Szerző: Gálffy Csaba

2015. szeptember 14. 12:30

Megérkezett az Oracle első all-flash tárolója

Még 2014-ben jelentette be az Oracle új generációs, flash-alapú tárolóit, az FS (Flash Storage) sorozatot. Ez egészült ki végre az tisztán flash-alapú változattal

Hosszas várakozás után megérkezett az Oracle első all-flash tárolója, az All-Flash FS1. A tároló műszaki alapjait a 2011-ben felvásárolt Pillar Axiom adja, természetesen alaposan továbbfejlesztett, flash-re optimalizált verzióban. A cég még tavaly ősszel dobta piacra az FS1 hibrid verzióit, amelyek flash-t és hagyományos merevlemezeket kombinálnak – a kizárólag flash-t használó verzióra azonban egészen idén szeptemberig kellett várni.

All-Flash FS1

A tároló konfigurációja igény szerint teljesítményre és kapacitásra is kihegyezhető, illetve a két végpont között tetszőleges köztes állapot is kiválasztható. Kapacitásra optimalizálva egy All-Flash FS 912 terabájtot kínál, míg a másik extrém végponton mindössze 2,8 terabájt a nyers tárhely, ezt elsősorban metaadatok és indexek extrém teljesítményt igénylő kiszolgálására ajánlja az Oracle. A legtöbb szervezetnek értelemszerűen valahol e két végpont között lesz az ideális, ezt segíti az automatikus tárolórétegzés, amely a gyors de kicsi és a lassú de nagy flash-modulok között osztja el a terhelést.

A hibrid tárolókból már ismert tárolórétegzés lényege, hogy a szoftver folyamatosan figyeli az elérési mintázatot, és bizonyos adatokat gyorsabb, bizonyos adatokat pedig a lassabb, de olcsóbb rétegre küld. Ez az All-Flash esetében is működik, ehhez az Oracle kétféle meghajtókeretet (drive enclosure, DE) kínál, a teljesítményre optimalizált egység 400 gigabájtos SSD-ket tartalmaz (7 illetve 13 meghajtós kiadásban 2,8 illetve 5,2 terabájt kapacitással), a kapacitásra kihegyezett egység 1,6 terabájtos SSD-kből épül fel, egy DE-ben 7, 13 vagy 19 meghajtó lehet. Egy FS1 tömb maximum 30 DE-t tud fogadni, ez a "gyors" és "nagy" egységekkel tetszőlegesen tölthető fel, akár működés közben is.

Az elérhető információk szerint az Oracle nem töltötte ölbe tett kézzel ezt az évet, mind a hardvert, mind a vezérlőszofvert, mind az alkalmazásokat alaposan átdolgozta az all-flash tárolók megfelelő kezeléséhez és kihasználásához. Ahogy az a cégnél megszokott, az Oracle az FS1 tárolót is saját üzleti alkalmazásaihoz és adatbázisaihoz optimalizálja. Egy példa: a tároló támogatja az Oracle Database Hybrid Columnar Compression képességét, amellyel ideális esetben mintegy 50-szeres tömörítés is elérhető, az egyes lekérdezések sebessége pedig akár nyolcszorosára növekedhet.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A hardver-szoftver integrációt az FS1 egy szinttel további is viszi. A különböző I/O műveleteket képes egészen finom skálán priorizálni, és értelemszerűen először a legmagasabb besorolású kéréseket kielégíteni. Részben ennek tudható be, hogy a biztonsági másolatok készítése semmiben sem lassítja az OLTP műveleteket, a backup ugyanis alacsony prioritással fut, így csak a rendelkezésre álló fölös kapacitás erejéig tudja terhelni a tárolót. Az Oracle ígérete szerint a szoftverek ára benne foglaltatik a tároló árában, az külön költséget már nem jelent a vásárlónak.

Az integrációt könnyítendő a tároló előre meghatározott profilokkal rendelkezik az Oracle szoftverekhez, így nincs szükség hosszas finomhangolásra az optimális teljesítményhez. Ez nem kis dolog, az ilyen optimalizáció ugyanis hatalmas feladat és olyan szakembereket igényel, akik nem csak a tároló, hanem a hálózat és az adatbázis működéseinek részleteivel is tisztában vannak (pl. indextáblák, archív logok, redo logok, temp fájlok, stb.). A tárolt profilok természetesen az egyedi igényeknek megfelelően szabadon módosíthatóak és tovább finomíthatóak, ha szervezeten belül igény és képesség van rá.

Az All-Flash FS1-et nem csak a hagyományos Oracle-vásárló nagyvállalatoknak, hanem szolgáltatói szektornak is kínálja a gyártó. Ehhez biztonságos tárolókonténerezést kínál, amellyel több bérlős környezetben is hermetikusan elválaszthatóak egymástól az adatok. A biztonság mellett a teljesítményre is figyelt a cég, a fejlett QoS képes garantálni, hogy a nagy terhelést küldők ne nyomják el a többi felhasználót.

Egyértelmű célpont: az EMC

Az új termékcsaládot kimondottan az EMC XtremIO ellenében pozícionálja az Oracle, ennek megfelelően a tavalyi bemutatón is perceket szentelt az összehasonlításnak Larry Ellison, a cég alapító, és az idei rajtnál is az XtremIO-ra hegyezte ki a vállalat a kommunikációt. Eszerint az FS1 adott esetben akár tízszeres sebességet is nyújt az összemérhető XtremIO konfigurációhoz viszonyítva (írási teljesítményben), de a többi mutatóban is alaposan ráver a versenytársra - legalábbis az Oracle saját belső mérései szerint. Eközben a kapacitásra vetített bekerülési költségben az FS1 kevesebb, mint feleannyiba kerül, mint a közvetlen versenytárs – szintén az Oracle állítása szerint. Így ezeket az adatokat érdemes némi fenntartással kezelni, mivel nem független mérések.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról