Szerző: Asztalos Olivér

2016. február 1. 12:20

Licencekért fizet a Samsung a Nokiának

Megegyezett a Nokia és a Samsung a mobilos licencek ügyében. Bár a finn cég sikerként könyveli el a megállapodást, az elemzők ennél többet vártak.

Lezárult a Nokia és a Samsung szabadalmi jogvitája, a dél-koreai cég fizet a finn vállalatnak. A szóban forgó ügyet még 2013-ban kezdeményezte a Nokia egy választott bíróságnál, miután a két cég nem tudott minden részletben megegyezni a mobilos licencek ügyében. A szabadalmakkal foglalkozó Nokia Technologies divízió 2015-ös pénzügyi évének bevétele az elmúlt két év díjaival együtt 1,02 milliárd euróra rúghat, szemben a 2014-es 578 milliós összegéhez képest.

Éves szinten a Nokia a Samsung megállapodásával 800 milliós bevételre számít. A finn cég 2018-ig további 1,3 milliárd eurót vár az eddigi lezárt szabadalmi vitákból, illetve a még folyamatban lévő bírósági ügyekből. A Nokia és az LG között egy a Samsunggal lezárthoz hasonló jogvita áll fenn, a megegyezést az idei évre reméli a cég.

A Nokia emellett az Apple-lel is újratárgyalja a megállapodását az elkövetkező években. A finn vállalat elmondása szerint összesen körülbelül 50 milliárd eurót költöttek kutatásra és fejlesztésre az elmúlt nagyjából két évtizedben, melynek egyik eredménye az a 30 000 szabadalom, amiből a Nokia Technologies divízió bevételének nagy része származik.

Bár a két vállalat nem részletezte az új szerződésben foglaltakat, de valószínűleg nagy részt 3G-s és 4G-s  szabadalmakról szólhat a mostani megállapodás. A választott bíróság feladata a rádiós kommunikációs szabvány implementálásához valóban szükséges licencek listájának és azok értékének megállapítása volt. Ezekre a szabadalmakra FRAND-elvek (fair, reasonable and non-discriminatory licencelés) vonatkoznak. Hogy ezt mennyire komolyan veszi az iparág, azt jól mutatja, hogy a gyakorlatot figyelmen kívül hagyó Qualcommot már számos bírsággal sújtották az elmúlt időben.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A tőzsde negatívan fogadta a bejelentést, a finn vállalat részvényei 10 százalékot estek. A Nokia a megegyezést követően 800 millió eurós extra éves bevételre számít, ami 11 százalékkal marad el az elemzők 900 milliós prognózisától. Emellett a részvény árfolyamot továbbra is negatívan befolyásolja, hogy az elemzők pesszimistán kezelik a tavaly áprilisban született Alcatel-Lucent megállapodást. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint nehéz lesz a 15,6 milliárd euróért felvásárolt cég integrálása, ez pedig komolyan befolyásolhatja a Nokia jövőbeni működését.

A Nokiával kapcsolatban az elemzők a mai napig arra számítottak, hogy a finn vállalat széles licencportfóliójával felül tudja múlni az Ericssont, mely vállalat például a közelmúltban egyezett meg az Apple-lel egy hasonló vitából eredően. Az Ericsson jelenleg nagyjából 1,2 milliárd eurós bevételt köszönhet szabadalmainak értékesítéséből, amitől jelen állás szerint 400 millióval marad el a Nokia.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról