Szerző: Bodnár Ádám

2014. december 10. 11:51

Megkapta a decemberi frissítést a Microsoft Intune

Megkapta szokásos havi frissítését a Microsoft Intune, amely a közelmúltban hagyta el nevéből a Windows szót, hogy ezzel is világossá tegye, ma már távolról sem csak windowsos eszközök felügyeletére alkalmas.

A Microsoft idén tavasszal beszélt először arról, hogy az eredetileg PC-k távoli felügyeletére létrehozott felhős rendszert egy nagyobb tudású mobilmenedzsment megoldássá fejleszti tovább, amelynek az eszközfelügyelet mellett az alkalmazások kezelését is ellátja, ezzel erősen elmozdul a MAM (Mobile Application Management) irányba. Ennek megfelelően a most részletezett és a felhasználók számára a héten élesedő frissítésben elsősorban ilyen képességet kaptak helyet - ezek egy részéről a cég már a barcelonai TechEd konferencián is beszélt.

A hivatalos Intune-blogban élesített bejegyzés szerint a szolgáltatás a frissítést követően képes korlátozni a mobileszközök hozzáférését az Exchenge Online fiókokhoz, csak azok a kütyük érhetik el az ott tárolt információkat, amelyek minden tekintetben megfelelnek a céges szabályoknak. Végre menedzselhetők az Office mobil alkalmazásai iOS-en, a rendszergazdák ezáltal korlátozni tudják a felhasználókat abban, hogy vállalati adatokat "kopipészteljenek" ki a felügyelet appokból. Emellett megjelent egy wrapper is, amely segítségével a külső alkalmazásokra is kiterjeszthetők ezek a korlátozások.

Android frontján új fejlesztés, hogy megérkezett a Microsoft saját böngészője, amely teljes mértékben a céges IT befolyása alá állítható az Intune-on keresztül, így a rendszeradminok meg tudják határozni, a felhasználó mihez férhet hozzá és mihez nem. Ez természetesen párhuzamosan használható a készülékre telepített egyéb böngészővel, azonban a vállalati szabályrendszerben kiköthető, hogy érzékeny adatokat tartalmazó weboldalt vagy webes alkalmazást csak a saját, ellenőrzött böngészőn keresztül érhetnek el a dolgozók. A Microsoft tájékoztatása szerint a menedzselt böngésző hamarosan iOS-en is elérhető lesz, az App Store jóváhagyására vár. Emellett érkezett Androidra saját PDF-olvasó, videolejátszó és képnézegető alkalmazás is a MIcrosottól, szintén ellenőrzött körülmények közötti vállalati használatra.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Nagy iPhone- vagy iPad-flottákat kezelő szervezetek számára lehet hasznos képesség, hogy immár lehetőség van a telefonokat és tableteket tömegesen az Intune felügyeleti ernyője alá vonni az Apple Configurator segítségével, nem kell minden eszközt egyenként beléptetni. Az Apple Configuratorban létrehozott konfigurációs állományok importálhatók is Intune-ba, így egyszerűbb az egyedi szabályrendszerek életbe léptetése.

Emellett a Windows Phone 8.1-ben megelent Assigned Access módot is támogatja már az Intune az Open Mobile Alliance által összehozott, nyílt OMA-URI szabványon keresztül. Az Assigned Access segítségével a windowsos telefon afféle "mobil kioszkként" működik és kizárólag egy alkalmazás futtatható rajta. Windows Phone 8.1-en emellett további beállítások is elérhetők OMA-URI-n keresztül az Intunbe-ból. Az OMA-URI használatáról bővebben itt lehet tájékozódni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról