziója ugyanis alapos tatarozáson esik át, az optimalizációknak köszönhetően pedig összességében az előzetes tesztek szerint mintegy 47 százalékkal javul majd a szoftver teljesítménye. Az Android Police a hajdan pehelysúlyúként indult, azóta komplett webes platformmá hízott, ennek megfelelően igen erőforrásigényessé vált böngésző 53-as Canary verziójának Motion benchmark pontszámait vizsgálta meg, amelyek igen biztató eredményeket mutatnak, elsősorban a GPU raster, CSS, illetve WebGL területen végzett finomításoknak hála.

A méréseket egy tavalyi, integrált GPU-val szerelt MacBook Pro modellen futtatva a fejlesztők a jelenlegi stabil, 51-es Chrome verzióhoz képest a HTML teszteknél figyelemreméltóan magas, több mint 161 százalékos gyorsulást tapasztaltak, de az SVG, illetve 3D grafika terén is komoly az előrelépés, előbbi 151, utóbbi pedig 94 százalékot is meghaladó javulást mutat.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A böngészőt Android platformon használók is komoly ugrásra számíthatnak: az eredmények itt egy Pixel C táblagép teszteléséből származnak, a HTML benchmark itt egészen brutális, 589 százalékos sebességnövekedést mért, míg az SVG-nél több mint tizenegyszeres, 1087 százalékos a gyarapodás - persze a 3D grafikai teszteknél is tapasztalható fejlődés, azok majdnem 129 százalékot vernek rá a jelelegi stabil Chrome-verzióra.

A teljesítménybeli ráncfelvarrás egyes elemei, például a GPU pipeline-t érintő optimalizációk várhatóan már a szoftver soron következő, stabil változatában, a Chrome 52-ben megérkeznek július folyamán, az újítások zöme azonban csak szeptemberre várható. Azt egyelőre nem tudni, hogy hasonló előrelépésre számíthatunk-e a linuxos és windowsos verziók esetében is, az mindenesetre valószínűsíthető, hogy ha sok száz százalékos ugrás nem is, valamilyen szintű gyorsulás ezeken a platformokon is várható. A korábban Animometerként ismert Motion Mark részletes eredményeit az érdeklődők itt böngészhetik át.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról