Szerző: Gálffy Csaba

2016. január 21. 17:00

Hivatalos: megvette a Ustreamet az IBM

Az IBM vásárolta fel a Ustreamet - jelentette be a vállalat. A pletykált ár 130 millió dollár, ami viszonylag alacsonynak számít a cég által évekkel ezelőtt bevont tőkéhez viszonyítva.

Felvásárolta a Ustream videós platformot az IBM - jelentette be a Nagy Kék néhány perce. A felvásárlás lehetőségéről reggel a Fortune adott először hírt, a felvásárlás tényét most az IBM hivatalosan is elismerte, a cég azonban nem hozta nyilvánosságra a tranzakció értékét. A Fortune több forrásból megerősített információja szerint mintegy 130 millió dollárt adott az IBM a hazai fejlesztésű startupért, ezt egészíti ki az ilyenkor szokásos alkalmazotti juttatáscsomag, ami a vezetést és a dolgozókat hivatott maradásra bírni.

A cél a világuralom

A sajtóközlemény szerint a felvásárlást követően a Ustream nem őrzi meg majd (relatív) függetlenségét, a csapat beolvad egy újonnan létrehozott csoportba, amely a Cloud Video Services elnevezést kapta. A szervezeti egységbe olvad be a Ustream mellett a korábban felvásárolt Clearleap, az Aspera és a Cleversafe is, e technológiákat az IBM saját kutatás-fejlesztésével kombinálja majd.

Az elképzelés szerint a Cloud Video Services egy olyan általános célú felhős videoplatform lesz, amely a nagyvállalati ügyfelektől a médiáig rengeteg potenciális vevőkör igényeit ki tudja majd szolgálni. A csoport vezetője Braxton Jarrat lesz, a cél pedig a 105 milliárd dolláros felhős videós piac meghódítása.

Mit vett pontosan az IBM?

Ugyan a Ustreamet legtöbben a konzumer streaming appról ismerik, a cég ennél sokkal komplexebb vállalati megoldásokat fejlesztett. A Ustream portfólió magját a nyílt Ustream Developer Platform jelenti, ami lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy testreszabott, keresztplatformos videólejátszó alkalmazásokat készítsenek. Az ügyfelek használhatják a vállalat valós idejű hangulatelemzési eszközét, amellyel a közönség által az élő közvetítési tartalomra adott reakcióit lehet felmérni. Az IBM integrálni fogja a Ustream fejlesztési platformját a Bluemixbe, azért, hogy az ügyfelek elkülönített videószolgáltatást nyújthassanak a fejlesztőknek.

A Ustream portfóliójába tartozik még a Ustream Demand, ami lehetővé teszi a marketingesek számára az automatikus leadgyűjtést, az adatok integrálását a munkafolyamataikba, valamint az élő és az on-demand tartalmak egyetlen kezelőfelületről történő menedzselését. A Ustream Align a biztonságos, cégen belüli, alkalmazottak közötti kommunikációt teszi lehetővé, a Ustream Pro Broadcasting pedig a nagy médiacégek számára kínál élő videostreaminget.

Szerény összeg

Az IBM és a Ustream együttműködése évekre nyúlik vissza, az IBM 2014-ben indult felhős SaaS-áruházában a Ustream volt az első videós platform. A két cég később azt is bejelentette, hogy a Ustream technológiája biztosítja a műszaki alapokat a BlueMix felhős fejlesztői platformján elérhető videós megoldáshoz.

A Ustream főhadiszállása San Franciscóban van, a fejlesztőközpont azonban Budapesten található, a cég Andrássy úti irodájában. A nyilvános adatok szerint a Ustream eddig mintegy 60 millió dollár tőkét vont be, ehhez képest a rebesgetett 130 millió dolláros felvásárlási ajánlat kimondottan kevésnek számít, ami azt jelenti, hogy az IBM nem tartja különösebben sikeresnek a Ustreamet.

Azt nem tudjuk, hogy a cég korábbi tőkebevonásainál mekkora értékelés mellett szálltak be a befektetők, de sejthető, hogy a 2010 februári SoftBank-Fenwick&West-KT Corp befektetési körben 46 millió dollárt hasonló, 120-180 millió dolláros értékelés mellett vonhatott be a cég. Amennyiben a becslés igaz, a befektetők sokat nem nyertek az üzleten.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Ustream ugyan az elsők között ért a live streaming piacra, a cég nem tudta a ragyogó időzítést kamatoztatni, az eredeti, végfelhasználókra koncentráló stratégiát így fokozatosan felváltotta a B2B fókusz. A módosított stratégia keretében a cég olyan videós streaming platformot fejlesztett, amelyet más cégek használhattak alkalmi vagy állandó jelleggel saját tartalmaik közvetítésére - a rendszert olyan cégek vették igénybe, mint a NASA és a Discovery Channel. A fejlesztések is e célcsoport igényeire koncentrálnak, ennek is köszönhetően világszerte elismert, kimondottan fejlett videós megoldás született. Nem véletlen, hogy (ahogy fentebb írtuk) az IBM pont a Ustreammel lépett partneri kapcsolatra az üzleti megoldást illetően.

Egy lépéssel a műszaki fejlődés előtt

Nem mehetünk el persze amellett, hogy a Ustream hatalmas lehetőséget szalasztott el a konzumer piac feladásával-hanyagolásával. A hatalmas kezdeti előnyt ugyanis a cég nem tudta olyan felhasználói bázisra váltani, amely fenntarthatóvá tette volna a közösségi élő streaming üzleti modelljét, így ezen a piacon most a Twitter-féle Periscope tarol (a Meerkat legyőzését követően). Egy másik rokon terület a játékstreaming, ezt viszont jelen állás szerint a Twitch szerezte meg - a cégecskét egymillliárd dollárért vette meg az Amazon.

A Ustream technológiája ugyanis mobilos kontextusban nyert volna igazi értelmet, a cég azonban valószínűleg túl hamar érkezett a piacra, az okostelefonok képességei és a mobilnetes hozzáférés minősége (és sebessége) 2010 előtt egyszerűen nem nyújtott elegendő alapot a szolgáltatáshoz, a független startup pedig nem rendelkezett elegendő tőkével ahhoz, hogy kivárja amíg a kiegészítő technológiák felveszik az általa diktált ritmust. Így a user generated videostreaming helyett a cég fokozatosan az üzleti megoldások felé fordult, és itt sikeressé is vált.

Párhuzam vonható ebben a tekintetben több magyarországi gyökerű startuppal - egy globálisan ismert, elfogadott és százmilliók által használt konzumer fókusszal rendelkező szolgáltatás létrehozása elképesztően nehéz. És nem is a műszaki alapok, a fejlesztés minősége vagy a felhasználói élmény jelenti a problémát, hanem az ilyen növekedéshez szükséges egyéb erőforrások - leginkább a pénz. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy a LogMeInhez és az NNG-hez hasonlóan a Ustream is a white label (licencelhető, márkázható) megoldások felé fordult és az üzleti partnereket részesítette előnyben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról