Szerző: Koi Tamás

2014. szeptember 25. 11:18

Megérkezett a formabontó BlackBerry Passport

Zavarba ejtő külsejű okostelefonnal jelentkezett tegnap a kanadai BlackBerry, amely mára jelentős mértékben elvesztette egykori fényét, és új cégvezetés irányítása alatt próbál talpra állni. A BlackBerry Passport az első QWERTY-s phablet, mely a cég eredeti gyökereihez nyúlik vissza.

Egy formabontó rendezvényen formabontó okostelefonnal jelentkezett tegnap a BlackBerry, az okostelefon-piac egykori ikonja. A rendkívül nehéz időszakot maga mögött tudó cég útjára indította a BlackBerry Passportot, mely a világ első QWERTY-s phabletje, egyedülálló, érintésérzékeny fizikai gombsorral és hatalmas, négyzet alakú kijelzővel. A gyártó a Passportra leginkább hatékony munkaeszközként tekint, bár az Amazonnal kötött megállapodás értelmében a készülékkel elérhető alkalmazásválasztékot is frappánsan kibővítette több százezer androidos appal.

Útlevélvizsgálat

A Passport kialakításával a cég leginkább a klasszikus BlackBerry-jegyeket próbálja feleleveníteni, modernizált külsővel, és alaposan felturbózott tudású hardverrel. A zavarba ejtő külső elsősorban a hatalmas, 4,5 hüvelykes képátlójú, 1:1 képarányú kijelzőnek, és az alatta lévő, háromsoros fizikai billentyűzetnek köszönhető. Az IPS LCD-panel felbontása 1440x1440 pixel, ami a kijelző méretét alapul véve kimagaslóan jó, 450 ppi-t meghaladó pixelsűrűséget eredményez.

A kijelző alatt található háromsoros fizikai gombsor nem egyszerűen csak szövegbevitelre szolgál: a nyomógombok érzékelik az érintést is, amit a telefon kijelzőjén megjelenő scrollozás mellett a prediktív szövegbevitel, vagy a szövegkijelölés- törlés folyamatok során is lehet használni. Feltűnő, hogy a Passport háromsoros klaviatúrájáról teljesen hiányoznak a szimbólum- és számgombok, a tervezők ezt egy hibrid beviteli módszerrel igyekeztek áthidalni, így a hiányzó számgombok és szimbólumok a kijelzőn jelennek meg, de nem foglalnak el annyi helyet, mint egy teljes értékű virtuális billentyűzet.

Ennek a felépítésnek köszönhető többek között, hogy a négyzetes kijelző dacára van létjogosultsága a kijelző elforgatásának, hiszen a görgethető tartalmak (weboldalak, hosszú dokumentumok) a klaviatúra függőleges állásában könnyedebben kezelhetők. A BlackBerry a készülék bejelentésekor különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a nagyméretű kijelzőn mind a szöveges dokumentumok, mind a táblázatok, grafikonok áttekinthetőbbek, könnyebben szerkeszthetők, mint egy hagyományos, 16:9-es formátumú kijelzővel ellátott okostelefonon.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Passport egyben látványosan cáfolja azt a paradigmát is, hogy a BlackBerryk elavult hardverüknek köszönhetően nem tudják felvenni a versenyt a riválisokkal. A készülékbe a Qualcomm egyik legerősebb négymagos megoldása, az MSM8974AA került, mely négy, 2,26 GHz-en ketyegő Krait 400 magot és egy Adreno 330-as grafikus processzort tartalmaz. A készüléket 3 GB rendszermemóriával és 32 GB flashmemóriás háttértárral látták el.

01:01
 

WORK WIDE stories with BlackBerry Passport

Még több videó

Mindez kellően nagy teljesítményű számítási alapot ad a BlackBerry 10 operációs rendszer legfrissebb, 10.3-as verziója alá, mely elsőként a Passporton debütált. A BlackBerry igyekezett a tavaly megjelent rendszert tovább csiszolni és újabb funkciókkal ellátni, emellett az interfész is átesett egy kisebb vérfrissítésen az új verzióval. Többek közt frissült a BB10-ben a kezdetek óta jelen lévő androidos futtatókörnyezet is, mely az egyik előfeltétele volt annak, hogy az Amazon Appstore teljes androidos katalógusával megjelenjen a telefonon.

A 10.3-as rendszerfrissítéssel debütált a BlackBerry Blend nevű új funkció is, mely hasonló elven működik az iOS8-cal bemutatott Continuityhez, vagyis a telefonon keresztül elérhető kommunikációs funkciókat (üzenetek, névjegyek, naptárak kezelése, fájlok elérése stb.) a PC-n is hozzáférhetővé teszi. A Continuityhez képest lényeges különbség, hogy a Blend Windows és Mac platformon egyaránt működik, emellett akár mobilhálózaton keresztül is képes kommunikálni a készülékkel.

Nagyot szólt

A tegnapi BlackBerry Passport-bemutatóval a kanadai gyártó jelenlegi piaci súlyához képest szokatlanul nagy médiavisszhangot váltott ki, nem túl jó ómen ugyanakkor, hogy az első tesztek alapján az angolszász sajtó egyáltalán nem volt elragadtatva a készüléktől. A lapok elsősorban a szokatlan formát kritizálták, valamint azt sérelmezték, hogy a BlackBerry az üzleti funkciók túlzott előtérbe tolásával ismét nem kívánt korlátok közé szorítja a felhasználókat.

Az 599 dolláros készülék ennek ellenére a BlackBerry saját webshopjában már el is fogyott, bár a gyártó nem közölt részleteket arról, hogy mekkora volt a nyitókészlet. A telefon az európai szolgáltatóknál is forgalomba kerül majd az év hátralévő részében, a magyarországi premierről egyelőre nincs információ.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról