Szerző: Hlács Ferenc

2016. február 18. 12:30

A riválisoknál is elérhetővé teszi a Gmail funkcióit a Google

Több külső emailszolgáltató fiókjait is használatba vehetik a felhasználók az androidos Gmail appon keresztül, annak fő funkcióival egyetemben. A Gmailify kezdeményezésben a Google ígérete szerint folyamatosan bővül a támogatott szolgáltatók listája.

A maradék okot is elvenné a Google, hogy a felhasználók elhagyják emailszolgáltatásának felületét. A vállalat már tavaly márciusban megnyitotta a Gmail kapuit a konkurens szolgáltatások felhasználói előtt, akik az elmúlt év során már meglévő, nem gmailes, például a Yahoo!-nál vagy az Outlook.comon regisztrált címeikre érkező leveleiket is kezelhették a keresőóriás levelezőjének felületéről. A vállalat most még egy lépéssel tovább megy, és a szolgáltatás funkciópalettájának jelentős részét elérhetővé teszi a külsős címek számára is.

A Gmailify néven futó kezdeményezés csak a cég androidos alkalmazásával érhető el, de igazából szerveroldali megoldás. Az app ugyanis nem az adott szolgáltató email-szerveréhez kapcsolódik közvetlenül nyílt protokollokon keresztül, hanem közbeiktatja a Google-féle szervert. Ez utóbbi gyakorlatilag közbeékelődik az app és az eredeti szolgáltató közé, és nyújtja a Gmailify által ígért funkciókat mint a spamvédelem vagy az automatizált rendszerezés. Az app szempontjából a fiók így szabványos Gmail-fióknak tűnik.

00:34
 

Gmailify: The best of Gmail, without an @gmail address

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A külső fiókokból áthúzott levelek számára a szerveres feldolgozásnak köszönhetően mindezek mellett már a Gmail speciális keresési operátorai is elérhetők az emailek közötti hatékonyabb kereséshez, valamint értelemszerűen az app értesítéseket is küld a beérkezett levelekről. Az alkalmazásban megadott külső fiókok tartalmaihoz a fentieken túl már a Google Now szolgáltatás is hozzáfér, amely az emailek tartalma alapján különböző releváns információs kártyákat dob fel a felhasználóknak. A Gmaillel összekötött külső fiókok természetesen bármikor leválaszthatók teljesen vagy használhatók továbbra is a keresőóriás szolgáltatásán keresztül, ám a Gmailify által kínált plusz képességek nélkül.

A frissen bejelentett funkció egyelőre csak a Yahoo!-s emailnél, illetve a Microsoft Hotmail és Outlook levelezőinél vethető be, a Google szerint azonban a jövőben több más emailszolgáltatóval is bővítik majd a listát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról