Szerző: Gálffy Csaba

2015. január 29. 17:23

Okostelefonok: itt a gyártók sorrendje

Nagy csata dúl a gyártók között az okostelefonos trónért, az Apple elképesztő negyedéve szinte a trónra röpítette a gyártót. A Lenovo és a Huawei le tudta szakítani a versenytársakat és a Samsung-Apple kettős nyomába eredt.

Hihetetlen méretű és tovább nő az okostelefonos piac - állítja az IDC. A piackutató szerint a tavalyi 293 milliós darabszám egészen 375 millióig emelkedett a negyedik negyedévben, ami 28,2 százalékos éves szintű növekedésnek felel meg. A rendkívül magas bázisadatot tekintve ez a vártnál jóval nagyobb ütemű bővülés - nagy kérdés, hogy a jövőben még meddig tud növekedni ez a piac. A számok még látványosabbak, ha az egész évet nézzük. A tavalyi egymilliárdos (pontosabban 1,019 milliárdos) értékesítéshez most szinte háromszázmillió új eladás társult, így 1,301 milliárd darab telefonról beszélünk, egyetlen év alatt. Éves szinten ez 27,6 százalékos növekedést jelent.

Samsung, Apple

Az élen tehát továbbra is a Samsung áll, előnye azonban nyúlfarknyi, néhány százezer telefonra tehető. Az IDC mérése szerint a dél-koreaiak 75,1 millió okostelefont szállítottak le a negyedik negyedévben, ez számottevő, 11 százalékos visszaesés 2013 végéhez képest. Piaci részesedést tekintve még fájdalmasabb a cég visszaesése, a 29 százalékról egészen 20 százalékig esett a mutató - ennek fényében az összeomlás kifejezés egyáltalán nem túlzás, egyetlen év alatt talán a Nokiának sem sikerült ennyit zsugorodnia.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az IDC most az Apple-t hozta ki másodiknak, 74,5 millió eladott iPhone elképesztő, 46 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. Minden tekintetben váratlan ez az elrugaszkodás, a prémium kategóriában utazó modellekre szokatlan lendülettel vették magukat a vásárlók, ahogy kijött a nagy kijelzős kiadás. Ahogy a teljes piac esetében, az Apple-nél is nagy kérdés, hogy a növekedési ütem akár rövid távon fenntartható-e, az egyszeri technológiai váltás hatását meg tudja-e ismételni újabb lökésekkel a gyártó?

Lenovo, Huawei

Kínai páros következik a listán. A bronzérmet a Lenovo szerezte meg, pontosabban vásárolta meg: a Motorola megszerzésével a cég magasra katapultálta magát a gyártók listáján, a 24,7 milliós összesített értékesítés 6,59 százalékos piaci részesedésre volt elegendő. A növekedés üteme egyébként nem egetverő, ha a tavalyi Lenovo+Motorola összesített adathoz viszonyítjuk, akkor 19,5 millióról csak 26,4 százalékkal sikerült feljebb lépni, ez lassabb, mint a piac teljes bővülése, a részesedés pedig hajszálnyit vissza is esett, 6,7 százalékról. Az új menedzsment alatt a Motorola várhatóan agresszívebb üzletpolitikára vált - néhány hete a csúcsmodell Moto X meg is jelent a kínai piacon, a bevezetések idén várhatóan globálisak lesznek (és talán Magyarországra is visszatérhet a márka).

A negyedik helyre a Huawei küzdötte fel magát, felvásárlás nélkül, organikusan növekedve. A cég igen egészséges, 41,7 százalékos ütemben emelte eladásait, ezzel 23,5 millió telefont tudott eladni a decemberrel zárult negyedévben. Ez a piac 6,25 százalékára volt elegendő, szemben a tavalyi 5,66 százalékkal.

Xiaomi és a többiek

Míg az előző negyedévekben a Samsung-Apple mögött a hasonlóan teljesítő cégek tömege állt, ebből immár ki tudott szakadni a Lenovo és a Huawei. Az mezőny így a Xiaomi, ZTE, LG trióra olvadt, ez a hármas nagyon közel van egymáshoz részesedésben (és nyilván eladásokban). A dinamika azonban nem azonos: míg az LG és a ZTE óvatosan növekszik, nagyjából a piaccal azonos ütemben, a Xiaomi elképesztő tempóban bővül, most szinte megtriplázta eladásait, 5,9 millióról 16,6 millióra - és nem tűnik úgy, hogy itt megállna a vállalat.

A "futottak még" kategória számtalan gyártót takar, ide tartoznak ugye az olyan nagy veteránok, mint a Sony, a BlackBerry vagy a Microsoft/Nokia, és a távol-keleti gyártók tucatjai. Együttesen ez a kategória most gyorsabban nőtt, mint a piac (33 százalékkal), 120 millióról 160 millió darabra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról