Szerző: Voith Hunor

2015. november 3. 16:15

Eltörli a korlátlan otthoni OneDrive-ot a Microsoft

Nagy port kavart a Microsoft friss bejelentése, melyben a vállalat közölte, megszünteti az otthoni és felsőoktatási Office 365 előfizetések mellé kínált korlátlan OneDrive tárhelyet, valamint az ingyen biztosított felhős tárhelyet is jelentősen visszavágja. A lépés első ránézésre meglepő és érthetetlen, de jobban belegondolva a cél a hivatalos indoklástól függetlenül egészen egyértelmű: a cég az Office 365 felé szeretné terelni a felhasználókat.

A Microsoft egy éve jelentette be, hogy az Office 365 Home, Personal és University előfizetések mellé az addigi 1 terabájtnyi helyett korlátlan tárhelyet fog kínálni – ez az akkori tárhelyverseny fényében érthető volt, és jelentősen növelte a Microsoft szolgáltatásának vonzerejét a konkurens alternatívákkal szemben. Most, az opció eltörlésekor a cég arra hivatkozik, hogy a felhasználók “néhány esetben” ezt arra használták, hogy akár 75 terabájtnyi adatot is tároljanak a Microsoft felhős tárhelyében, ami 14 ezerszer több az átlagos mennyiségnél. Ez tehát azt jelenti, hogy a felhasználónkénti átlagos tárolt mennyiség nagyjából 5,5 gigabájt, ami alig haladja meg az új ingyenes limitként meghatározott 5 gigabájtot.

Lássuk tehát részletesen az új feltételeket! A Microsoft egyrészt tegnapi naptól kezdve nem ad többé korlátlan tárhelyet sem újonnan regisztrált, sem már meglévő Office 365 Home, Personal és University előfizetőknek. Másrészt az Office 365 előfizetéstől függetlenül elérhető, 15 gigabájtnyi ingyenes OneDrive tárhelyet 5 gigabájtra csökkenti. Harmadrészt pedig a cég kivezeti a 100 és 200 gigabájtos OneDrive előfizetéseket, helyettük egy 50 gigabájtost tesz elérhetővé, havi 2 dollárért. Végül pedig a cég odaszúrt egyet az amúgy sem elkényeztetett Windows Phone használóknak is, a filmtekercshez (camera roll) biztosított extra 15 gigabájtos ingyenes tárhelyet is megszünteti.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A változtatások “megemésztésére” szolgáló átmeneti időszakot legalább hosszúra tervezte a vállalat, így az érintett felhasználóknak bőven lesz ideje alkalmazkodni az új feltételekhez. Az 1 terabájtnál többet használókat a Microsoft értesíti, ők mostantól legalább még egy évig használhatják a jelenlegi, korlátlan tárhelyet. Azt követően, ha a tárolt adatmennyiség még mindig meghaladja az 1 terabájtot, akkor a fiókon csak törlést és olvasást lehet végezni amíg a limit alá csökken a foglalt kapacitás. Ez a második fázis a jelenlegi elképzelés szerint 6 hónapig fog tartani, letelte után a “renitens” felhasználók fiókját a Microsoft zárolni fogja, amíg az nem zsugorodik a megfelelő mennyiségre. (Kérdéses persze, hogy a további törlést hogy lehet majd megvalósítani zárolt fiók mellett.)

Az önálló, ingyenes 15 gigabájtos opciót a vállalat a következő hónapokban, fokozatosan fogja kivezetni és a limitet 5 gigabájtra csökkenteni. Az értesítést követően 90 nap áll majd rendelkezésre az új feltétel teljesítésére, azt követően a fiók 9 hónapig írásvédetté válik, majd az első értesítéstől számított egy év elteltével a tartalmat akár törölheti is a Microsoft. Azon felhasználók részére, akik az értesítéskor 5 gigabájtnál többet használnak az ingyenes OneDrive tárhelyből, a vállalat egy egyéves ingyenes Office 365 Personal előfizetést fog ajándékozni.

A dühös felhasználók beindították már a mémgyártást

A szigorítások közül a két legfájóbb minden bizonnyal a 15 gigabájtos határ 5 gigabájtra történő módosítása és a filmtekercshez járó ingyenes tárhely megszüntetése. Korlátlan tárhelyet ugyanis a Microsoft csak óvatosan, lassan vezette be, rengeteg felhasználó így máig nem kapta meg ezt a bővítést. Ez azért érdekes, mert így a Microsoft egy amúgy is kis csoport még kisebb részére hivatkozva “bünteti” a többséget. Igen, bünteti, ugyanis a kommunikációt sikerült megint nagyon elrontani, és a legtöbb érintett úgy fogja értelmezni a változtatásokat, hogy néhány ember miatt húzza most a rövidebbet.

Arra is érdemes néhány szót vesztegetni, hogy a Microsoft már nem az első IT-szolgáltató, amely utólag döbben rá, egyes felhasználók hogyan használnak egy korlátlannak hirdetett szolgáltatást. Ezt a “felismerést” azonban arra használja, hogy nagyon határozottan a fizetős opciók felé terelje a felhasználókat – a jelenleg mintegy 18 millió előfizetővel rendelkező Office 365 ugyanis remek hosszú távú bevételi forrás.

A nyilvánvalót viszont a Microsoft az utóbbi években már sokadik félresikerült kommunikációs kampányában nem tudta elbagatellizálni, és vesztére még a Microsoft-barát blogok, oldalak, bloggerek és újságírók is a cég ellen fordultak. (Azt már tényleg csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a korlátlansággal “visszaélőket” a vállalat bármikor személyre szabottan megzabolázhatta volna, egyéb változtatások nélkül. Hiszen ha az átlagos igénybe vétel amúgy is alig haladja meg az 5 gigabájtot, és a hivatalos pr-gondolatmenetet követjük, nem lett volna szükség a legnagyobb negatív visszhangot keltő 15 gigabájtos ingyenes lehetőség eltörlésére.)

Otthoni felhasználóknak így jelenleg az Amazon Cloud Drive marad az egyetlen emberi árú, korlátlan felhős tárolási alternatíva. Az azonban tudásában messze a OneDrive-é alatt van, hiszen csak egy archiválási, nem pedig egy valós idejű szinkronizálásra is felkészített felhős tárolási szolgáltatás.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról