Szerző: HIRDETÉS

2015. június 1. 12:31

Már lehet szavazni az Üzleti appok versenyén!

A tavalyi sikeres debütálás után idén másodjára elindított megmérettetés témája az Internet of Things (IoT), a nyertes egy 30 ezer eurós marketingkampánnyal és akár egy Telekom partneri státusszal is gazdagodhat.

Igencsak népszerűnek bizonyult az Internet of Things (IoT) alapú megoldásokat fejlesztők körében a Telekom idei Üzleti appok versenye. A megmérettetés keretében a Telekom fejlesztéseket keres, melyek segítségével a kis- és középvállalatok aktívan ki tudják aknázni az őket körülvevő rengeteg gépi információforrásban rejlő lehetőségeket.

A piaci bevezetésre legkésőbb 2015. november 30-án készen álló pályamunkákkal az egyes országok győztesei a verseny ugyanis 8 európai országban fut párhuzamosan - 30 ezer eurós helyi marketingkampányt nyerhetnek. Ezen felül a teljes nemzetközi mezőnyből kiválasztott különdíjas a Telekom partnereként, annak értékesítési és marketing támogatásával a vállalat 10,8 millió üzleti ügyfeléhez is eljuttathatja IoT-megoldását a versenyben részt vevő nyolc országban.

A versenyre eddig regisztrált pályamunkák sokrétűek, és számos terület problémáira kínálnak megoldást vagy a meglévő üzletmenet, munkafolyamatok egyszerűsítését ahogy az idei téma alapján várható volt, számos fejlesztés érkezett a logisztika, az egészségügy, a biztonság, a mezőgazdaság és a marketing területéről.

Az egyik legérdekesebb a Moonsyst által létrehozott VetAsyst, ami a tejhozam mennyiségét és minőségét hivatott javítani a tejelő tehenek bendőjébe elhelyezett szenzorral és a mérési eredményeket összegyűjtő és feldolgozó felhős rendszerrel. A cég szerint a bendő pH értéke, ammónia és redox szintje komoly befolyásoló tényező, ennek ellenére a világon élő 260 millió tejelő tehénből csak mintegy ötezer rendelkezik pH monitorozó eszközzel, mert a jelenleg kapható megoldások túl drágák. A vállalkozás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel is megállapodott, így az Egyetem Elektronika Tanszéke segít a rendszer tesztelésében és validálásában.

00:54

VetAsyst System

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Doloribus consectetur eaque tempore natus obcaecati ratione ipsum.

Még több videó

A résztvevők növelhetik a pályázatukra érkező szavazatok számát és nyerési esélyüket, ha bevonják vállalkozó ismerőseik közösségét, hogy szavazzanak rájuk. A szavazás is megtérülhet: a regisztráló és szavazó vállalkozók és alkalmazottaik minden országban támogatóivá válnak annak az IoT-alkalmazásnak, amelyre szavaznak, és támogatásukkal hatmillió forint értékű reklámkampányt nyerhetnek.

A beregisztrált IoT-megoldásokat a www.sikerfal.hu oldalon lehet megtekinteni, és ugyanitt lehet rájuk szavazni június 22-ig.

[A Magyar Telekom megbízásából készített anyag.]

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról