Szerző: Hlács Ferenc

2015. április 8. 13:15

Egyre kevesebb malware jut el az androidos eszközökre

Mintegy 50 százalékkal visszaesett tavaly év végére a malware telepítések száma Androidon az év eleji értékekhez képest, legalábbis a Google szolgáltatásait használó eszközökön. A keresőóriás szerint az ilyen androidos készülékek kevesebb mint egy százalékán található valamilyen kártevő.

Kiadta az Android rendszer tavalyi éves biztonsági jelentését a Google. Az nem titok, hogy jó ideje a keresőóriás mobil operációs rendszerét fenyegeti az okostelefonokra készült rosszindulatú szoftverek döntő többsége, a vállalat azonban jó híreket tartogat a felhasználók számára - legalábbis akik androidos eszközeiken a vállalat ökoszisztémáját használják. Nem szabad ugyanis megfeledkezni a kínai készüléktulajdonosok tömegeiről sem, akik számára a Google Play Store, illetve a cég egyéb szolgáltatásai nem érhetők el. Az olyan készülékek, amelyek ezek helyett különböző helyi alternatívákat használnak, értelemszerűen kimaradtak a Google biztonsági jelentéséből.

A többiek viszont örülhetnek, a cég eredményei szerint ugyanis a tavalyi év során a vizsgált androidos eszközök kevesebb mint egy százalékára került potenciálisan ártalmas app. Azok esetében, akik a szoftverek telepítéséhez kizárólag a Play Store-t használják, ez az érték még alacsonyabb, 0,15 százalék. Ez persze az érintett készülékek számát tekintve még mindig nem elhanyagolható mennyiség: a Google szerint szolgáltatásai több mint egymilliárd készüléken vannak jelen, ennek alapján 2014-ben mintegy másfél millió eszköz fertőződött meg a hivatalos alkalmazásbolton keresztül. A keresőóriás becslései szerint Kínában ezen felül további néhány százmillió androidos készülék van használatban.

A cég a malware telepítések számát érhető módon igyekszik évről évre lejjebb szorítani. A Google Play, illetve a telepített és futó alkalmazásokat folyamatosan ellenőrző Verify apps biztonsági szoftver összesen napi 200 millió biztonsági ellenőrzést végeznek az eszközökön - és egyelőre sikerül is pozitív tendenciát mutatni, a rosszindulatú alkalmazások telepítésszáma ugyanis a tavalyi év első és utolsó negyedéve között majdnem felére esett vissza. Az év folyamán továbbá a vállalat 79 külső forrásból jelentett biztonsági hibát foltozott be, illetve a Play Store mintegy 25 ezer alkalmazásához érkezett valamilyen sebezhetőséget elhárító frissítés.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Mindezek mellett a Google néhány héttel ezelőtt alkalmazásboltjában is szigorúbb biztonsági ellenőrzéseket vezetett be: az automatizált feltöltésbe már egy moderátorcsapat is beszáll, akik a spammelést, illetve a fejlesztői szabályzatot sértő tartalmak terjesztését hivatottak meggátolni. Az ellenőrzés nem növeli meg drasztikusan az átfutási időt, néhány órát vesz igénybe. A Play Store nemrég bevezetett, szigorított biztonsági intézkedéseiről itt írtunk részletesebben.

A keresőóriás nem sokkal korábban a böngészőjéhez tartozó Chrome Web Store-ban is rendet tett. A vállalat szerint 2015 eleje óta minden egyéb hibával kapcsolatos bejelentésnél több panasz érkezett a felhasználókat kéretlen hirdetésekkel bombázó kiegészítőkre. A mintegy 14 millió felhasználót érintő problémára válaszul a Google 192, a letöltőket megtévesztő, hirdetésbefecskendező kiegészítőt törölt a webáruházból, illetve blogposztja szerint a jövőben minden újonnan feltöltött, illetve frissített szoftvert átvizsgál, hogy elejét vegye a kéretlen reklámok elterjedésének.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról