Szerző: Voith Hunor

2015. október 7. 17:30

Régi-új disztribútort kapott az IBM

Az RRC Hungary korábban csak a Nagy Kék hardvereivel foglalkozott, most a szoftverportfóliót is hozzácsapta. Az országban így mostantól két teljes körű IBM-disztribúció működik.

Bővítette disztribútori megállapodását az IBM Magyarország és az RRC Hungary, így az RRC hazai leányvállalata mostantól a Nagy Kék teljes portfólióját kínálni fogja viszonteladói számára. A cég hét éve éve tart fent disztribútori kapcsolatot az IBM-mel, de eddig csak annak hardvereit értékesítette – viszont legalább ennyi ideje dolgozik azon, hogy a szoftveres portfólióra is kiterjeszthesse a szerződést, tette hozzá Virágh Attila, az RRC Hungary ügyvezető igazgatója.

A megállapodást az is tette lehetővé, hogy az IBM az elmúlt évek jelentős portfóliótisztítását követően (például a PC-gyártás, az x86-os szerverüzletág és a félvezetőgyártás eladása) működését "megoldásalapúra" szervezte át – részletezte Benedek Péter, az IBM Magyarország igazgatója. Bár könyveléstechnikailag (és egyelőre még a negyedéves jelentésekben is) a végén a tételek vagy szoftverként, vagy hardverként (vagy szolgáltatásként) kerülnek elszámolásra, Benedek szerint belsőleg a vállalat működése már az egyes megoldások (felhő, analitika, mobil, biztonság, közösségi) köré szerveződött, hogy a fejlesztés és az értékesítés terén is maximálisan ki lehessen használni a rendelkezésre álló erőforrásokat.

Hellinger Teodor (IBM), Virágh Attila (RRC Hungary) és Benedek Péter (IBM)

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ezt a szemléletet emelte ki Virágh is, aki szerint az RRC-nél az IBM-et mostantól egy egységként kezelik, és a vállalat erősségeit kiaknázó, komplex megoldások szállítására helyezik a hangsúlyt. A megfelelő minőségű kiszolgálás érdekében a cég négy új szakembert vett fel, továbbá az érintett, meglévő alkalmazottait is továbbképezte, így jelenleg egy kilencfős dedikált csapatot tart fenn az IBM-disztribúció részére. A kétezerben négy fővel alapított magyar leányvállalat ma 54 főt foglalkoztat, tavalyi árbevétele 12,5 milliárd, nettó eredménye 225 millió forint volt. Az RRC nem pusztán disztribútor, hanem számos gyártó hivatalos oktatóközpontja, valamint Pearson VUE vizsgaközpont is – összesen mintegy félszáz különböző gyártó termékeivel kapcsolatos képzést és vizsgáztatást végez a cég.

Az IBM Magyarország egyik fő célja a kibővített disztribútori szerződéssel egy "képzettársítási" változás elérése. Benedek Péter elmondta, hogy szeretnék, ha a vállalat az itthoni fejekben a jövőben elsősorban nem csak hardvergyártóként, hanem az adattal kapcsolatos területek (analitika, adattárház, IoT, felhőszolgáltatások) kiemelt piaci szereplőjeként is élne. Az IBM hazai vezetője kiemelte, hogy tapasztalata szerint a magyar viszonteladók hozzáadott értéke az értékesítési láncban nagyon magas, így bízik abban, hogy az RRC mintegy viszonteladós partneri hálózata révén a vállalat komoly előrelépést tud majd tenni a magyar piacon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.