Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 17. 14:06

A legjobb C++-fejlesztőket keresi az NNG

A tehetséges fejlesztők megtalálásához ma már egyáltalán nem elég álláshirdetéseket feladni, a legtöbb hazai cég jól tudja ezt. A potens szakemberek megtalálásának népszerű módját jelentik a különféle szakmai események, illetve a versenyek. Az NNG most egy programozóversenyt szervez, ahol C++-ban járatos fejlesztőket vár.

Idén harmadszor tartja meg országos C++ programozóversenyét az NNG. Az eseményre bárki jelentkezhet, nincs megkötés korra vagy hallgatói jogviszonyra, diákok, felsőoktatási hallgatók és már dolgozó, tapasztalt rókák egyaránt jelentkezhetnek. Az egyetlen feltétel, hogy háromfős csapatokban kell indulni.

A programozóverseny egy online selejtezővel indul az október 28-i nevezési időszak lezárását követően. Ennek eredményes teljesítése után az NNG szakmai zsűrije választja ki azt a legjobb tíz csapatot, amely a november 28-án tartandó élő döntőben száll versenybe az első helyért. A nyertes csapat jutalma egy utazás Los Angelesbe, a 2015-ös E3 Expóra, a világ legnagyobb videojátékos konferenciájára. A második helyezett csapat minden tagja az elsők között lehet boldog tulajdonosa egy-egy Apple Watch-nak, a harmadik helyezettek pedig egy-egy Hermann Miller Celle széket vihetnek haza.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A feladatsort az NNG fejlesztői úgy állítják össze, hogy az főleg a problémamegoldó készséget és a programozói gondolkodást tesztelje, ezért minden csapat azonos mezőnyben küzd. A tavalyi verseny győztese is egy diákokból álló csapat lett, akik közel 100 másik csapatot utasítottak maguk mögé, köztük tapasztalt szakembereket is.

Az NNG nem véletlen igyekszik megtalálni a legjobb hazai C++-fejlesztőket, a vállalatnál számos ilyen pozíció nyitott. A navigációs szoftveréről ismert vállalat növekedéséhez szükséges a dolgozói létszám folyamatos bővítése, idén 150 fővel szeretné növelni a csapatot a cég, a weboldaluk alapján  C++-ban, Javában, Androidban járatos programozókat, valamint tesztelőket keresnek egyebek mellett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.