Szerző: Voith Hunor

2015. március 9. 10:30

Kriptopénzt bányásztat(na) a uTorrent

A hétvégén jelentek meg az első felháborodott bejegyzések az uTorrent fórumán arról, hogy a népszerű torrentkliens frissítésekor a felhasználók figyelmeztetése nélkül az EpicScale nevű, elosztott számítási feladatokra kifejlesztett program is települt. Az első panaszok után az uTorrent tagadta, hogy az EpicScale jóváhagyás nélkül is felmászik a gépekre, de a korai negatív tapasztalatokat többen lapunknak is megerősítették.

Miközben épp az Oracle-t ütöttük adware termékkapcsolási gyakorlatának kiterjesztése miatt, a BitTorrent szép csendben hozzácsapta a uTorrent legfrissebb klienséhez az EpicScale nevű, elosztott számítási feladatokra kifejlesztett programot. A lépés valószínűleg nem kapott volna különösebb hírverést, ha a uTorrent már az elejétől fogva etikusan jár el, és figyelmezteti a felhasználókat valamint opt-in lehetőséget biztosít számukra – erre azonban csak az első felháborodott fórumbejegyzések után került sor.

Miért süvít a processzorhűtő?

A 3.4.2-es verzió 38913 buildre történő frissítése után többen azt vették észre, hogy számítógépük processzorának terheltsége az addiginál jóval magasabb – ezt a megszokottnál hangosabb hűtő egyértelműen jelezte. A feladatkezelőt megnyitva derült fény az EpicScale létére, a “felesleges” processzoridőt kriptopénz bányászatára felhasználó szoftver ugyanis a torrentkliens frissítése után a háttérben azonnal dolgozni kezdett. Az alkalmazást ugyan hagyományos módon, a programok hozzáadása és eltávolítása menüpont alatt mindenféle további nehézségek árán eltávolítható (a hivatalos állásfoglalás szerint ezt követően csak egy szabadon törölhető egyedi felhasználóazonosító (UUID) marad a ProgramData/EpicScale könyvtárban), de a lépés joggal verte ki a biztosítékot a pórul jártak körében.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az uTorrent egyik közösségi menedzsere a panaszokra reagálva azt nyilatkozta, hogy belső vizsgálataik szerint az EpicScale nem települhetett felhasználói beleegyezés nélkül, ugyanakkor az igen határozott, számos nagyobb szakfórumon olvasható ellenvélemények mellett személyes ismerősi körből is jelezték a HWSW szerkesztőségének az EpicScale mindenféle értesítés nélküli települését. Ezek alapján úgy fest, hogy az opt-in nélküli módszer a klienst a beépített frissítési funkcióval frissítő felhasználókat érintette, bár lehet olvasni olyan tapasztalatokat is, hogy a bányászprogram tiszta telepítésnél is kérdés nélkül felkerült a gépre.

Bár röviddel az első jelzéseket követően az uTorrent a beépített frissítő funkciót használva valamint tiszta telepítéskor is egyértelműen felkínálta az opt-in lehetőséget az EpicScale kapcsán (alapbeállítás szerint természetesen az elfogadás gomb aktív), a felhasználói bizalomvesztés valószínűleg nem érte meg ezt a manővert. Az uTorrent indoklása szerint a bányászprogram csatolása pusztán bevételnövelő intézkedés volt, de a cég a húzást igyekszik azzal tompítani, hogy ígérete szerint az EpicScale-t később hasznos tudományos számításokra is használni fogja, továbbá a bevétel jelentős részét jótékonysági célokra fordítja.

A hírhez kapcsolódó fórumokban az emberek tömegesen jelezték és jelzik, hogy azonnal más kliensre (pl. Deluge, Transmission, Tixati) váltottak, és a jövőben nem kívánnak visszatérni az uTorrenthez. Az ugyanakkor jó kérdés, hogy vajon hány hozzá nem értő, de tartalombeszerzéshez aktívan ezzel a klienssel torrentező ember fog átkozódni a megemelkedett zajszint, hőtermelés és végső soron fogyasztás miatt – az EpicScale-t ugyanis jelenleg egy elterjedt biztonsági program sem jelzi malware-nek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról