Szerző: Dömös Zsuzsanna

2015. február 16. 15:00

Megszűnik a Google Helpouts

Április 20-án leáll a Google élő szaktanácsadással foglalkozó szolgáltatása. A rendszer már most sem fogad új regisztrációkat, a mobilalkalmazásokat már a Play Store és az iTunes kínálatából is levették.

A Google közleménye szerint már csak április 20-ig lesz elérhető a Helpouts a regisztrált felhasználók számára, akiknek a leállást követően november 1-ig lesz lehetőségük letölteni előzményeiket. Az új felhasználók előtt már bezárták a kapukat, és Play Store-ból valamint az Apple App Store-ból is törölték a Helpouts alkalmazást.

A biztató kezdet

A 2013-ban indult Helpouts célja az volt, hogy megvalósuljon egy olyan közösségi platform, amely professzionális segítségnyújtást és oktatást tesz lehetővé videokonferenciák keretén belül. A kínálati oldalon csak minősített, valódi szakembereket vonultatott fel, és olyan neves partnereket is sikerült megnyerni az előadók sorába, mint a Rosetta Stone, a Sephora, a One Medical vagy a Redbeacon. A szolgáltatás a minőségi tartalom mellett összetett kommunikációs platformot is kínált, mivel az élő konferenciák alatt lehetőség volt képernyőmegosztásra, közös dokumentumszerkesztésre és rögzítésre, visszajelzések és értékelések készítésére. Mindez fizetős modellen alapult (ugyanakkor térítésmentes tanácsadásra is lehetőség volt), ám a díjszabást az adott tartalmat szolgáltató szakemberek határozhatták meg - a Google-t a befolyó pénzből 20 százalék jutalék illette.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Helpouts azzal az előnnyel rendelkezett a hagyományos oktatóanyagokkal szemben, hogy az élő segítségnyújtás lehetőségeit kihasználva bőséges és személyre (kérdésre) szabott magyarázatot kaphatott a felhasználó. Ezért főleg az egészségügy terén tűnt rendkívül ígéretesnek, hiszen magasan kvalifikált orvosoktól lehetett szakvéleményt kérni, ráadásul a szolgáltatás megszerezte a HIPAA-minősítést is, ami az egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó, rendkívül szigorú adatvédelmi előírásoknak való megfelelést garantálta. Ennek értelmében a bizalmas információk nem kerültek be semmilyen adatbázisba, ezért most az előzmények mentése a Google Takeoutsszal nem lesz elérhető azok számára, akik ebben a kategóriában kínáltak tanácsadást.

Ezért maradt el a siker?

A Google azzal indokolja döntését, hogy bár számos professzionális tanácsadó használta a platformot, a közösség mégsem tudott az elvárt ütemben fejlődni, így már nem éri meg annak fenntartása. Ebben valószínűleg közrejátszik az is, hogy a Google másik szolgáltatása, a Youtube potenciális vetélytársként szipkázza el az online tanulni vágyókat. A videómegosztón ugyanis rengeteg oktatóanyag található, és a felhasználók nagy része inkább a jól ismert, gyorsan kezelhető videókeresőhöz fordul segítségért az egyszerűbb problémákkal. Ez ráadásul számukra teljesen ingyenes, a készítők oldaláról pedig csábító, hogy a hirdetések révén némi pénzt kaphatnak az elkészített tartalom után.

A súlyosabb tényező viszont valószínűleg az, hogy az EU tagállamaiban januártól léptek érvénybe az új adózási törvények, melyek a távoktatásra is kiterjednek. Ennek lényege, hogy a digitális szolgáltatások utáni adózáskor annak az országnak az áfakulcsát veszik alapul, ahol a tartalmat fogyasztják, és nem az országét, ahonnan származik. Az eddigi szabályozás szerint a teljesítési hely a szolgáltatást nyújtó cég székhelye volt, ezért sokan ezt kiskapuként kihasználva a legalacsonyabb áfakulccsal rendelkező tagállamokba jelentették be működésüket, vagy az EU-n kívülre költöztek - az új törvények érvénybe lépésével ez már nem játszható ki. Az adózás ennek köszönhetően viszont rengeteg adminisztrációval is jár, extrém esetben akár mind a 27 tagállamba kell számlázni. Ezért a Google letiltotta a Helpouts fizetős tartalmait az EU országok számára, ami még inkább ellehetetlenítette azt, hogy sikeresen működhessen tovább a szolgáltatás piactere.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról