Szerző: Voith Hunor

2015. december 21. 13:50

Big data technológiát (és céget) vett a Microsoft

A vállalat a hároméves Metanautixot vásárolta fel, egyelőre ismeretlen összegért.

A Microsoft a Ciscóhoz hasonlóan idén nagyon sok kis céget vásárolt fel, részben az általuk kifejlesztett és birtokolt technológiákért, részben pedig az ott dolgozó szakemberekért. A vállalat (ahogy hasonló méretű konkurensei is) főleg a hagyományos on-premise termékekről a felhős szolgáltatásokra átállás során helyez nagy hangsúlyt az úgynevezett acqui-hire típusú bővülésre.

Az adattárolás- és feldolgozás területe jelenleg rendkívül képlékeny, nagy kockázatot jelent saját fejlesztés elindításával fogadni egy irányra – nem annak költsége, hanem időigénye miatt. Könnyen előfordulhat, hogy amire az egészből a nagyvállalati bürokráciával terhelve legalább egy félig-meddig használható technológia születik, addigra egy háromfős garázscég kijön valami jobb, modernebb, gyorsan népszerűvé váló alternatívával. Ezek az erősen fókuszált cégek viszont emiatt remek felvásárlási célpontnak számítanak. Egyrészt szervezeti és üzleti integrálásuk általában gyorsan és könnyen megy (kevés alkalmazott, kevés fizető ügyfél, kevés támogatandó termék), másrészt mostanában nehezen megszerezhető szürkeállományt és kész, esetleg a szűkebb vagy tágabb piacon már bizonyított fejlesztéseket is nyújtanak.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Metanautix tökéletes példája a fentieknek. A startupot mindössze három éve alapította két, addig a Facebooknál és a Google-nél adatfeldolgozáshoz kapcsolódó fejlesztésekkel foglalkozó mérnök. A finanszírozáshoz hétmillió dollár kockázati tőkét vontak be, az alapok mellett a Google egykori mérnökségi alelnöke, Shiva Shivakumar is beszállt, aki korábban a keresőóriást a cégalapításért otthagyó Theo Vassilakisszal a Dremel projekten dolgozott együtt.

29:41
 

Metanautix Quest: Scalable Analytics Across NoSQL, RDBMS, and Hadoop: Couchbase Connect 2015

Még több videó

A Metanautix alapítói egy egyre égetőbb probléma megoldását tűzték ki célul: olyan lekérdezési interfész létrehozását, melybe mindenféle adatbázis becsatornázható, és a felhasználók akár alapszintű SQL-ismeret birtokában is hozzáférhessenek az azokban tárolt információhoz. A Quest névre keresztelt termék végül tavaly év végére került kipróbálható állapotba, idén nyáron pedig megjelent alaposan kibővített 2.0-s verziója. Az ügyfélkörről a cég nem igazán adott ki információt, élesben a Shutterfly használja, a HP pedig a megjelenése óta vizsgálja alkalmazási lehetőségeit.

A Microsoft a bejelentés szerint elsősorban az SQL Serverben és a Cortana Analytics Suite-ban szeretné hasznosítani a Questet, a cég az erről szóló részleteket későbbre ígéri.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról