Szerző: Koi Tamás

2015. május 4. 10:30

Újra 40 forint felett a percdíj a Telekomnál

Július elsejével jelentősen nőnek egyes lakossági mobilszolgáltatások díjtételei a Magyar Telekomnál, így mind az előfizetéses, mind a dominós ügyfelek többet fizetnek majd a telefonálásért és az internetezésért, de drágább lesz a legtöbb ügyfélszolgálati eseménydíj is.

Szinte az összes, lakossági mobiltarifára kiterjedően megemeli szolgáltatási díjait július elsejével a Magyar Telekom, egyedül a legdrágább, korlátlan díjcsomagok előfizetői ússzák meg az emelést. Az eddig különböző okokból halogatott ügyfélszolgálati elintézni valókat is érdemes július 1. előtt nyélbe ütni, az év közepétől ugyanis szinte mindent drágább lesz elintézni a szolgáltatónál.

Az áremelések kapcsán az egyik legszembeötlőbb változás, hogy a legolcsóbb, a legtöbbek által igénybe vett előfizetéses díjcsomagoknál (Move XS, Eco XS) hosszú évek először újra a lélektani bruttó 40 forintos szint felé emelkednek a percdíjak: a két említett díjcsomagnál a hálózaton kívülre indított hívásokért, illetve a telenoros és vodafone-os ügyfeleknek küldött SMS-ekért egyaránt bruttó 42-43 forintot kell majd fizetni. A percdíjak emelkedésének mértéke előfizetéses díjcsomagoknál egységesen bruttó 2-4 forint - a lebeszélhető havi díjú csomagok ára nem változik, vagyis a percdíjak drágulása miatt ezekkel júliustól kevesebbet lehet forgalmazni a limit elérése nélkül.

Július 1-től változó mértékben nőnek a pre-paid, vagyis dominós ügyfelek terhei is. A percdíjak itt bruttó 1-11 forintig terjedő mértékben növekednek, díjcsomagtól és időszaktól, valamint hívásiránytól függően. Júliustól drágább lesz a mobilnetezés is a szolgáltatónál, az önállóan igényelhető mobilnet-tarifák (pre-paid és post-paid egyaránt) időszaki/havi díja is emelkedik. A tavaly bevezetett tematikus adatopciók díja nem változik, illetve májustól a csomagok köre is bővül a Korlátlan Music és Korlátlan Navigáció opciókkal, előbbi havi 3290 forintért tartalmazza a Spotify Prémium szolgáltatást, valamint korlátlan adatforgalmat a szolgáltatás igénybe vételére, utóbbival havi 490 forintért adatforgalmi kötöttségek nélkül használható a Waze és Apple Maps online navigáció belföldön.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A jelzett időpontot követően a legjelentősebb mértékben az úgynevezett ügyfélszolgálati eseménydíjak ára változik majd a szolgáltatónál, lesz olyan ügyintézési folyamat (például díjcsomagváltás), ami a duplájára drágul. A Telekom láthatóan igyekszik minden előfizetőt az önkiszolgáló ügyfélszolgálat használata felé terelni, a legtöbb ügyintézési mód ezen a csatornán ugyanis továbbra is díjmentes. Igaz ugyanakkor, hogy bizonyos funkciók (jellemzően az adatmódosítások) távolról nem érhetőek el, az ügyfélszolgálat díja ezen esetekben is drágult.

A Magyar Telekom ezzel az év első felében az üzleti- és lakossági mobilelőfizetések után fizetendő díjakat egyaránt emeli - hét vége óta a legtöbb, publikus tarifát választó KKV-ügyfél többet fizethet, itt az áremelés mértéke egységesen nettó 800 forint. A szolgáltató Vállalati Kommunikációs Igazgatóságán lapunk megkeresésére elmondták, a díjváltozásokat elsősorban "a vállalat működési környezetével összefüggő költségek megemelkedése" indokolta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról