Szerző: Voith Hunor

2015. február 18. 10:35

Ez a Sony új stratégiája

A korábbi ígéretnek megfelelően ismertette az évek óta tartó, átfogó stabilizációs átszervezés következő nagyobb ütemét a Sony. A vállalat a következő három évben már az erőteljes növekedésre fog koncentrálni, 2018-ra 4,2 milliárd dolláros üzemi nyereséget várnak.

A Sony viszonylag jó harmadik negyedéves eredményeinek ismertetésekor már előre jelezte, hogy heteken belül elő fog állni az eddigi, nagyon komoly átszervezésekkel járó stabilizációs intézkedésekre épülő, újra a növekedést megcélzó stratégiával. A legutóbb kiadott számok azt mutatják, hogy a vállalat most már tényleg kifele mászik a mély gödörből, és a durva veszteséget felhalmozó mobildivízió konszolidálását követően újra nyereséges pályára tud állni. A március 31-én záruló pénzügyi év azonban még a mobilos üzletág borzasztó teljesítményét fogja nyögni, a teljes 2014-es évre várt 1,45 milliárd dolláros (bár a jó negyedévnek köszönhetően félmilliárd dollárral már pozitív irányban módosított) veszteség túlnyomó része ennek az egységnek a sara.

Inkább nyereség, mint mennyiség

A vállalat által megfogalmazott üzletviteli irányelvek egyértelműen a nyereséges működés elérését tűzik ki célul, és lényegében az egész "új" Sony ennek alárendelve fog működni a következő években - az új stratégia hivatalosan a 2015. március 31. és 2018. március 31. között hároméves időszakra vonatkozik.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ennek értelmében az eladott mennyiségről - tehát lényegében a nyers piaci részesedésről - áthelyezi a vállalat a hangsúlyt az egységenként realizálható minél magasabb profitra. A Sony két fő kategóriába fogja szétosztani üzletágait: stabilnak ítélt, folyamatosan nyereséges működésre képesbe, valamint magas kockázatú, nagy volatilitásúba. Az átalakítás egyik célja a befektetői bizalom visszanyerése is, erre az elemzők szerint is hatalmas szükség lenne - a japán cég az elmúlt hét évben (melyek közül hatot veszteséggel zárt) tizenötször módosította negatívan előzetes várakozásait. A vezetőség tervei szerint jövőre az osztalékfizetést is visszaállítják.

Fontos szervezeti változás lesz, hogy a Videó és Hang üzletág várhatóan 2015. október elsejétől önálló, de teljes mértékben Sony tulajdonú leányvállalatként fogja folytatni tevékenységét - ahogy korábban tette ugyanezt TV-s divíziójával is. Az üzleti egységek kiszervezése a tervek szerint nem fog leállni, a cég már dolgozik egyéb részlegek leválasztásán is, pontosabb részleteket azonban ezekről még nem közölt. Az viszont biztos, hogy ezek a leányvállalatok a korábbinál nagyobb önállóságot fognak kapni a cégcsoporton belül, hogy saját területükön minél hatékonyabban tudjanak navigálni a piacon. A Sony egyelőre a Reuters azon korábbi értesülését sem volt hajlandó kommentálni, miszerint a leválasztandó (vagy esetleg eladandó) üzletágak közé a mobildivízió is beletartozik-e.

PS4, játékok, kameramodulok, filmek és zenék

Már a decemberben lezárt negyedév eredményeiből is jól lehetett látni, mik lettek mostanra az átalakított Sony húzóágazatai, így senkit nem ért nagy meglepetésként, hogy a vállalat a következő években masszívan ezekre fog alapozni. A Játék és Hálózati szolgáltatások üzletágnak - azaz elsősorban az eddig rendkívül sikeres PlayStation 4 és a kapcsolódó PlayStation Network - továbbra is kiemelt szerepe lesz, ahogy az elmúlt hónapokban a kameramodulok és érzékelők iránti erős kereslet miatt jól teljesítő Eszközök divíziónak is fontos profitgeneráló szerepet szánnak. A stabilnak és kiszámíthatóan növekedőnek ítélt részlegek sorát a Sony Music és Sony Pictures zárják.

Ami a tévé- és mobilgyártást illeti, a Sony bevallottan a kockázatok minimalizására és a megtérülés maximalizására fog törekedni a fokozottan kompetitív piaci szegmensekben. A márkaértéket fokozó, saját fejlesztésű, magas hozzáadott értéket képviselő technológiák bevetése mellett a vállalat keresni fogja a lehetőséget a más cégekkel történő együttműködésre is, ez utóbbi a kutatás-fejlesztés költségeinek terítését szolgálja.

A nagy kísérletezés vége

A Sony tehát úgy ítéli meg, hogy az eddigi intézkedések vállalható stabilitást hoztak az évekig szenvedő cég életében, és ezekre építkezve újra elkezdhet a "hagyományos" üzleti célokra, vagyis a jó öreg profitra fókuszálni. A mobilos és tévés üzletág azonban még mindig jelentős kockázatot hordoz, ezek ügyét a befektetők szeretnék végre hosszú távon is megoldottnak látni, így az új stratégia nem aratott osztatlan sikert - a részvények a bejelentést követően a zárás utáni órákban közel 6 százalékos mínuszba kerültek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról