Szerző: Gálffy Csaba

2015. április 7. 10:40

Mindenhol fognak futni az Android-appok

Mindenki számára elérhető a Chrome új képessége, az androidos alkalmazások futtatása, de a funkció egyelőre csak fejlesztőknek ajánlott. Az ARC Welder nagy ígéret, de még kezdetleges és elképesztően nyers, a fejlesztés elég lassan halad.

A Chrome legyen a következő generációs futtatóplatform PC-n - foglalhatjuk össze a Google nagyívű böngészős stratégiáját. A cég ennek rendeli alá számos technológia fejlesztését, ebbe tartozik az a projekt is, amely a böngészőt készíti fel androidos alkalmazások futtatására. A kezdeményezés most lépett szintet, a bejelentett ARC Welder segédalkalmazással ki is próbálható a PC-s Android.

Az ARC az App Runtime for Chrome rövidítése, feladata pedig egy teljes androidos futtatókörnyezetet kínálni minden olyan platformon, ahol a böngésző is fut. Ennek megfelelően az ARC rendelkezésre áll Windows mellett Linux, OS X és Chrome OS alatt is. Fontos megjegyezni, hogy az ARC nem emulátor, hanem maga az Android javás futtatókörnyezete, vagyis ugyanúgy natívan fut (már amennyire a Java esetében beszélhetünk natív futásról), mint telefonokon vagy tableteken. Ezt egyébként a Chrome Native Client (NaCl) technológiája teszi lehetővé, amellyel a böngésző képes nem csak webes, de natív (bináris) kódot is futtatni.

Mit tud most, és mi hiányzik?

Az ARC Welder a Chrome alkalmazásboltjából tölthető le, és ilyen formában bárki kipróbálhatja - igazán azonban fejlesztőknek lehet érdekes ez az eszköz. Maga a szoftver ugyanis teljesen fapados: a felhasználónak kézzel kell letöltenie (valahonnan) az alkalmazás APK formátumú csomagját, ezt az ARC Welder importálja és újracsomagolja a böngésző által futtatható formába.

A környezetet az AIDA64 androidos verziójával vizsgálva azt találtuk, hogy az alkalmazásokat nem a modernebb Android Runtime (ART) Java VM, hanem a Dalvik 1.6.0 futtatja, az API level 19 mellett, ez az Android 4.4 KitKatnek felel meg. Nem csak a felhasználói felület, a futtatókörnyezet maga is roppant kezdetleges, rengeteg androidos API hiányzik, így ha a tesztalkalmazás ilyeneket használ, akkor biztosan nem fog futni. Így hiányoznak alapvető szenzorok, a futtatókörnyezet egyelőre az androidos alkalmazásoknak ehhez nem ad hozzáférést. Ennél sokkal fontosabb, hogy egyelőre a WebView (alkalmazásokon belül megnyíló weblapok) is hiányozik, ez például a Twitter-klienst azonnal két vállra fektette.

Az ARC Welderrel azonban egy fontos hiányosságot már pótolt a Google, a Play Services, és az ahhoz kapcsolódó API-k már elérhetőek, így az ezeket használó alkalmazások nem hasalnak el azonnal. Ennek megfelelően használható a Google+-os beléptetés, a névjegyzékhez való hozzáférés, a Maps, a Location és természetesen az Ads. Ezeket azonban egyelőre csak fejlesztők tudják kipróbálni, az ARC-os Play Services használatához egyedi még implementációra van szükség.

Twitter app - fut, amíg linkre nem kattintunk.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Google még a tavaly júniusi fejlesztői konferenciáján jelentette be, hogy kísérleti jelleggel elérhetővé tesz néhány androidos alkalmazást Chrome OS alatt is. Akkor csupán maroknyi app kapta meg az erősen kísérleti lehetőséget, a két rendszer összefonódásáról azóta pedig nagyon keveset árult el a vállalat. Ezért fontos az ARC Welder bejelentése, úgy tűnik a fejlesztés a vártnál sokkal lassabban halad, az eltelt 9 hónapban alig sikerült előrelépni.

Mobilalkalmazások az asztalon - az új front?

Az azonnal látható, hogy miért fontos a Google-nak a Chrome/Chrome OS és az Android konvergenciája. Ma már minden szereplő számára egyértelmű, hogy kizárólag mobilos és kizárólag webes stratégiával nem lehet győzni, egy hibrid, web+natív megközelítéssel viszont nagyon messzire lehet jutni. Hogy miért lehet bárkinek szüksége androidos appokra a számítógépen? Mert rengeteg olyan szolgáltatás indul, amelynek webes kimenete nincs, mobilos viszont van. Tipikus példa az Instagram, a Viber vagy a Skype, amelyek böngészőből nem érhetőek el, így Chrome OS alól nem használhatóak. Az androidos appok révén azonban ez a probléma egy csapásra megoldható, ilyen alkalmazásokkal a Chrome OS is teljes értékű rendszerré válhatna. Nem véletlen, hogy a fejlesztőknek szánt Chromebook Pixel első és második kiadása is érintőkijelzővel rendelkezik.

Ha valahonnan ismerős az ilyen univerzális alkalmazások koncepciója, az nem véletlen: a Microsoft pontosan ebből a kottából játszik, ráadásul hasonló megfontolásból. Míg a Google az iskolákon kívül nem túl népszerű Chrome OS használhatóságát szeretné megnövelni, a Microsoft esetében a haldokló Windows Phone projekt szorul rá az infúzióra. A logika ugyanaz: a platformok összekötésével a "kistesó" is beemelhető a sikeres ökoszisztémába és a két rendszer segíteni tudja egymást. A sikeres platform szerepét az első esetben az Android, a másodikban pedig a PC-s Windows tudja ellátni.

A Microsoft a legfontosabb sarokköveket mára lerakta az ökoszisztéma-egyesítéshez. Van egységes alkalmazásbolt, az API-k szintjén pedig szinte tökéletes az átjárás - ráadásul ez már egy ideje így van. Ehhez képest a Google látványosan lemaradt, alkalmazásboltról szó sincs, ráadásul a futtatókörnyezet API-kompatibilitása is aggasztóan elavult. Ha tavaly nyár óta tényleg csak ennyit fejlődött a Google projektje, akkor egyelőre nem érdemes sok reményt fűzni ahhoz, hogy ez felhasználóbarát verzióban is megjelenik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról