Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 30. 11:32

Megjelent a HP első ARM processzoros Moonshot szervere

A HP az első között kezdett ARM-alapú szerverekkel foglalkozni, azonban a cég az első Moonshot gépeit végül Intel Atom chipekre építette. Most megjelent a kínálatában az Applied Micro X-Gene processzoros ProLiant m400 és a TI Keystone chipes m800.

A HP 2011 óta beszél Moonshot kódnevű szervereiről - ezek a kis teljesítményű és alacsony fogyasztású processzorral szerelt apró gépek ideálisak olyan feladatok elvégzésére, ahol nem a processzorteljesítmény az elsődleges szempont, ugyanakkor fontos az energiahatékonyság. Ilyenek lehetnek a webhoszting, emailkiszolgálás vagy közösségi web alkalmazások, vagy a masszívan párhuzamos "big data" feladatok például.

A vállalat a Moonshot projekt kezdetén is kísérletezett ARM chipes gépekkel, a processzorok a Calxedától származtak, amely az elsők között kezdett el ARM utasításkészlet-architektúrára épülő szerverprocesszorokat fejleszteni. Az első ARM-alapú HP Moonshot szerverek még 32 bites (ARMv7) lapkákra épültek, de kereskedelmi forgalomba nem kerültek, a cég ugyanis inkább az Intel 64 bites Atom-alapú szerverlapkáira fogadott, ugyanakkor folyamatosan azt kommunikálta, terítéken van az ARM-alapú rendszerek kiadása.

 

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Calxeda időközben beszüntette üzleti tevékenységét, így a HP első, kereskedelmi forgalomba kerülő ARM szervere az Applied Micrótól származó processzorra épül. A ProLiant m400 szíve egy ARMv8 ISA-ra (64 bit) épülő Applied Micro X-Gene, amely 8 processzormagot tartalmaz, amik legfeljebb 2,4 GHz-es órajelen járhatnak. Emellett a gépben 64 gigabájt RAM dolgozik, a háttértárnak pedig egy M.2 flash modult (120, 240 vagy 480 GB) foghatnak be az ügyfelek. A külvilággal 10G Etherneten kommunikál az m400.

Egy Moonshot 1500 keretbe legfeljebb 45 ilyen szerver építhető be a hálózati switchek mellé. A keretben összesen 5 üzem közben cserélhető ventilátor és 2 redundáns tápegység dolgozik. Az m400-nak két nagy felhasználója biztosan már van, a HP tájékoztatása szerint amerikai Energiaügyi Minisztérium mellett a Utah Egyetem is vásárolt már belőlük. Érdekesség, hogy a szervereket tizenöt gépből álló csomagban lehet megvenni. A gépek Ubuntu Linux 14.04 operációs rendszerrel kerülnek a vevőkhöz.

Egy másik ARM-alapú géppel is bővítette a Moonshot portfóliót a HP, az m800-ban Texas Instruments Keystone 66AK2Hx lapka található. Ez 1,4 GHz maximális órajelű ARM Cortex-A15 magokat tartalmaz, összesen négyet, amik mellett digitális jelfeldolgozó áramkörök találhatók olyan feladatok gyorsítására mint a titkosítás, tömörítés. Ilyen gépeket használ a HP tájékoztatása alapján az eBay tulajdonában levő PayPal elektronikus fizetési szolgáltatás egyes, nem részletezett feladatok végrehajtására.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról