Szerző: Bodnár Ádám

2014. november 7. 13:03

Nyereséges lett az Acer

Sorozatban harmadszor zárt nyereséges negyedévet az Acer. Az egykor a PC-piac első helyéért csatázó vállalat bevétele továbbra is olvad, de a kiadásokat gyorsabban sikerült lefaragni.

85,7 milliárd tajvani dollár, vagyis hozzávetőleg 2,8 milliárd amerikai dolláros bevételt könyvelt el a legutóbbi negyedévben az Acer, amely mára a negyedik legnagyobb szereplővé csúszott le a PC-gyártók között. A vállalat azonban irtózatos tempóban csökkentette költségeit, ennek köszönhetően a tavalyi tetemes veszteséget most papírvékony nyereség váltotta, 650 millió tajvani dollár, ami mintegy 21 millió amerikai dollárnak felel meg.

Az Acert különösen érzékenyen érintette az olcsó lakossági PC-k piacának összeomlása, amikor a fogyasztók az alsó kategóriás személyi számítógépek helyett az okostelefonok és tabletek felé fordultak, ezzel párhuzamosan pedig a cég eladásainak jelentős részét, a csúcson majdnem ötödét kitevő netbook szegmens pedig lényegében megszűnt. Mivel az Acer nem épített ki jelentős vállalati portfóliót, a lakossági PC-piac csökkenése magával rántotta a mélybe. A vállalat a telefonok és tabletek piacán is szerencsét próbált, de totális kudarcot vallott, egyik szegmensben sem tudott emlékezeteset alkotni.

A cégnél az elmúlt években számos vezetőváltás történt, a most regnáló elnök-vezérigazgató, Jason Chen az év elején vette át az Acer irányítását. Chen nem félt szembenézni az Acer problémáival és beismerni a korábbi ballépéseket. Szerinte a csúcskategóriás, érintőképernyős Acer ultrabookok és notebookok hiába voltak technológiailag fejlettek, nem találták a helyüket a piacon, mivel az ilyen típusú, drágább gépek vásárlói nem bíztak az Acer brandben. Chen első lépésként átszervezésekbe fogott, amelyek jelentős elbocsátásokkal is jártak, a cél a költségek mihamarabbi lefaragása volt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A cég viszonylag szűkszavúan nyilatkozott a most lezárt negyedév eredményeiről, beszámolójából kimaradt az eladott PC-k száma például. Az IDC szerint a cég a harmadik naptári negyedévben 6,6 millió számítógépet adott el, ez 11 százalékos éves növekedésnek felel meg. "A harmadik negyedéves eredményünk a jó termékmixnek, az új termékeknek, valamint az erős iskolakezdési keresletnek köszönhető. A negyedik negyedévben az Acer további bővülésre számít, elsősorban a szezonális ajánlatok miatt" - közölte a cég.

Egy személyi változást is bejelentett az Acer. A vállalat notebookokkal foglalkozó üzletágának élére Jerry Kaót nevezték ki, aki igazi veteránnak számít az Acernél, 1995-ben csatlakozott a céghez mérnökként és járta végig a szamárlétrát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról