Szerző: Gálffy Csaba

2015. szeptember 25. 16:46

A pesszimista várakozásokat is alulmúlta a BlackBerry

Gyakorlatilag befejezi saját platformja fejlesztését a BlackBerry, az új telefon már Androiddal jön - jelentette be a szebb napokat látott kanadai cég. Mind a bevétel, mind a profit elmaradt a várakozásoktól.

Újra rendkívül gyenge negyedévet zárt a BlackBerry. A vállalat friss pénzügyi jelentése szerint az augusztus 29-cel zárt három hónapban a bevétel majdnem felére, 916 millió dollárról 490 millió dollárra esett. Némi meglepetésre a vállalat egészséges, 51 millió dolláros profitot könyvelt el, ezt kizárólag a korábban kibocsátott kötvények árában bekövetkezett értékváltozás okozta, a (pozitív és negatív) egyszeri hatásokat kiszűrve 66 milliós veszteséget kapunk.

Aggasztóbb, hogy a szoftverek és szolgáltatások együttes bevétele is hatalmasat zuhant. A cég megmentőjének kikiáltott divízió tavaly még 494 millió dollár bevételt termelt egy negyedévben, ez a most zárt három hónapban 284 millióra esett vissza, vagyis 42 százalékkal zsugorodott. A vállalat ugyan két felvásárlással, az egyik legnagyobb versenytárs Good Technology illetve az AtHoc bekebelezésével erősíti meg ezt a részleget és szilárdítja meg pozícióját az okostelefonos flották menedzsmentjében, a trend azonban semmi jóval nem kecsegtet, egyelőre ez a divízió is meredeken csökkenő pályán mozog.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A telefongyártás továbbra is a teljes forgalom jelentős, 41 százalékos részét teszi ki, nagyjából azonos arányban zsugorodott tehát, mint a szoftveres-szolgáltatásos oldal. A vállalat 800 ezer okostelefon értékesítéséről számolt be, 240 dolláros átlagos eladási ár mellett. Ez utóbbi egyébként nem számít rossz értéknek, a cég megmaradt vevői úgy tűnik a közép- és felsőkategóriás termékeket vásárolták.

A vállalat bejelentése meglepte a piacot, az elemzői konszenzus ugyanis 600 millió dollár körüli bevétel és részvényenkénti 9 centes veszteség volt, a cég mindkét várakozást látványosan alulmúlta.

Viszlát BB10?

A hónapokig tartó pletykák és (valószínűleg irányított) szivárogtatások után a BlackBerry azt is bejelentette, hogy Venice kódnéven fejlesztett új zászlóshajó-modellje már nem a saját fejlesztésű BB10 operációs rendszert futtatja, hanem egészében Androidra vált. A telefon álló slider kialakítást kapott, szétcsúsztatás után bukkan elő a teljes méretű billentyűzet. A neve Priv (ejtsd: prájv) lesz, utalva a magánélet védelmére és a privilégiumra is.

A vállalati ügyfelek megnyugatására azért a cég eufemisztikusan hozzátette, hogy "elkötelezett maradt a BlackBerry 10 operációs rendszer mellett", és a jövőben további biztonsági és adatvédelmi frissítéseket ad majd ki a rendszerhez. Ezek közül az első a márciusra ígért 10.3.3-as frissítés lesz - egyúttal ez lehet a rendszer legutolsó hivatalos kiadása is, 10.4-re, különösen meg 11-es kiadásra már nem érdemes számítani. A BlackBerry mellett maradó szervezetek tehát még jó ideig számíthatnak a rendszer karbantartási javításaira, de ezzel gyakorlatilag egészében temethetjük a platformot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról