Szerző: Hlács Ferenc

2015. november 3. 16:07

Az Activision Blizzardnál folytatják a Candy Crush készítői

Lecsapott az Activision Blizzard a Candy Crush-t fejlesztő King Digital Entertainmentre. A népszerű, mobil platformokat célzó játékfejlesztő cég 5,9 milliárd dollárért cserél gazdát, az akvizíció várhatóan tavasszal zárul le.

Felvásárolja a népszerű Candy Crush Saga készítőjét az Activision Blizzard. Az egyik legismertebb mobilos játékot fejlesztő, brit King Digital Entertainment mintegy 5,9 milliárd dollárért kerül vállalat birtokába.

Az Egyesült Királyságban alkotó cég bár még mindig dollár százmilliókban mérhető negyedéves bevételekről számol be, már messze nem teljesít úgy, mint két évvel ezelőtt. A vállalat 2013 harmadik negyedévében ért a csúcsra, ekkor 648 millió dolláros bevételről számolt be - ehhez képest a 2014 júniusában zárult negyedévben már csak 611, egy évvel később pedig 529 millió dollárról beszélt. Az elmúlt két év ugyanezen időszakaiban a profitok is látványosan olvadtak, 165-ről 119 millió dollárra (az egyszeri tételektől megtisztított számok).

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ez nem meglepő módon a fizető felhasználók elvándorlásának tudható be, azok száma az elmúlt években rohamos csökkenésbe kezdett: míg a vállalatnak fénykorában 13 millió játékos fizetett a különböző játékokon belüli termékekért, mára ez az érték alig 7,6 millióra olvadt, ami pedig alig több mint a cég teljes, 340 milliós felhasználói bázisának 2,2 százaléka. A gyengülés a vállalat részvényein is erősen érződött: a King Digital Entertainment 2014-ben vonult tőzsdére, 22,50 dolláros részvényenkénti ár mellett, ez az érték azonban már az első nap 19 dollár alá zuhant - azóta pedig még tovább ereszkedett, 15 dollárnál állt meg. Ezt tekintetbe véve a cég kifejezetten sikeres felvásárlást hozott össze, ugyanis részvényeként 18 dollárért került az Activision Blizzard birtokába.

A King Digital Entertainment tulajdonosai időben csaptak le a katapult gombjára: a vállalatnak az utóbbi két évben nem sikerült új fejőstehenet fejleszteni, és ahogy azt a Rovio példáján is láthatjuk, az első komoly siker után nem sok az esélye egy második nagy dobásnak. Az Activision Blizzad mindenesetre fűz még reményeket a fejlesztőcsapathoz, az a tervek szerint a többek között a Warcraft játékokról is ismert vállalat kötelékében is folytatja majd az új címek fejlesztését. A várakozások szerint az akvizíció jövő tavasszal zárul majd le.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról