Szerző: Voith Hunor

2015. május 27. 09:40

Infrastruktúra-szolgáltatással erősít az EMC

Továbbra is szembe megy a nagybefektetők és pénzügyi elemzők elvárásával az EMC – „feldarabolás” (azaz a VMware teljes leválasztása és önálló cégbe kiszervezése) helyett inkább újra felvásárlással szélesíti portfólióját, nem meglepő módon a felhős szolgáltatások terén. A fiatal, de komoly ügyfélkörrel rendelkező Virtustream 1,2 milliárd dollárt ér meg az EMC-nek.

Miközben nagybefektetői és pénzügyi elemzői oldalról egyre gyakrabban merül fel az az elvárás az EMC felé, hogy a vállalat bontsa fel az eddig többnyire sikeresen működtetett cégszövetségét (EMC Federation), Joe Tucci vezérigazgató egyértelmű jelzést küldött szándékait illetően: inkább még tovább bővíti a „családot” a Virtustream felvásárlásával.

A fiatal, 2009-ben alapított Virtustreamet alapvetően SAP-specialistaként tartják számon, a német vállalat befektetőként is támogatta a céget, és egyben kiemelt viszonteladóként, implementációs partnerként is kezeli. Az eddigi befektetők busás haszonra fognak szert tenni, amint az év második felében lezárul majd a tranzakció: 129 millió dollár kockázati tőkét pumpáltak a cégbe, amiért az EMC most 1,2 milliárdot fog fizetni. A Virtustream saját adatközpontokat is üzemeltet IaaS (infrastruktúra-mint-szolgáltatás) kínálata valamint egyéb, nagyvállalatoknak szánt felhős és hibrid felhős szolgáltatásai számára, és kora ellenére máris impozáns ügyfélkört tudhat magáénak, köztük olyanokkal, mint az Intel, a brit közlekedési rendőrség, a Kawasaki, a Coca-Cola vagy a Heinz.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A gyors sikerhez nagyban hozzájárult az SAP-től kapott anyagi és kapcsolati tőke, az EMC vételi ajánlatának elfogadása lényegében ezt a növekedési irányt viszi tovább és emeli magasabb, még több lehetőséggel kecsegtető szintre. Rodney Rogers, a Virtustream vezérigazgatója szerint ugyanis elérték azt a szintet, ahonnan már a legnagyobbak ligájában játszanak és ehhez olyan anyagi háttérre és globális értékesítői hálózatra van szükségük, ami jelenleg nem áll készen. Az eladás mellett a tőzsdére lépést is komolyan fontolóra vették (a céldátum 2015 utolsó vagy 2016 első negyedéve volt), végül azonban az EMC ajánlata mindazt tartalmazta, amit a további növekedéshez szükségesnek tartottak, így az EMC Federationbe történő beolvadás mellett döntöttek.

A Virtustream az EMC Federation többi tagjához hasonlóan nagy önállóságot fog élvezni a cégszövetség berkein belül, vezetője továbbra is az eddigi vezérigazgató Rodney Rogers lesz. A befektetői reakciók a részvényárfolyam mozgása alapján enyhén negatívak, az EMC papírjai két százalékos mínuszban zártak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról