Szerző: Gálffy Csaba

2014. október 30. 16:53

Meglepetések a tabletpiacon

Az Apple továbbra is őrzi a gyártók között elfoglalt első helyét a tabletpiacon, az esésnek induló eladások miatt azonban a (szintén lassuló) Samsung már közel került. Vannak meglepetések is a listán, az ASUS és a Lenovo stabil teljesítmény nyújt.

Folytatódik a tabletpiac bővülésének lassulása, ahogy a könnyű, vékony és hosszú akkus üzemidővel rendelkező notebookok illetve a nagy kijelzős okostelefonok között egyre kevesebb hely marad egy harmadik eszköznek. Az IDC most publikált eredményei szerint az elmúlt három hónapban 11,5 százalékkal, 53,8 millióra nőtt a tabletpiac mérete.

Apple, Samsung, ASUS

Az Apple problémáit már korábban részletesebben is kiveséztük (itt és itt), az iPadnek valóban komoly problémái vannak a globális piacon. A gyártó 12,3 millió tabletet értékesített a harmadik negyedévben, ami 12,8 százalékos visszaesés éves szinten. A cég piaci részesedése ezzel mára 22,8 százalékra olvadt, e piacot tehát szinte ugyanúgy dominálja már az Android, mint az okostelefonokét, a "médiatablet" szegmenset megalapító iPad rovására.

Az okostelefonoknál nagyot botló Samsung a tabletek piacán helytállt, bár a teljes piacnál lassabban növekedett, így végső soron részesedést veszített. A dél-koreaiak eladásai vékonyan emelkedtek, 9,3 millióról 9,9 millióra, ez 5,6 százalékos bővülésnek felel meg. A cég részesedése azonban egy százalékpontot, 18,3 százalékra esett, ahogy a kisebb márkák hatalmas növekedést mutattak be.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A harmadik és negyedik helyet az ASUS és a Lenovo foglalta el. Mindkét cég merészen és aktívan fejleszti a különböző átalakítható, kettétéphető, átforgatható gépeket, ez 3,5 illetve 3 millió gép eladására volt elegendő. Az ASUS tavaly egyébként jobban teljesített, a Nexus 7 farvizén meglódult eladásokat azonban most szinte sikerült újra hozni - ezúttal új Nexus nélkül. A Lenovo esetében ellenkező az irány, szinten maradás helyett 30 százalékos növekedést mutatott be a gyártó, köszönhetően a cég fejlődő országok piacain (köztük Kínában) élvezett előretörésének.

És a meglepetés

A negyedév nagy meglepetése az amerikai RCA, amely saját brandje alatt importál kínai filléres tableteket. Az üzleti modell az őszi, iskolakezdős szezonban zajos sikert aratott, az RCA-vwl több nagy amerikai áruházlánc is szerződést kötött, a rendkívül olcsó modellekre pedig ráharaptak a vásárlók. A márka az IDC szerint a karácsonyi szezonban is nagyot megy majd, az iPad töredékébe kerülő tabletek várhatóan ajándékként sok karácsonyfa alatt helyet kapnak.

Érdemes egy mondatban az "egyéb" szekció teljesítményét is méltatni, a kisebb gyártóktól a teljesen semmitmondó márkákig húzódó paletta a negyedévben jelentős, 41 százalékos piaci részesedést összesített, szemben a tavalyi 37 százalékkal, a volumen pedig negyedével, 18 millióról 22,5 millióra nőtt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról