HWSW

Az EU újra antitröszt-vizsgálatot indít a Qualcomm ellen

Egyszerre két vizsgálatot is indított az Európai Bizottság a Qualcomm ellen, mert a gyanú szerint a chipgyártó visszaélt piaci erőfölényével, hogy versenytársait kiszorítsa a piacról vagy ellehetetlenítse. Az amerikai vállalat szerint az EB aggodalmai alaptalanok, a lehetséges büntetési tétel dollármilliárdokra rúg.

Újabb potenciális áldozat akadt fenn az Európai Bizottság versenyügyi hálóján: az EB ma bejelentette [1], hogy két antritröszt-vizsgálatot is indít a Qualcomm ellen. A chipgyártó a versenyügyi vizsgálat alatt álló amerikai nagyvállalatok egyre hosszabb sorát gyarapítja, a bizottság ugyanis jelenleg a Google [2], az Amazon [3] és az Apple [4] ellen is folytat eljárást. Az EB versenyügyi biztosa, Margrethe Vestager egy e-kereskedelmi antitröszt-vizsgálatot is elindított [5] az európai e-kereskedelmi szektor ellen, melynek előzetes eredményeire egy év múlva, a végleges megállapításokra pedig 2017 első felében lehet számítani. A Qualcomm ellen az EB egyébként egyszer már folytatott versenyügyi eljárást, de azt végül 2009-ben meggyőző bizonyíték hiányában lezárta.

Mindkét vizsgálat a Qualcomm árpolitikájára irányul, de különböző szemszögekből. Az egyikben a bizottság arra szeretne bizonyítékokkal alátámasztott választ kapni, hogy a chipgyártó 3G-s és 4G-s chipjeinek európai vásárlóinak történő értékesítésekor adott-e olyan árkedvezményeket vagy egyéb anyagi jellegű motivációt, amivel termékeinek (szinte) kizárólagos használatát szerette volna elérni. A második eljárásban a bizottság arra keresi a választ, hogy a cég 3G-s lapkáit értékesítette-e áron alul azért, hogy tisztességtelenül hátráltassa versenytársait és kiszorítsa őket a piacról.

Újfent akár 10 százalék is lehet a tét

Az Európai Bizottság által kezdeményezett antitröszt-vizsgálatoknak a Qualcomm most különösképp nem örülhet, miután a vállalatot a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság egy több mint egyéves eljárás végén 975 millió dollárra büntette [6], és a megállapodás értelmében a chipgyártónak még ez volt a legkevésbé fájó tétel. Az ottani vád szerint a Qualcomm eltúlzott licencdíjakat kért a 3G-s és 4G-s rádiós szabványokhoz kötődő, SEP (standard essential patents, az implementációhoz kötelezően licencelendő) szabadalmai után. Az ilyen szabadalmakra a szereplők megállapodása szerint FRAND (fair, ésszerű és nem diszkriminatív) licencelési konstrukciót kell biztosítani, a kínai hatóságok szerint azonban a Qualcomm ezt nem tette meg, a kínai gyártók felé túl magas licencdíjakat állapított meg.

xA legnagyobb érvágás azonban az a pont, amely hosszú távon is komolyan befolyásolja kínai bevételeit, a megegyezés alapján ugyanis a chipgyártó licenceinek árait is jelentősen csökkentie kell az országban, továbbá 3G-s és 4G-s licenceit a korábbi gyakorlattól eltérően más, kapcsolódó szabadalmaitól külön is kínálnia kell a kínai vállalatoknak. Ráadásul az új feltételek visszamenőlegesen, 2015. január 1-től érvényesek, így azok az ügyfelek is alkalmazhatják őket, melyeknek élő, rosszabb kondíciókkal megkötött szerződése van.

Az EB a kínai törvényekhez hasonlóan az éves árbevétel legfeljebb 10 százalékát szabhatja ki egy vállalatra versenyügyi büntetésként, de akad egy húsba vágó eltérés: míg Kínában csak az ott elért árbevételből kalkulálnak, az EU-ban a globális forgalom számít, ami az elvi kiszabható maximumot így két és fél milliárd dollár fölé emeli.

A Qualcomm csalódottságát fejezte ki az EB lépése miatt, és közleményében kijelentette, ahogy eddig is, a jövőben is együttműködik a bizottsággal, az aggodalmakat pedig alaptalannak nevezte.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-5383_en.htm
[2] https://www.hwsw.hu/hirek/53794/google-eu-per-versenyellenes-bizottsag-buntetes-antitroszt.html
[3] https://www.hwsw.hu/hirek/53440/europai-unio-amazon-luxemburg-ado-vizsgalat-adoelkerules-birsag.html
[4] https://www.hwsw.hu/hirek/52926/europai-unio-apple-irorszag-ado-vizsgalat-adoelkerules-birsag.html
[5] https://www.hwsw.hu/hirek/53938/eu-eb-egyseges-digitalis-piac-telekom-afa-ekereskedelem-streaming.html
[6] https://www.hwsw.hu/hirek/53546/qualcomm-kina-rekord-buntetes-egymilliard-licenc-3g-4g-mobilpiac.html
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/53372/qualcomm-eu-antitroszt-vizsgalat-3g-4g.html
Író: Voith Hunor (voith.hunor@hwsw.hu)
Dátum: 2015. július 16. 15:25
Rovat: eco@tech