Szerző: Hlács Ferenc

2015. október 27. 10:56

Idén rajtolhat az első moduláris okostelefon

A Project Arát megelőzve, idén decemberben megjelenhet az első moduláris okostelefon. A Fairphone 2 hét fő komponense egyszerűen cserélhető - és a vásárlóknak a Google szolgáltatásokat sem kötelező igénybe venniük.

Mióta a Google bedobta a köztudatba, hogy Project Ara keretei között egy moduláris okostelefonon dolgozik, rengetegen várják tűkön ülve, mikor tehetik rá a kezüket az első, kereskedelmi forgalomban is kapható modellre. Egy hasonló eszköz koncepciója érthető módon vonzó, hiszen akárcsak a PC-k esetében, nem kell feltétlenül új készüléket vásárolni, ha a felhasználó nagyobb teljesítményt, jobb kamerát vagy szebb kijelzőt szeretne, elég csak az adott komponensből újat vásárolni. Az Ara körül azonban egy ideje elég nagy a csend, a prototípust vállalat legutóbb júniusi fejlesztői konferenciáján villantotta fel rövid ideig.

Könnyen lehet azonban, hogy a moduláris telefonra vágyóknak nem kell megvárniuk a Google termékét, úgy tűnik ugyanis, már idén decemberben elérhetővé válik a Fairphone legújabb generációja, amely hasonló képességeket ígér. A vállalat neve 2013-ban kiadott, közösségi finanszírozásból megvalósított okostelefonjáról lehet ismerős: az első Fairphone-t készítői a komponensek lehető legetikusabb beszerzésével igyekeztek megkülönböztetni a konkurenciától, kerülve a különböző konfliktusok sújtotta területekről származó anyagokat, komponenseket.

A készülék második generációja is hasonló irányelvek mentén készül, ugyanakkor egy fontos pluszt is hoz az elődhöz képest: az átlagfelhasználó számára is könnyen, gyorsan szerelhető lesz, a vállalat szerint senkinek nem jelent majd problémát egy-egy alkatrészt kicserélni a telefonban - sőt a cég erre bátorítja is felhasználóit. A telefon összesen hét fő elemből áll, ezek a kijelző, az alaplapot is tartalmazó főmodul, a hátlapi kamera, az antenna, hangszóró, akkumulátor és a hátlap - utóbbi egyébként oldalt és a kijelző peremén is rugalmas burkolattal védi az eszközt, akár egy tok. Néhány komponens, például a mikrofon az egyes modulokról külön levehető.

Az Ars Technicának alkalma volt kézbe venni az eszközt, és a Fairphone műszaki igazgatója, Olivier Hébert segítségével szétszedni, majd összerakni azt. A tapasztalatok alapján a művelet kifejezetten egyszerű, még ha nem is olyan gyors mint az Ara mágnesesen helyükre csattanó moduljai esetében. A Fairphone 2 blokkjait kék körökkel jelölt, egyszerű kereszthornyos csavarok tartják a helyükön, amelyek ráadásul mind azonos méretűek. Hébert szerint arról egyelőre nincs hiteles mérés, hogy az egyes telefonok hány szétszedés-összerakás ciklusra hitelesíthetők - ő maga ugyanakkor legalább ötvenszer szedte darabjaira és állította újra össze a készülék utolsó prototípusát, probléma nélkül.

00:38
 

Fairphone 2: Modular design for you to open and repair

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az öthüvelykes Fairphone 2-ben egy mára középkategóriásnak mondható, 2,26 gigahertzes Krait 400 magokkal operáló Snapdragon 801 processzort találunk, továbbá 2 gigabájt RAM-ot és 32 gigabájt, microSD-vel bővíthető belső tárhelyet. A kijelző felbontása Full HD, tisztességes 446 PPI-s pixelsűrűséggel. Az LTE-képes eszköz a Bluetooth 4.0 mellett a 802.11ac szabványú Wi-Fit is támogatja, cserélhető akkumulátora pedig átlagosnak mondható, 2420 mAh kapacitásával. A 8 megapixeles hátlapi és 2 megapixeles előlapi kamera ma már inkább a belépőszintet idézi.

Bár ez a vállalat weboldaláról nem derül ki egyértelműen, az Ars Technica szerint a későbbiekben a telefonokat frissebb hardverrel is lehetőség lesz felszerelni - nagy kérdés, hogy ez pontosan mit is jelent. A Project Ara ugyanis kimondottan az "alaplap" felrobbantására tett kísérlet, amely az egyes főelemeket leválasztására tett próbálkozás. Mivel az alap Android a változó hardverkonfigurációt nem tudja kezelni, az Ara legnagyobb kihívása pontosan a szoftveres fejlesztés. Arról egyelőre nincs információ, hogy ezt a Fairphone pontosan hogyan támogatja (vagy támogatja-e egyáltalán), vagyis lehetőség van-e például a kamera fejlesztésére, a rendszer megtartása mellett.

Az mindenesetre biztos, hogy különböző kiegészítőkre számíthatunk a vállalattól a következő hónapokban, a telefon hátoldalán ugyanis egy plusz csatlakozó is helyet kapott, kifejezetten a későbbiekben érkező plusz funkciókat, például vezeték nélküli töltést vagy NFC-képességet biztosító tokokhoz. A telefon Andorid 5.1-gyel érkezik, azt pedig a vásárló döntheti majd el, hogy azon előre telepítve jelen legyenek-e a Google szolgáltatásai. A vállalat továbbá alternatív operációs rendszerekkel is szemez, mint a (továbbra is csak ígéret szintjén létező) Jolla, Ubuntu vagy Firefox OS.

A Fairphone 2 ára 525 euró, az egyes modulok árazását azonban még nem árulta el a gyártó. A készüléket "tiszta" komponensei önmagukban is sokak számára vonzóvá tehetik, az igazi lökést azonban az adhatja neki, ha valóban lehetőség lesz idővel modernebb komponensekkel felszerelni az eszközt. A vállalat mindenesetre úgy tűnik elégedett a megcélzott piaccal - Bas van Abel, a cég vezérigazgatója szerint legalább 150 ezer hasonló készülékre van igény egy évben Európában. Október közepéig nagyjából 20 ezren rendelték elő - és fizették ki - a Fairphone 2-t.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról