Szerző: Dömös Zsuzsanna

2015. március 13. 14:30

Már privát üzeneteket is küldhetünk a Swarmból

A Swarm új frissítésével bekerült az appba a közvetlen üzenetküldés lehetősége, így már egy vagy akár több barátunkkal is cseveghetünk. A Plans funkciót azonban teljesen kivették, ennek hiányát enyhíti a csoportos, jóval közvetlenebb beszélgetés.

A kettévált Foursquare bejelentkezős alkalmazása egy jelentős, már régóta indokolt közösségi funkciót kapott az új frissítéssel: a mai nap során már privát üzeneteket is küldhetünk barátainknak, vagy akár egész csoportoknak. Ez viszont egyelőre csak az iOS és Android felhasználóknak érhető el, Windows Phone-ra még nem.

Egy érintéses elérés

A Foursquare "one tap messaging feature", azaz egy érintéses üzenetküldésként emlegeti a funkciót, ami valóban rendkívül egyszerűen működik. Az alkalmazásba bejelentkezve rögtön az első fül alatt láthatjuk, hogy barátaink hány kilométerre tevékenykednek tőlünk, a  lista tetejére lett pozicionálva jól látható helyre a Messages funkció. A cetlit és ceruzát ábrázoló méhsejt alakú ikonra kattintva megjelenik egy kereső, amivel barátainkat találhatjuk meg könnyedén, a Recent szekció alatt pedig a nemrég kontaktolt ismerősök jelennek meg.

A barát ikonját pipával kell kijelölni (akár több is hozzáadható egy kezdeményezett csevejhez), ami után átkerülünk az üzenőpanelre. Ez a felület egy középkék, kellemes színt kapott, a Facebook Messengeréhez hasonló kialakítással. Az üzenetben saját lokációt, szöveges üzenetet, vagy akár képet is küldhetünk, ami származhat galériából vagy éppen egyenesen a kameránkról kattinthatjuk be. A program azt is jelzi számunkra, ha üzenetünk célba ért: a panel alján a "látta" jelzéssel bizonyosodhatunk meg arról, hogy a másik fél megkapta azt. A kétszemélyes beszélgetéseken kívül csoportos csevegéseket is lehet bonyolítani, azokat kezdeményezni, vagy már meglévőbe behívni másokat. Az app egyik érdekes vonása, hogy azon keresztül üzenet küldhető azok számára is, akik nincsenek fenn a Swarmon, de megtalálhatók a telefonunk címlistájában. Ekkor a másik fél értesítést kap SMS-ben arról, hogy üzenetet küldtünk neki, amit az app letöltése után olvashat el.

 

Kikerült a Plans

Az üzenetküldés bekerülésével egyúttal kikerült az alkalmazásból a Plans fül, amivel a felhasználók nyilvánosan tehették közzé tervezett programjaikat, vagy felhívásokat fogalmazhattak meg egy sör bedobásához. Ennek hiánya minden bizonnyal nem lesz annyira jelentős a fejlesztők szerint, mivel a csoportos üzenetküldéssel olyan embereknek lehet direkt mód megfogalmazni invitálásunkat, akikkel valóban szeretnénk találkozni. Ezzel kikerülnek azok a körből, akik amúgy kelletlen, vagy hívatlan vendégek lennének, vagy egyszerűen csak nem szeretnénk, hogy lássák a felhívást.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az üzenetküldés kétségkívül a legegyszerűbb útja annak, hogy egy közelben bóklászó barátot egyszerűbben szólíthassunk meg, és kérjük fel őt találkozásra, amire sokkal gazdagabban tud választ adni. Közösségi appként eddig érezhető volt ennek a funkciónak a hiánya. A fejlesztők elmondása szerint a Plans kivezetésével másrészt megakartak szabadítani a felhasználókat attól a nyomástól, hogy vicces és figyelemfelkeltő felhívásokat kelljen írniuk a népszerűség érdekében. Az üzenetküldéssel azt remélik, hogy a barátok és ismerősök többet találkoznak majd, ami valójában az alkalmazás küldetése, és az üzenetküldés egy lépés a kerekebb közösségi élmény felé. A Foursquare hivatalos blogján olvasható az is, hogy a fejlesztők a legközelebbi ráncfelvarrással egy viccesebb funkciót is bevezetnek a Swarmba, ami azt mutatja,hogy a Foursquare kettészakadása óta fejlesztés ügyileg kicsit háttérbe került kistestvér végre nagyobb figyelmet kap.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról