Szerző: Voith Hunor

2015. március 4. 11:55

Windows Server Nano - ennyi is elég

Jeffrey Snover, a Windows Server divízió főmérnöke először egy hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy a Windows Server következő, 2016-ban megjelenő verziójából lesz egy lecsupaszított, alapvetően felhős környezetre optimalizált változat. Most kiderült az operációs rendszer kódneve – Nano – és néhány további érdekesség is.

A Windows Server a kliens-rendszerhez képest csak később, valamikor 2016-ban fog megjelenni, egyik izgalmas újdonsága a végletekig lecsupaszított-optimalizált kiadás lesz. A Windows Server divízió főmérnöke, Jeffrey Snover egy hónapja már ismertette a Microsoft ezirányú terveit, akkor viszont még nagyon kevés információ derült ki a szoftverről. Néhány napja azonban kiszivárgott egy prezentáció, amiben már szerepelt a termék kódneve, valamint néhány új technikai részlet és a fejlesztés alapjául szolgáló elképzelés is. A Windows Server komponentizálási projektje Nano Server néven fut.

A Server Core-nál is kevesebb

A Nano Server a nyilvánosságra került bemutató alapján csak a működéshez feltétlenül szükséges elemeket fogja tartalmazni, ezt csak a távoli menedzsmentet lehetővé tevő modul egészíti ki alapesetben. A minimalista rendszert a korábban már ismertetett felhős fókusznak megfelelően CoreCLR, ASP.NET vNext és PaaSv2 alkalmazási területek illetve konténeres futtatás alapjául szánja a szoftverház, ezzel alányúlna a skálázódó infrastruktúra legújabb trendjének is.

A szoftverrel a Microsoft az úgynevezett “nulla lábnyom” (zero-footprint) modell elérésére törekszik. A fejlesztés során a Windows Server 2008-cal megjelenő Server Core volt a minta, de a vállalat még annál is karcsúbb és fókuszáltabb terméket akar létrehozni, amelyben tényleg minden elem opcionális és csak igény esetén települ. A prezentációban olvasható információk szerint a Nano Server lemezképe semmilyen alkalmazás binárist és egyedi metaadatot nem fog tartalmazni, minden bővítést önálló csomagként lehet majd telepíteni. Snover korábban egy twitteres bejegyzésben utalt rá, hogy a csupasz és moduláris szerver operációs rendszer mennyire fontosnak tartja – nyilvánvaló, hogy a következő Windows Server fejlesztését ez alapjaiban határozta meg.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Nano Serverben már kötelező komponenssé váló Core PowerShell, valamint Windows Management Instrumentation (WMI) szkriptek vagy alkalmazások használatával a Microsoft teljes egészében távoli, és lehetőleg minél jobban automatizált szervermenedzsmentet akar elérni. A Core PowerShell kezdetben csak korlátozott utasításkészletet fog támogatni, és a fejlesztés során átalakították, hogy CoreCLR-on, azaz a .NET Core (moduláris .NET impelentáció) végrehajtó motorján is fusson.

A Nano Server alap operációs rendszerként és virtuális gépként egyaránt működni fog, továbbá konténerben is, és a Microsoft saját belső statisztikái szerint használatával jelentősen csökkenthető lesz a javítandó biztonsági sérülékenységek és az olyannyira utált szerver újraindítások száma – egyszerűen azért, mert a korábbinál nagyságrendekkel kevesebb a hibalehetőség forrása. A Nano a teljesítményre és az energiafelhasználásra is pozitív hatással lesz, az operációs rendszer a nagyobb Windows Serverekhez képest kevesebb folyamatot fog futtatni és kevesebb meghajtóprogramot betölteni.

A karcsúsított változat a jelenlegi információk szerint nem lesz része a következő Windows Server tesztverziónak, csak egy korlátozott tesztprogram keretén belül lesz kipróbálható, valamikor az év elején.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról