Szerző: Hlács Ferenc

2015. október 20. 11:26

Új Yoga hibrid és óriástablet a Lenovótól

Új Yoga notebookot és egy ugyancsak a Yoga márkanév alá bevont, méretes all-in-one PC-t jelentett be a Lenovo. A vállalat legújabb, teljesen körbehajtható kijelzővel felszerelt notebookjának a megszokott konkurencia mellett immár a Microsoft Surface Bookjával is versenyeznie kell - ami árát tekintve úgy tűnik sikerül is neki.

Frissül a Lenovo Yoga szériája: az elsősorban a hajlékony notebookjairól ismert sorozat a legújabb Yoga 900 laptop mellett egy asztali AIO PC-vel is bővül. Külsőre az új Yoga notebook nem hoz sok változást, a 13,3 hüvelykes eszköz legfeltűnőbb pontja továbbra is az egyedi zsanérrendszer, amely a kijelző teljes hosszán végighúzódik. Az óraszíjszerűen kialakított, 812 darab alumínium- és acélalkatrészből álló szerkezet kifejezetten látványos, a gyártó szerint továbbá strapabíró is, azt a cég összesen mintegy 25 ezer ki-becsukásra hitelesítette. A zsanérnak köszönhetően természetesen a Yoga 900 kijelzője, ahogy elődei esetében is, teljes egészében körbehajtható, a készülék így kvázi táblagépként is használható.

Az IPS érintőpanel felbontása 3200x1800 pixel, 276 PPI-s pixelsűrűséggel - ezzel a Microsoft nemrég bejelentett rivális Surface Bookjának kijelzőjét is megelőzi egy hajszállal. A notebook Core i5-ös vagy i7-es Intel Skylake processzorokkal érhető el, illetve 8 vagy 16 gigabájt RAM választható bele. A belső tárhelyopciók 256 gigabájtos SATA SSD-nél kezdődnek, amelyet 512 gigabájtig tornázhatunk fel. A készülékre az idei trendeknek megfelelően utat talált egy C típusú USB csatlakozó (ezt a Microsoft lehagyta), továbbá két hagyományos USB 3.0 aljzatot és egy SD kártyaolvasó is akad rajta. Az előző generációénál mintegy 33 százalékkal nagyobb, 66 wattórás akku kapcsán a vállalat kilenc óra üzemiről beszél, ez persze élesben valószínűleg kevesebb lesz.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Lenovo Yoga notebookjai a teljesen hátrahajtható kijelzős hibridek mezőnyében hagyományosan úttörőnek számítanak, ugyanakkor a Microsoft néhány hete bejelentett, hasonló specifikációkkal rendelkező, ugyancsak visszahajtható panellel felszerelt Surface Bookja komoly vetélytársat jelent a sorozat számára - utóbbinak ráadásul kijelzője leválasztható, az önálló táblagépként is használható.

A Windows 10-es Yoga 900-nak ugyanakkor több előnye is van az új konkurenssel szemben: egyrészt könnyebb és vékonyabb is a Microsoft notebookjánál, a Surface Book nagyjából 1,5 kilójánál érezhetően kevesebbet, 1,29 kilogrammot nyom és 14,9 milliméter vékony. Igaz a Microsoft hibridje legvékonyabb pontján ennél karcsúbb, 13 milliméteres, ugyanakkor az íves zsanérnál ez már 22,8 milliméterre hízik. De új Lenovo-hibrid ára sem elhanyagolható szempont: bár a nettó 1200 dolláros indulóösszeg közel sem olcsó, mégis számottevően kedvezőbb, mint a Surface Book legegyszerűbb változatának 1500 dolláros kezdőára.

Yoga 900 Home, a családi óriás

A vállalat bejelentései közül a nagyobb meglepetést valószínűleg a Yoga 900 Home jelentette. Igaz a méretes, otthoni felhasználásra szánt all-in-one PC hajlítgatásával jobb ha senki nem próbálkozik, a hibrid funkcionalitás itt is jelen van: az eszköz nem csak asztali gépként, de a hátoldalából kihajtható támaszt becsukva óriási, 27 hüvelykes tabletként is használható. Ehhez egy (a Lenovo szerint) háromórás üzemidőt biztosító, 73 wattórás akku is helyet kapott benne, így a tápkábel hossza nem korlátozza a hordozhatóságot - utóbbinál a szűk keresztmetszetet elsősorban az eszköz tömege jelenti majd, az ugyanis mintegy 7,6 kilogrammot nyom.

A jókora LCD kijelző felbontása Full HD, mögötte pedig egy ötödik generációs Intel Core i5 vagy Core i7 lapka teljesít szolgálatot, az óriás Skylake chipekkel egyelőre úgy tűnik nem lesz elérhető. A RAM maximális mérete 8 gigabájt, az SSHD háttértáré pedig 1 terabájt, az eszköz mindezek mellett Nvidia GeForce 940A dedikált grafikával is elérhető lesz. Itt már nem találunk USB-C csatlakozót, az eszköz élére három darab USB 3.0 aljzat és egy HDMI port került.

A notebookhoz hasonlóan Windows 10-et futtató Yoga 900 Home-ot a vállalat elsősorban a nappalikba, családi PC-nek szánja, amelyen a mindennapi tevékenységek mellett többszemélyes játékra is lehetőség nyílik. Az óriás nettó 1550 dolláros indulóáron lesz kapható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról