Szerző: Gálffy Csaba

2015. július 6. 10:06

Játéktervező képzést indít a BME

Két féléves képzést indít a BME, összefogásban a hazai szakma neves képviselőivel. A programban neves hazai szakemberek tartanak majd előadást, a képzés ennek megfelelően a gyakorlati oktatásra fókuszál, minimális elméleti (játékelmélet, pszichológia) alapozás mellett.

A képzés analóg és digitális játéktörténeten, kapcsolódó társadalomtudományi ismereteken vezeti végig a hallgatókat alapozásként, játékelmélet, játékpszichológia, környezetpszichológia és játéktervezés már a következő szintet jelenti. A játékfejlesztés folyamatai, grafika, felület és felhasználók élmény, programozási és játékmotor-alapismeretek jelentik a technológiai részt, a játékforgalmazás és -monetizálás, produkciós ismeretek, piackutatás, reklám- és marketingismeretek pedig teljessé teszik a csomagot.

A képzést befejezve a hallgatók játéktervező, játékelemző, játékproducer vagy game artist pályát kezdhetnek (vagy folytathatnak). "A globális piac azon szereplői foglalkoztatnak majd titeket, akik tevékenységük eredményeinek megjelenítéséhez – vagy szolgáltatásaik üzemeltetéséhez – olyan szakemberek közreműködését igénylik, akik jártasak az új technológiákban, ismerik és felismerik a felhasználói igényeket és vonzó, esztétikus, innovatív produkciókat képesek létrehozni. Ilyen területek lehetnek a művészet, tudomány és technológia interdiszciplináris területei a globális játékiparon túl a tudományos kutatások, marketingkommunikáció, telekommunikáció, kultúra, élmény- és kommunikációipar nagyobb vállalatai." - ígéri a képzés oldala.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A képzés formája hivatalosan nappali, de az igényekre tekintettel az oktatás hétvégén, illetve délutánonként 4 és 8 között zajlik majd, így (a némi munkaadói rugalmasságot feltélezve) munka mellett is végezhető.

A piszkos anyagiak: a képzés költségtérítéses, egy félév 600 ezer forintba kerül, a teljes képzés így 1,2 millióra jön ki. A szervezők részletfizetési lehetőséget is kínálnak, illetve alacsony kamatlábbal rendelkező diákhitel is igénybe vehető a finanszírozáshoz. A tervek szerint ösztöndíj is lesz, amennyiben külső támogatók ezt lehetővé teszik, 3-4 hely jöhet össze, féléves felülbírálati lehetőséggel. Jelentkezni augusztus 21-ig lehet, a képzés szeptemberben indul.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról