Szerző: Hlács Ferenc

2015. szeptember 1. 13:01

Viselkedésalapú biztonsági megoldás a Qualcommtól

Új biztonsági technológiát jelentett be a Qualcomm, amely a chipgyártó jövőre érkező Snapdragon 820 csúcsprocesszorával jelenik meg. A Smart Protect nevű megoldás, amely valós időben, azok viselkedése alapján szűri ki a kártevőket, leghamarabb 2016 elején tűnhet fel a mobileszközökben.

Új védelmi vonalat állít a mobileszközöket fenyegető malware-ek ellen a Qualcomm: A vállalat a napokban jelentette be Snapdragon Smart Protect névre hallgató technológiáját, amely új csúcsprocesszorában, a Snapdragon 820-ban debütál majd.

A cég szerint a megoldás a létező, tanúsítványalapú biztonsági szoftvereket egészíti majd ki azáltal, hogy még a tanúsítványok frissítése előtt elemzi és azonosítja a potenciális fenyegetéseket. A legtöbb biztonsági megoldás egyébként az egyes szoftverekhez tartozó tanúsítványok ellenőrzésére épít, noha miután azokat egy, az új malware-ek tempós megjelenéséhez képest aránylag lassan bővülő adatbázissal veti össze, ez önmagában csak korlátozott védelmet kínál - ráadásul az ismert kártevők is aránylag könnyen átalakíthatók, hogy átcsússzanak a hasonló szűrőkön.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A vállalat a telefongyártók és biztonsági szoftvereket fejlesztő vállalatok számára API-kat is kiad, így azok kiegészíthetik saját termékeiket a Qualcomm megoldásával. A Qualcomm szerint a Smart Protect mind az új, zero-day, mind pedig az átalakított malware-eket képes lesz észlelni: a megoldás valós időben figyeli az egyes alkalmazások tevékenységét, ha pedig az hibás vagy gyanús működést mutat, például lezárt képernyő mellett készít fényképet vagy váratlanul SMS-t küld, jelez a felhasználó felé. A biztonsági eszköz veszélyesség szerint osztályozza a talált kártevőket, a kémprogramoktól a felhasználókat kéretlen reklámokkal bombázó adware-eken át a destruktív malware-ekig. A felfedezett rosszindulatú appokkal kapcsolatos információkat, illetve a gyanúsnak ítélt viselkedésmintákat a Smart Protect az API-kon keresztül a gyártók és biztonsági cégek felé is továbbítja.

A Qualcomm új biztonsági megoldása a vállalat Snapdragon 820 lapkájával megjelenő Zeroth gépi tanulási technológiájára épít, hardver- és szoftverkomponenseket egyaránt tartalmaz és alacsony szinten fér hozzá a processzorhoz. Kifejezetten energiahatékony működésre képes, nem ró számottevő plusz terhet az okostelefonoknál jellemzően amúgy is gyenge pontnak számító akkumulátorra.

A Smart Protect a Qualcomm Haven biztonsági portfólióját bővíti majd, amely többek között a Snapdragon Sense ID ujjlenyomat-olvasó megoldásról lehet ismerős. A Qualcomm új biztonsági megoldása először a Snapdragon 820 chippel szerelt mobileszközökben tűnik majd fel, ennek megfelelően leghamarabb 2016 első felében érdemes rá számítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.