Szerző: Bodnár Ádám

2014. december 5. 14:32

VersaStack: a Ciscóval állt össze az IBM

Egyre bonyolódik a nagy informatikai szállítók kapcsolatrendszere, az x86 szerverek területéről kivonuló IBM most a Ciscóval állt össze, hogy közösen kínáljanak előre integrált nifrastruktúraelemeket a vállalati vevők számára.

A VersaStack fantázianevű rendszerek Cisco szervereket és hálózati eszközöket kombinálnak IBM tárolókkal. A Cisco az elmúlt években több ilyen megállapodást kötött, elsőként az EMC-vel és a VMware-rel, amelynek eredményeképp létrejött a VCE szövetség, amelyet a közelmúltban teljesen magába olvasztott az EMC. A Cisco később egy kísértetiesen hasonló együttműködést jelentett be a második legnagyobb tárológyártóval, a NetApp-pal, így keletkeztek a FlexPodok.

Az x86 szerverek területéről kivonult IBM most saját szerverek nélkül maradt ebben a kategóriában, így már megéri számára egy másik gyártóval közösködni - ez a másik gyártó pedig nem meglepő módon az a Cisco lett, amely a vezető szervergyártók közül egyedüliként nem érdekelt a tárolópiacon. A két cég kínálata így tökéletesen kiegészíti egymást, a Cisco hozza a UCS szervereit, valamint Nexus és MDS hálózati eszközeit, az IBM pedig a tárolókat, egészen pontosan a StorWize V7000 modelleket.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A StorWize V7000 az IBM egyik legnépszerűbb modellje, egy modern középkategóriás tároló, háromrétegű architektúrával, automatikus rétegezéssel, virtualizációval, thin provisioninggel és átlátható grafikus felülettel. Az eszköz egyik nagy dobása, hogy az SVC alapok miatt külső, akár korábban megvásárolt tárolókat is képes bevonni felügyeleti ernyője alá, azokról a LUN-okat pedig magára migrálni anélkül, hogy hosszas mentés-visszaállítást kellene végezni.

Az IBM és a Cisco a komponensekből előre integrált és konfgurált "építőkockákat" készít, amiket a vevőknek a vásárlás után csak be kell üzemelniük, a rendszerintegrációval nem kell foglalkozniuk. A megcélzott felhasználási területek természetesen az erősen virtualizált adatközpontok. Egy építőkockában egy UCS 5108 blade keret van B200 blade-ekkel, két UCS 6208UP "fabric interconnect", két MDS 9000 FC-switch, két Nexus 9000 switch, valamint egy StorWize V7000 kontroller két diszkfiókkal.

Az integrált IT-infrastruktúrák a hardverpiac egyik legnagyobb növekedést produkáló szegmensét alkotják, az IDC előrejelzése szerint tavaly ez a piac 5,4 milliárd dollár volt, de 2017-re 14,4 milliárd dollárra emelkedik, ami évi átlagban 30 százalék feletti bővülést jelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról