Szerző: Hlács Ferenc

2015. szeptember 4. 14:03

Alvásfigyelő szenzorral erősít IoT-fronton a Samsung

Új okosotthon-kiegészítőket és egy matrac alá helyezhető alváskövető szenzort leplezett le a Samsung a berlini IFA kiállításon. A vállalat SleepSense névre keresztelt szenzora nem csak a felhasználót figyeli, de a környező eszközökkel is kommunikál.

Nem csak a viselhető eszközök terén, de IoT-fronton is bővített a Samsung az idei IFA-n: a vállalat egy új alváskövető szenzort, illetve egy sor okosotthon-kiegészítőt is bemutatott, utóbbiakat a tavaly felvásárolt SmartThings zászlaja alatt. Az otthonokba szánt érzékelőket tervező cég tavaly augusztusban került a koreai óriás birtokába, azóta pedig most jelentett be először új termékeket.

A vállalat új eszközeinek központi egysége a Smart Hub, amely a korábbi generációhoz képest izmosabb processzorral érkezik - hogy pontosan milyen chippel azt a gyártó nem jelölte meg - továbbá egy akkumulátort is tartalmaz, így áramkimaradás esetén további 10 órán keresztül is képes működni. A készülék a csatlakoztatott eszközökkel a Wi-Fi mellet Zigbee, illetve Z-wave szabványokon keresztül kommunikál. Az új Hubbal a hozzá tartozó mobilalkalmazás is frissült, a szoftver egyszerűbb, átláthatóbb felületet kapott.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A központi egység nagy előnye, hogy nem csak a Samsung termékeivel kompatibilis, a SmartThings által támogatott ökoszisztéma a cég szerint mintegy 200 eszközre rúg - ezek száma pedig folyamatosan növekszik, a vállalat platformjára építő fejlesztők száma mára csaknem 10 ezerre hízott. A kütyühöz a cég a megszokott szenzorokat is kiadja, a mozgásérzékelőtől az ajtó- illetve ablaknyitást és -zárást regisztráló szenzoron át az okos konnektorokig. A Smart Hub mindezek mellett a Samsung és a D-Link kameráit is támogatja. A központi egység a bejelentéstől kezdve már elérhető, 99 dolláros ajánlott fogyasztói áron.

Samsung SleepSense

A Samsung persze nem csak nap közben, de alvás közben is figyelné felhasználóit: a koreai gyártó a berlini kiállításon SleepSense névre hallgató eszközét is bemutatta. A készülék esetében nem a megszokott, alvásfigyelő funkciókkal is felszerelt fitneszkarperecről van szó, a cég ezúttal egy dedikált alváskövető hardverrel állt elő.

A SleepSense egy lapos, csepp alakú készülék amely matrac alól figyeli a felhasználó mozgását alvás közben, valamint a szívverés és a légzés követésére is képes. A szenzor vezeték nélkül csatlakozik a tulajdonos okostelefonjához, amelyen a hozzá tartozó alkalmazásban reggelente jelentéseket közöl az épp véget ért alvás minőségéről. A szoftver egy pontszámot ad a felhasználónak, amelyet az elalváshoz szükséges idő, a teljes alvással töltött idő, az alvás "hatékonysága", az éjszakai felébredések és felkelések, továbbá a REM fázisban és mélyalvásban töltött idő alapján számol ki. A kapott értékeket az app az adott felhasználó életkorának megfelelő értékekkel is összeveti - franciaágy esetén személyenként külön SleepSense szenzorra van szükség a megfelelő pontossághoz.

A Samsung új eszközének képességei ugyanakkor nem merülnek ki az alvás kiértékelésében, az ugyanis - ahogy azt a gyártó sem késik hangsúlyozni - jó IoT eszközhöz méltóan a környező Samsung készülékekkel is kommunikál: a kütyü a jobb alvás érdekében például képes lekapcsolni a gyártó tévéit, illetve adott esetben légkondicionálóit is optimálisabb működésre állítja. Az eszköz kommunikációs képességei ráadásul nem feltétlenül korlátozódnak a koreai cég termékeire, amennyiben a felhasználó egy fentebb említett SmartThings Hubbal is rendelkezik, a SleepSense azon keresztül más gyártók egyes eszközeivel is képes felvenni a kapcsolatot.

Az készülék fokozatos ébresztésre is képes, figyelembe véve az adott felhasználó alvásciklusait, a vállalat továbbá más családtagok, elsősorban az idősebbek megfigyelése céljából az appban lehetőséget ad az értékelések automatikus továbbítására egy másik felhasználó felé. A Samsung alváskövetőjének árát és a megjelenés várható időpontját még nem közölte.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról