Szerző: Voith Hunor

2015. december 3. 14:30

Kipróbálható az Azure Container Service

A szolgáltatás jelenleg csak Linux konténereket támogat, a lista a jövőben bővülni fog, a Microsoft természetesen saját konténereit sem hagyja magára.

A Microsoft néhány hónapja jelentette be az Azure-ön használható konténermenedzsment-szolgáltatását, az Azure Container Service-t (ACS), amit most korlátozottan kipróbálhatóvá tett. A cég már rég elkötelezte magát a konténeres technológia támogatása mellett, és amellett, hogy együttműködésre lépett a legfontosabb szereplőkkel (például Docker), saját alternatívát is elkezdett fejleszteni. A Windows Server konténerekkel a Windows Server 2016 TP3, a Hyper-V konténerekkel pedig a TP4 kiadás óta lehet ismerkedni (a TP4-ről nemsokára részletes bemutatóval is jelentkezünk). A vállalat egy direkt konténeres környezetekhez optimalizált headless változatot is készít a következő Windows Serverből Nano néven.

Ahogy korábban is írtuk, a fentiekkel a Microsoft "csak" az alapokat rakta és rakja le. Ezek mellé ma már szinte nélkülözhetetlen egy olyan menedzsmentréteg is, amivel a konténerekhez kapcsolódó üzemeltetési-felügyeleti munkákat központilag és hatékonyan lehet ellátni. Az egyébként "ezer éve" létező konténertechnológiát most felfuttató Docker saját fejlesztés helyett a Tutumot vásárolta fel, a Red Hat az Ansible-t szerezte meg, a Google pedig Kubernetes néven fejlesztett egy sajátot, majd azt egy független iparági testület irányítása alá helyezte.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Számítani lehetett rá, hogy az Azure tulajdonosaként a Microsoft kínálni fog valamilyen alternatívát. Az ACS bejelentésekor valószínűleg sokan lélegeztek fel, hogy a cég szabad szoftveres alapokra építkezve hozta létre saját megoldását, és nem épített egy újabb "várat" saját szabványokkal körbebástyázva. Arról egyelőre nincs információ, hogy az ACS a Kubernetesszel milyen formában lesz képes együttműködni – nem valószínű ugyanis, hogy az egyik legnagyobb esélyesként számon tartott menedzsmentplatform támogatását a Microsoft megkerülheti.

A szolgáltatás jelenleg csak Linux konténert támogat, a Windows Server Container a jövőben, tippünk szerint a Windows Server 2016 megjelenése környékén kap támogatást. A Microsoft egy velős videóban szépen összeszedte az alapokat, az ACS iránt érdeklődőknek mindenképpen érdemes megnézni.

Az ACS előzetesét most még csak korlátozottan, egyéni jelentkezést és jóváhagyást követően lehet kipróbálni, a mindenki által hozzáférhető nyilvános teszt 2016 elején indul.

Kliensoldali Windows-konténer is lesz?

"Konténertémában" érdekes információra bukkant a ZDNet, bár a forrást a Microsoft azóta eltávolította. A vállalat egy programmenedzseri álláshirdetésben olyan szakembert keresett, aki bejelentés előtt álló, kliensoldali konténeres megoldások fejlesztését menedzselné. Az egyelőre titkosként kezelt projekt valószínűleg az operációs rendszer biztonságának fokozására irányul – a leggyakrabban támadási felületként használt alkalmazásokat Hyper-V konténerekbe rakva jelentősen megnehezíthető a támadók dolga. A Windows 10 November Update-ben helyet kapó nested virtualization talán ennek alapjait rakhatta le.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról