Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 22. 13:11

A CipherShed lehet a TrueCrypt utódja

A CipherShed nevű kezdeményezés töltheti ki a TrueCrypt által hagyott űrt a titkosítási szoftverek között. A program ismerős felülettel érkezik, és Windows, OS X és Linux platformokon is elérhető lesz.

A népszerű TrueCrypt titkosítási szoftvert májusban váratlanul, tisztázatlan körülmények között hagyták ott fejlesztői, arra hivatkozva, hogy a Windows XP támogatásának lejártával már nincs rá szükség, az újabb platformokon ugyanis már van natív lemeztitkosítás. A bejelentést, miszerint a TrueCrypt fejlesztése ezzel véget ért, használata pedig a továbbiakban nem biztonságos, az egész szakma megdöbbenéssel fogadta.

A szoftverrel kapcsolatban azóta sem változott a helyzet, úgy tűnik ugyanakkor, hogy a korábban széles körben használt megoldás nem marad utód nélkül. A trónörökös a jelek szerint egy nemrég megjelent, CipherShed nevű kezdeményezés lehet. Tulajdonképpen a TrueCrypt projekt forkjáról van szó, vagyis a program az eredeti szoftverrel azonos kódra épül - ezt pedig gond nélkül meg is teheti, miután a TrueCrypt licencfeltételei alapján a kódot bárki szabadon felhasználhatja, legalábbis amíg az elkészült program nem azonos néven, vagy annak említésével jelenik meg.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A CipherShed nyílt forrású, megjelenésekor pedig Windows, OS X és Linux platformokon is elérhető lesz, ingyenesen. Az első változat a TrueCrypt legfrissebb 7.1a verziójára épül majd, biztonságosságáról pedig a fejlesztők számos audittal gondoskodnak, illetve magát a kódot is igyekeznek a lehető legjobban leegyszerűsíteni. A csapat emellett több már létező kezdeményezéssel is szoros együttműködést folytat, mint az OpenCryptoAuditProject, a LUKS vagy a tc-play. Hogy a CipherShed első verziója mikor lesz letölthető, egyelőre nem tudni, a türelmetlenebbek azonban már mindhárom platformon hozzáférhetnek a szoftver forráskódjához.

A titkosítási megoldásról egyelőre csak egyetlen képernyőkép látott napvilágot, egy a TrueCryptéra nagyon hasonlító felhasználói felülettel. A széles körben használt programról fejlesztői májusban teljesen váratlanul, minden előzetes bejelentés nélkül vették le a kezüket - ezt az is jól mutatja, hogy a weboldalon közzétett "búcsúlevelet" először sokan hackertámadásnak vélték. A TrueCrypt megszűnését azóta számos elmélet próbálta magyarázni: egyesek szerint az utolsó audit talált valamilyen komoly hibát a kódban, mások úgy vélik valamilyen hatóság kötelezte a fejlesztőket a szoftver elhanyagolására - a hirtelen, magyarázat nélküli lépés alapján jelenleg ez utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.

bigscreen

10

Nagyot álmodik képernyőből a Yettel

2024. április 17. 09:58

A cég 5G-s hálózata tulajdonképpen a legjobb az országban, a piaci számokban azonban ez egyelőre kevéssé látszik.