Szerző: Hlács Ferenc

2016. június 15. 11:32

OnePlus 3: ha idei csúcsvas kell, ne keress tovább

Bemutatkozott a legújabb OnePlus modell: a hardver még a csúcskategóriában is kiemelkedő, az ára viszont középkategóriát idézi.

Megérkezett az elérhető árú csúcstelefonjairól - és az azokat övező megrendelési nehézségekről - elhíresült OnePlus legújabb zászlóshajója, amellyel a gyártó egészen elképesztő ár-érték arányt tesz le az asztalra. A készülék nyers erő tekintetében első ránézésre nem csak utoléri, de maga mögött is hagyja az idei androidos élmezőnyt, mindezt ráadásul a csúcskategóriában jellemző, sokszor 200 ezer forintot is jócskán meghaladó ár nagyjából feléért.

A gyártó harmadik generációs, OnePlus 3 névre hallgató csúcsmodelljében, ahogy az várható volt, az idei Qualcomm-zászlóvivő Snapdragon 820 dolgozik, két darab, 2,15 gigahertzen ketyegő, valamint kettő, 1,6 gigahertzre állított Kryo maggal és Adreno 530 GPU-val. A RAM-mal a gyártó minden korábbinál bőkezűbben bánt, abból 6 gigabájt került az eszközbe, jelentősen több, mint a nagy gyártók, például a Samsung vagy LG készülékeiben látott 4 gigabájt memória. Az okostelefon csak 64 gigabájt tárhellyel lesz kapható, microSD foglalat nélkül - bár biztosan lesznek akik hiányolják a bővíthetőséget, ekkora tárterület valószínűleg a felhasználók elsöprő többségének bőségesen elegendő, kiváltképp ilyen olcsón.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A kijelzővel a gyártó nem szállt be a felbontásversenybe, az 5,5 hüvelykes Full HD AMOLED panel 401 PPI-s pixelsűrűsége ugyanakkor még mindig rendkívül éles képet ad, egyedül VR-szemüvegbe helyezve lehet érezhető a csúcskategóriában elterjedt QuadHD hiánya. A hátlapra egy optikai képstabilizációval megtoldott, 16 megapixeles Sony IMX298 kameraszenzor került, a telefon elején pedig egy 8 megapixeles érzékelő figyel. Természetesen az ujjlenyomat-olvasó sem maradt ki a repertoárból, ez a kijelző alatt, az előlapon kapott helyet.

A OnePlus dicséretes módon az elsők között kezdte USB Type-C csatlakozóval felszerelni eszközeit, már a cég tavaly nyáron debütált, előző generációs csúcsmodelljére is ilyen aljzat került, és a OnePlus 3-nál sincs ez máshogy. Az viszont sajnos kevésbé dicséretre méltó, hogy a vállalat is elkezdett megosztó áldozatokat hozni a minél vékonyabb kialakításért, így az eszköz bár  7,35 milliméterével több mint 2 milliméterrel vékonyabb mint elődje, cserébe kisebb akkut is kapott, a 3300-as helyett itt egy kereken 3000 mAh-s telepet találunk. A készülék fedélzetén továbbra is a cég Oxygen OS néven futó, a Google-féle "gyári" verzióhoz közeli, Marshmallow-ra építő Android variáns fut - külön említést érdemel, hogy a cég a biztonsági frissítéseket is szorgalmasan küldi eszközeire.

Fogást találni persze a OnePlus 3-on is lehet, akár a szerényebb akku, netán az ujjlenyomat-olvasó pozíciója kapcsán, ilyen áron azonban ezek mindegyike több mint megbocsátható: a csúcsmodell mezőnyében példátlanul olcsón, 125 ezer forintért rendelhető meg a cég weboldaláról, a vállalat ráadásul a nehézkes, sokat szidott meghívásos rendszertől is elbúcsúzott, néhány kattintással már bárki megrendelheti az eszközt - ingyenes kiszállítással, Magyarországra is. Ha valaki 2016-os csúcsvasat szeretne, megfizethető áron, ráadásul jó szoftveres támogatással, ne keressen tovább.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról