Szerző: Voith Hunor

2015. január 20. 13:00

Egymilliárdot fektethet a Google a SpaceX-be

Sajtóértesülések szerint mintegy egymilliárdos befektetéssel mozdítaná elő a Google Elon Musk azon tervét, hogy cége, a SpaceX műholdak százairól biztosítson internetkapcsolatot a kevésbé fejlett régiókban élők számára. A keresőóriás a közelmúltban tett már egy erre irányuló próbát, de az a projekt egy kulcsember távozása miatt kútba esett.

Elon Musk egykori PayPal-alapító – aki az utóbbi években már inkább a prémium elektromos autókat fejlesztő és gyártó Tesláról, valamint a költséghatékony, a versenyszférában is hasznosítható űrhajózás lehetőségeit kutató SpaceX-ről ismert – néhány hónapja szellőztette meg először mikroműhold-flottájáról szóló terveit. Az elképzelést Musk múlt héten már részletesebben ismertette a SpaceX új, Seattle-i irodájának megnyitása alkalmából tartott rendezvényen – az itt dolgozók elsődleges feladata eme szolgáltatás kifejlesztése lesz. Mintegy 60 alkalmazottal indulnak, de a létszám akár ezerre is nőhet a következő néhány évben.

A terv szerint a SpaceX egy több száz vagy akár ezer mikroműholdból álló flottát állítana alacsony Föld körüli, nagyjából 1200 kilométeres magasságban keringő pályára. A jeltovábbítást a jelen állás szerint optikai spektrumban, lézerrel oldanák meg, a rádiófrekvenciás alternatívának ugyanis jogi akadálya van: az ehhez szükséges jogokat a konkurens OneWeb alapítója, Greg Wyler birtokolja. A lézeres megoldás hatékonyságát máris sokan megkérdőjelezik, a felhőzet ugyanis nagyon komoly akadályokat gördíthet a megfelelő minőségű jeltovábbítás elé. Az anyagi teher szintén jelentős, adó- és vevőoldalon is a jelenleginél lényegesen hatékonyabb eszközök kifejlesztésére lesz szükség, ha a SpaceX tényleg a lézer mellett lesz kénytelen letenni a voksát.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Musk a projekt teljes költségét 10 milliárd dollárra teszi, de ebben már benne van annak a lehetősége is, hogy a rendszert a Föld és a Mars közötti kommunikációra is felkészítik. A dél-afrikai származású üzletember ugyanis a vörös bolygó kolonizálásának egyik legfőbb szószólója, véleménye szerint a következő másfél-két évtizedben már ember léphet a Marsra. Ez egybevág a NASA tervével, az amerikai űrügynökség expedíciós legénysége a mostani tervek alapján 2030 körül érné el a bolygót. Egy “bolygóközi internet” komoly segítség lenne egy esetleges marsi kolónia létrehozásában, még úgy is, hogy 183-1337 másodperces késleltetéssel jár egy ilyen kapcsolat.

Elon Musk a Seattle-i rendezvényen azt mondta, hogy céljuk egy minden eddiginél nagyobb globális kommunikációs rendszer létrehozása. Ez egyelőre – a bolygóközi működés egyelőre még csak távlati terv – két céllal működne: gyorsítaná az adatáramlást a földi interneten belül, valamint olcsó internetkapcsolatot biztosítana annak a 3,5-4 milliárd embernek, akik gyengén vagy egyáltalán nem lefedett régiókban élnek.

A Google-nak (újra) egymilliárdot érhet a terv

Hétfőn a The Information belsős forrásokra hivatkozva írta meg, hogy a Google tárgyal a SpaceX-szel egy nagy összegű, közel egymilliárd dolláros befektetésről, ami a céget mintegy tízmilliárd dollárral értékelné. A lap információi szerint ráadásul nem csak a keresőóriás egyéni befektetéséről, hanem egy óriási, többszereplős tőkebevonási körről van szó, de a további lehetséges résztvevők még nem ismertek. Az értesülést egyik fél sem kommentálta.

A hír érdekessége, hogy a Google már korábban is fektetett be hasonló nagyságrendben egy fiatal, szintén műholdas internetszolgáltatásra specializáládó cégbe. Az O3b-nek hat év kellett ahhoz, hogy elindítsa szolgáltatását, mely jelenleg az egyenlítő környékén szolgáltat, és amit 2014 őszén az alapító Greg Wyler ott hagyott, hogy WorldVu Satellites néven új vállalkozást építsen (ez üzemel ma tovább OneWeb néven). Az O3b jelenleg mintegy 35 ügyfelet szolgál ki, 2015-re várt árbevétele 100 millió dollár körül lehet.

Wyler múlt héten jelentette be, hogy a Qualcomm és a Virgin Group befektetnek az alig féléves vállalkozásba. Bár az összeget nem hozták nyilvánosságra, jelentős tőkeinjekcióról lehet szó, a OneWeb ugyanis nagy tervekkel állt elő. Céljuk egy 648 mikroműholdból álló, alacsony Föld körüli pályán (low Earth orbit - LEO) keringő hálózat létrehozása, melyek egyenként 130 kilogramm tömegűek lennének, és előállítási költségük nagyjából 350 ezer dollárral rúgna. Wyler 2018-ban szeretné elindítani a szolgáltatást, ehhez véleménye szerint másfél-kétmilliárd dollárra lesz szükség. A OneWeb rádiófrekvenciás megoldást fog használni, belsős források szerint ugyanis Wyler az O3b elhagyásakor (melynek továbbra is részvényese) magával vitte az ehhez szükséges frekvenciatartomány használatát engedélyező jogokat is. Valószínű, hogy a Google ezért (is) keres új partnert. A cégben jelenleg harmincan dolgoznak a műholdak és a szükséges szoftverek kifejlesztésén.

Műholdról is, léggömbről is

A Google tavaly jelentette be a Project Loont, egy olyan kezdeményezést, melynek keretében a sztratoszférában, 20-22 kilométeres magasságban lebegő légballonokra telepített bázisállomásokról szolgáltatna internetkapcsolatot. Az energiaellátásról napenergia gondoskodna, a hálózaton a mostani 3G-s mobilinternet sebessége vagy annál valamivel gyorsabb adatátvitel lenne megvalósítható. A tesztet 2013 nyarán Új-Zélandon indította el a vállalat 30 léggömbbel, és meglehet, hogy ha a SpaceX-szel tényleg sikerül nyélbe ütni az üzletet, a Google inkább a globális lefedettséget biztosító programot helyezi majd előtérbe, és a Project Loon megmarad egy érdekes kísérlet szintjén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról