Szerző: Voith Hunor

2016. március 5. 09:38

Suhogni kezdett a kasza az IBM-nél

Az elmúlt néhány napban egyre több volt IBM-es számol be arról, hogy a vállalat elkezdte végrehajtani a januárban kiszivárgott masszív leépítési tervét. A lapátra tett munkavállalók szerint elsősorban az Egyesült Államokban lesz nagy vágás, de máshol is számítani lehet kirúgásokra. Úgy tűnik, a magyar szervezet jól jön ki az átszervezésből.

Volt munkavállalók beszámolói alapján elkezdődött az az óriási leépítés, melynek előkészülete még január elején szivárgott ki. Az IBM egyelőre nem erősítette meg a hírt, de egy érintett alkalmazott szerint az amerikai állomány egyharmada számíthat felmondási értesítőre a következő napokban, hetekben, sokan pedig már meg is kapták azt. Az IBM egy ideje már nem ad ki régiós bontást alkalmazotti létszámáról, de az eddigi információk alapján valószínűleg több tízezer embert érint a karcsúsítás. A közép-európai régió is érintett, bár jóval kisebb mértékben.

A leépítéssel kapcsolatos információk összegyűjtésére létrehozott Facebook-csoport bejegyzései alapján nagyon széles az érintett területek skálája, és azok sincsenek biztonságban, akik akár több évtizedet húztak le az IBM-nél. Vannak osztályok és üzletágak, ahol "csak" tizedelés folyik, de akadnak teljesen felszámolt csapatok is. Szoftveres, hardveres (még a megmaradó kevésből is), értékesítői, támogatói pozíciók egyaránt vannak a listán, és úgy tűnik (amit korábbi belsős információink is alátámasztanak), hogy egyes tevékenységeket a vállalat olcsóbb régiókba mozgat át az Egyesült Államokból – Brazília mellett Magyarország is nevesítve van.

Fél év helyett egy hónap

Sokan sérelmezik, hogy az IBM néhány héttel a daráló beindítása előtt új végkielégítési csomagot vezetett be, amit mintha pont erre az alkalomra tervezett volna. Ez azokra az alkalmazottakra vonatkozik, akiket az általuk betöltött pozíció megszűnése vagy elégtelen teljesítmény miatt küldenek el, és a korábbinál felajánlott, akár hathavi kompenzációnál jóval kevesebbre, egyhavira jogosultak. Egyesek azt írják, az IBM elég agresszíven alkalmazza az utóbbi kitételt, és látszólag teljesíthetetlen célokat tűz ki, majd nem teljesítésük esetén életbe lépteti az új szabályozást.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Persze egyes információkat érdemes egészséges fenntartással kezelni, hiszen ilyenkor az érintettekben többnyire rengeteg az indulat. Ugyanakkor az említett Facebook-csoport mellett például a TheLayoff.comon is elkezdtek tucatjával gyűlni az erről szóló, hasonló tartalmú bejegyzések és hozzászólások. A divíziók, régiók közötti belsős átvételről ellentétes hírek vannak: elvileg van lehetőség az értesítést követően új belső pozíció után nézni, mert abból "bőséggel" van, miközben alkalmazottak befagyasztott belső toborzásról számolnak be.

Érdekesség, hogy egy IBM-es szóvivő szerint a vállalatnak jelenleg is 25 ezer nyitott pozíciója van, és a cég tavaly alkalmazottai közel ötödét(!) cserélte ki – a 380 ezres összlétszám maradt, de 70 ezer ember távozott, és ugyanennyi csatlakozott is, részben a számos akvizíció útján. Tény, hogy az IBM bevallottan és köztudottan nagy átalakuláson megy keresztül, ami a HP-hoz hasonlóan óriási áldozatokkal jár, de az eddigi megszólalásokból úgy fest, hogy az emberek legalább annyira (ha nem jobban) nehezményezik az elbocsátás tényét, mint azt, ahogy az IBM ezt az egészet kezeli.

Többen felemlegették azt is, hogy a közel 4 éve folyamatosan gyengülő eredmények ellenére Ginny Rometty vezérigazgató tavaly 900 ezer dollárral magasabb bónuszt kapott, mint egy évvel előtte, ahelyett, hogy megismételte volna 2013-as gesztusát, amikor a szintén rossz teljesítményre hivatkozva visszautasította a plusz jövedelmet. Az IBM részvényárfolyama a néhány évvel ezelőtti 200 dollár körül szintről mára 120 dollár közelébe esett.

A vállalat nem árulta el, a létszámleépítés összesen hány embert érint. "Az IBM agresszívan alakítja át üzletét hogy vezető legyen egy új, felhős és kognitív korszakban. Ez a [szükséges] kompetenciák újrahangolásával is jár – ügyfeleink elvárják ezt, ahogy az IBM-hez fordulnak segítségért az új innovációkban és technológiákban rejlő előnyök kihasználására. Globálisan az IBM továbbra is fektetni fog a jövőben szükséges tudásba" – mondta a cég szóvivője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról