Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 29. 13:53

Jönnek az asztali GPU-s Alienware notebookok

Asztali GPU-val kiegészíthető notebookot jelentett be az Alienware. A vállalat a gamer laptop mellett legújabb csúcs-PC-jéről is lerántotta a leplet, amely fura alakú házban, Haswell-E generációs processzorokkal érkezik.

Új termékeket jelentett be az Alienware, amelyek között a gamer PC-gyártó asztali zászlóshajója, az Area 51 legújabb, rendhagyó külsejű modellje, illetve egy ugyancsak asztali PC-kbe szánt videokártyával is kiegészíthető notebook is helyet kapott. Utóbbi konstrukció elég ritka, noha a nemrég az MSI is bemutatott egy főként a tajvani piacra szánt, szintén asztali GPU-s dokkolóval kiegészített lapotpot - sőt korában egyes Lenovo modellekhez is kapható volt hasonló tartozék.

Csúcskategória, és ennek megfelelő ár

Ebben az esetben az eszköz az Alienware 13 notebookhoz társul, amely önmagában is korrekt teljesítményt kínál. A készülékben egy kétmagos, 2,7 gigahertzes negyedik generációs Intel Core i5 4210U processzor kapott helyet, konfigurációtól függően 8 vagy 16 gigabájt RAM-mal. Miután a notebook elsősorban a játékosokat veszi célba, abból a dedikált grafika sem maradhatott ki: egy  NVIDIA GeForce GTX 860M chipet találunk benne. Ez opcionálisan egy 1366x768, 1920x1080 vagy 2560x1440 pixel felbontású kijelzőt hajt meg, amelynek mérete az eszköz nevéből sejthetően 13 hüvelyk - az első változat 120, a második 169, az utolsó pedig lassan a tabletekével vetekedő 225 PPI-s pixelsűrűséget jelent.

Tárterületből szintén többféle választható, az Alienware 13-at 500 gigabájtos hibrid meghajtóval, 1 terabájtos 5400 RPM sebességű merevlemezzel, illetve 256, 384 és 512 gigabájtos m.2-es SSD-kkel is felszerelhetjük. Valamennyi konfiguráció támogatja a 802.11ac szabványú 2x2-es Wi-Fit és a Bluetooth 4.0-t is. Ami a fizikai csatlakozókat illet, a  gépen egy gigabites Ethernet, két USB 3.0 port, egy HDMI 1.4 és egy Mini-Display Port, hangkimenet és mikrofonbemenet található, illetve egy Kensington-zár is jutott rá. A billentyűzet négyzónás RGB háttérvilágítást kapott. A komoly teljesítményért persze itt is szükség lesz kompromisszumokra, a notebook ugyanis legvaskosabb pontján 2,79 centiméter, és tömege is meghaladja a két kilót.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A laptop Windows 8.1 rendszerrel a fedélzetén érkezik, a legolcsóbb konstrukció 999 dollárért, amelyet a különböző extrákkal 1749 dollárig is feltornázhatunk. Az asztali GPU-állomás 300 dollárt csap hozzá a számlához, ebben azonban még nincs benne maga a grafikus kártya. A kiegészítőbe cég weboldalán PNY XLR8 GeForce GTX 760 OC, GTX 970 vagy GTX 980 kártyát választhatunk, ezek további 260, 365, illetve 660 dollárért érhetők el - a lehető legizmosabb konfiguráció ára a dokkolóval együtt így jócskán meghaladhatja a 2000 dollárt. A cég szerint a dokk ugyanakkor AMD GPU-kkal is kompatibilis és négy darab USB 3.0 port is került rá. Az Alienware 13 a tervek szerint idén karácsonyra már megvásárolható lesz.


Rendhagyó erőgép

A vállalat asztali csúcsgépe is megújult, és egészen szokatlan alakú házban érkezik. Ez a gyártó szerint sokkal jobb hűtést tesz lehetővé, miután formájának hála az asztal alá gyömöszölve és a falhoz tolva is marad szabad hely a kiáramló levegőnek, emellett a csatlakozók is könnyebben elérhetők az új dizájnnak köszönhetően. Azt egyelőre még nem tudni, hogy az Area-51 pontosan mikor lesz elérhető, a cég azonban a specifikációkba már adott némi betekintést: a PC legerősebb konfigurációja az Intel Haswell-E szériás Core i7-5960X processzorával érkezik, amelynek nyolc magját gyárilag 4 gigahertzre húzták fel. Grafikus kártyák terén a számítógép három AMD Radeon 290X, három NVIDIA GeForce GTX 980 vagy két NVIDIA GeForce Titan Z eszközt is képes befogadni.


A gyártó memória terén 32 gigabájt 2133 megahertzes DDR4 RAM-nál húzta meg a felső határt, a belső tárhelyről pedig egy 512 gigabájtos SSD, illetve egy 4 terabájtos merevlemez gondoskodik. A gép természetesen támogatja a 802.11ac szabványú kétsávos Wi-Fit és a Bluetooth 4.0-t is, és akárcsak a notebook, Windows 8.1-gyel érkezik. Az Area-51 indulóára 1699 dollár, ez persze a fenti konfigurációban ennek többszöröse is lehet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról