Szerző: Koi Tamás

2014. november 14. 09:47

Örül a versenytársaknak a Tesco Mobile

Tárt karokkal várja az új versenytársakat a Tesco Mobile, mely 2012-es elindulása óta most először kaphat komoly riválisokat a kis szolgáltatói szegmensben, hiszen a héten elindult a UPC virtuális mobilszolgáltatása, és rövidesen piacra léphet a DIGI is saját hálózatán alapuló szolgáltatásával.

Nem retten meg a piac bővítésétől Magyarország legnagyobb virtuális mobilszolgáltatója, a Vodafone Magyarország és a Tesco vegyesvállalataként működő Tesco Mobile. A cég vezetői egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen kifejtették, az előfizetőszám bővülésével és a cég eddigi eredményével alapvetően elégedettek a tulajdonosok, noha a mindössze hat főt foglalkoztató részvénytársaság eddig egyetlen fillér nyereséget sem termelt. A saját hálózattal nem rendelkező, az inkumbensektől jogi értelemben véve független MVNO a jövőben jobban építene a tescós vásárlókra.

A szolgáltató a 2012 márciusi indulás óta mintegy 200 ezer SIM-et értékesített, ám a folyamatosan aktív ügyfélbázis ennek a számnak a felét sem éri el, vagyis a többség kvázi "eldobható" SIM-ként tekint a Tesco Mobile kártyáira. Az ügyfelek szintén valamivel kevesebb, mint fele - 80 ezer vásárló - mobilt is vásárolt a SIM-je mellé, a kártyákra pedig a vállalat képviselői szerint eddig nagyjából 1,7 milliárd forintnyi összeget töltöttek fel.

A cég már a piacra lépéskor azt a stratégiai irányt próbálta követni, hogy a Tescóba járó hűséges vásárlóknak (ClubCard-tulajoknak) valamilyen formában kedvezményt ad, Kiszely László marketingigazgató szerint részben azért, mert ezt egyik rivális mobilcég sem tudja lemásolni, más promóciókkal szemben. A Tesco Mobile októbertől egy új promóciójában minden, a Tescóban levásárolt ezer forint után egy percet ír jóvá a klubkártyához rendelt Tesco Mobile kártya egyenlegén - a szolgáltató vezetője, Szemán Orsolya szerint ezzel az akcióval az ügyfélbázis rövid távon akár meg is duplázódhat.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Tesco Mobile kilátásait ugyanakkor ronthatja, hogy a magyar mobilpiacon évek óta nem tapasztalható számottevő mozgás, az ügyfelek szolgáltatóváltási hajlandósága pedig annak ellenére továbbra is minimális, hogy a folyamat sokat egyszerűsödött az elmúlt években. A Tesco Mobile éppen ezért bevallottan nem is akar minden áron a nagyokkal versenyezni, a piac bővülését viszont lehetőségként élik meg a cég vezetői, mivel a kisebb MVNO-k megjelenése tudatosabbá teheti a magyar fogyasztókat.

A virtuális szolgáltatók helyzete Magyarországon a régió, vagy Európa többi országához képest egészen speciális, hiszen míg Csehországban több tucat ilyen szolgáltató található, addig Magyarországon csak most indult el az első teljesen (tulajdonosi szerkezetét tekintve is) önálló MVNO, a UPC Mobile. Egy októberi sajtóbeszélgetésen Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország illetékes vezérigazgató-helyettese lapunk kérdésére elmondta, a cégnél nem látnak különösebb potenciált a hazai virtuális szolgáltatói piacban, annak ellenére, hogy mind a Tesco Mobile, mind a UPC Mobile a Vodafone hálózatát használja, így az operátor rajtuk keresztül lekötheti jelentős szabad kapacitásait.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról