Szerző: Voith Hunor

2015. december 15. 17:20

Frissítve: Qualcomm: kicsi a rakás!

Tajvan is antitröszt-vizsgálatot indított a cég ellen, ami akár két részre is szakadhat a jövőben.

Újabb antitröszt-vizsgálatot kapott a nyakába a Qualcomm. Az Európai Unió és Dél-Korea után Tajvan döntött úgy, hogy megvizsgálja, az amerikai vállalat licencszerződései megkötésekor megsértette-e az ország méltányos kereskedelemre vonatkozó törvényét. A cég licencelési gyakorlatát nem hivatalosan az Egyesült Államok Igazságügyminisztériuma is vizsgálja, az említett dél-koreai eljárás pedig akár globális viszonylatban is precedensértékű lehet.

Ugyanis az ottani versenyügyi hatóság lehetőség szerint a licencdíj megállapításának módját is megváltoztatná: komplett készülék helyett az adott chipek árát szabná meg a licencdíj alapjául. Ezt a Qualcomm érthető módon nem szeretné, hiszen egyrészt teljesen át kéne alakítania elszámolási rendszerét, másrészt a végén valószínűleg lényegesen rosszabbul jönne ki anyagilag, mint a készülékalapú elszámolásnál. Az idén elbukott kínai eljárás lezártával ezt a kitételt végül sikerült elkerülnie a vállalatnak, "csak" egymilliárd dolláros bírság megfizetésére és számos licencmegállapodási kompromisszum elfogadására kényszerült.

Két részre szakad?

A Qualcomm az elmúlt egy évben folyamatosan kapta a pofonokat. A fent felsorolt versenyügyi vizsgálatok (és azok egyre növekvő száma) elriasztották a befektetőket, a cég tőzsdei értéke majdnem a tavalyi csúcs felére esett, 130 milliárd dollárról 70 milliárdra. A befektetőket elsősorban nem az egyszeri büntetési tételek zavarják – azt a Qualcomm a mintegy 31 milliárd dollárnyi készpénztartalékából bármikor "zsebből" kifizeti – hanem a bevételt és a nyereséget hosszú távon leszorító, licencelési gyakorlatra vonatkozó intézkedések.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az amerikai vállalat ugyan bevétele többségét processzorainak értékesítéséből szerzi, de az igazi nyereséget a magas szellemi értéket képviselő licencmegállapodások jelentik. A két üzletág működése és eredményessége merőben más, és legalább ennyire megoszlanak az elemzői és befektetői vélemények arról, hogy érdemes lenne-e ketté választani a Qualcommot, vagy nem.

Egyrészt a cég erősségét pont az adja, hogy duplán, "vasként" és szellemi termékként is hasznot tud húzni kutatás-fejlesztési tevékenységéből, a magas nyereséghányadú licencelésből pedig finanszírozni tudja a költséges K+F-et. Másrészt ez az összefonódás és számos kritikus fontosságú mobilkommunikációs szabadalom birtoklása a versenyügyi hatóságok és a versenytársak, kényszerű üzletfelek állandó célpontjává is teszi a vállalatot. A Qualcomm pedig erre még rá is erősít azzal, hogy tényleg olyan piacpolitikát folytat, melynek repertoárjában kevésbé tisztességes eszközök is vannak a "kiszorítósdihoz".

A Bloomberg belsős információi szerint a chipgyártó igazgatótanácsa a héten fogja megvitatni a kérdést, de valószínű, hogy a Qualcomm egyben fog tovább élni. Az ok: a jogi környezet régóta ellenségesnek minősül, a cégvezetők és a jogászok pedig megtanultak lavírozni az ingoványos talajon, a kínai elmarasztaló döntés a kevés negatív kimenetel egyik volt csupán.

Frissítve:

A Qualcomm bejelentette, hogy lezárult a vállalat fél éve tartó stratégiai átvilágítása, és az eredmények alapján az igazgatótanács és a felsővezetés egyhangúlag a cég egyben tartása mellett döntött. Az indoklás szerint a jelenlegi üzleti és szervezeti felépítés előnyeit nem lehetne két különálló cégbe úgy átmenteni, hogy azok a jövőben hasonló hatékonysággal kamatoztathassák azokat a piacon.

A folyó pénzügyi negyedévre a cégvezetés jó eredményekre számít, mert a vártnál több 3G-s és 4G-s mobilkészülék fogyott, ráadásul magasabb átlagáron, mint amennyivel a korábbi becslés során a Qualcomm elemzői számoltak. A vállalat szerint az idén végrehajtott költségcsökkentő intézkedések is kezdik éreztetni hatásukat, a részletes beszámolóra azonban januárig még várni kell.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról