Szerző: Hlács Ferenc

2015. január 27. 16:05

Vivaldi mentheti meg a klasszikus Opera kedvelőit

A korábbi Opera verziók rajongótáborát veszi célba a frissen bejelentett Vivaldi böngésző. A Chromiumra épülő szoftver "technical preview" verziója már kipróbálható, az a riválisokhoz képest egyedi, a hardcore funkcionalitást ígér.

Új böngésző tűnt fel a láthatáron, az Opera korábbi vezérigazgatója, illetve társalapítója Jon S. von Tetzchner gondozásában. A Vivaldi névre keresztelt szoftver az Opera lemorzsolódott felhasználóira vadászik, akik von Tetzchner szerint jelentős tömegeket képviselnek - még ha nem is akkorát, hogy a kezdeményezés a Firefox vagy a Chrome potenciális vetélytársaként szállhasson ringbe. A hajdani Opera-vezér szerint a legtöbb manapság elérhető böngésző egyik fő hibája, hogy nem kínál elég kiterjedt funkcionalitást és korlátozott képességeinek pótlását a kiegészítőktől várja. A Vivaldi ezeket a felhasználókat veszi célba, akik közül mintegy 20 millió, máig a több mint 3 éves Opera 12-t használja. Utóbbi szám von Tetzchner szerint önmagában is mutatja, hogy van igény egy hasonló böngészőre.

Az egyelőre csak "technical preview" verzióban elérhető Vivaldi Mac, Linux és Windows rendszerekre is letölthető, és felvonultat néhány az Operából ismerős funkciót, mint például a "speed dial" oldal, ahonnan a kedvenc weboldalak érhetők el egy kattintással. A szoftver emellett természetesen új képességeket is kapott: a megnyitott lapok például már csoportosíthatók, így egy fülön több tabot is egyesíthetünk az áttekinthetőbb munka érdekében, illetve már a böngészőben is készíthetünk jegyzeteket, vagy képernyőképeket. Mindezek mellett a szoftver a Quick Commands funkciónak köszönhetően az kurzor helyett rövid parancsokkal is vezérelhető.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A manapság népszerű "flat" dizájnnyelvet követő böngésző színeiben mindig az adott oldalon domináns színekhez igazodik. A Vivaldi Chromium alapú, így akárcsak a Chrome, illetve az Opera újabb verziói, a Blink rendermotort használja. A szoftver mögött álló Vivaldi Technologies fejlesztői a tervek szerint a következő hónapokban új funkciókkal bővítik azt, többek között szinkronizálási lehetőséggel, a kiegészítők támogatásával, továbbá várhatóan a teljesítményen is csiszolnak majd. Arról egyelőre nincs hír, hogy a vállalat belátható időn belül előrukkol-e saját mobilos klienssel - ez a terület ismét komoly csatateret jelent.

Az említett startup nem most kínál először "menedéket" az Opera felhasználói számára, korábban, mikor a böngésző csapata egy évvel bezárta online My Opera felületét (amely többek között blog-, chat- és emailszolgáltatást is nyújtott mintegy 10 millió felhasználójának) a vállalat létrehozta saját hasonló funkciókat kínáló Vivaldi.net nevű weboldalát. A cég úgy tűnik most böngészőjével is hasonló stratégiát követ. A Vivaldi Technologies mellett a napokban a Microsoft is bejelentette, hogy az Internet Explorer mellett Spartan néven egy új versenyzőt is bedob az egyébként meglehetősen telített piacra - az óriás részéről ugyanakkor érthető a lépés, hiszen az Internet Explorer márka sokaknál mára erőteljes negatív képzettársítást hordoz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról