Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 10. 09:32

A Minecraft gyártójára pályázik a Microsoft

A Minecraft minden kétséget kizáróan az utóbbi idők egyik legnagyobb "semmiből jött" játékipari sikere. A fejlesztőcég állítólag a Microsofttal tárgyal az összeolvadásról.

A Minecraft fejlesztőjével, a svéd Mojanggal tárgyal a Microsoft, állítja a Wall Street Journal belsős forrásokra hivatkozva, akik szerint a két cég közötti megállapodást már a héten be is jelenthetik és a Mojang beolvadhat a szoftveróriásba.

A Minecradt az utóbbi évek, de talán minden idők legnagyobb "indie" játéksikere. Markus Persson 2009-ben adta ki a játék előzetesét, amelyet afféle hobbiprojektként fejlesztett, a nyitott világban játszódó, elsősorban a kreativitásra és építésre alapozó szoftver pedig villámgyorsan óriási siker lett és "kult" státuszt ért el. A Minecraft afféle videojátékos legóként is felfogható, ahol csak a játékosok fantáziájára van bízva, mit hoznak ki a rendelkezésükre álló építőkockákból. A rajongótábor pedig nagyon vegyes, a hardcore gamerek ugyanúgy megtalálhatják a szórakozást ebben a világban mint a gyerekek.

A játék karrierje PC-n indult, 2010-ben pedig már elég bevételt hozott, hogy Persson felmondjon a munkahelyén és csak a Minecrafttal foglalkozzon - a Mojangot azt követően alapította, hogy visszautasította a Valve állásajánlatát. 2011-ben Sean Parker, aki a Facebook és a Napster születésénél is ott bábáskodott, szeretett volna beszállni a cégbe, de Persson az ő ajánlatát is visszautasította.

Markus Persson kereste meg a Microsoftot?

A Minecraft 2012-ben Xbox 360-ra is megjelent, majd egy évre rá a PlayStation 3-ra is kiadták, a múlt héten Xbox One-ra is megjött, emellett okostelefonos operációs rendszereken is elérhető jó ideje. A "nagy" platformok közül egyedül a Windows Phone hiányzik, mivel Persson úgy gondolta, a Microsoft operációs rendszere nem terjedt el elég széles körben ahhoz, hogy megérje rá fejleszteni. A játék minden platformon fizetős, és a néhány tucat alkalmazottat foglalkoztató Mojangot vaskos profithoz juttatja. Tavaly a cég 220 miillió dollár közeli bevételt ért el, amelynek majdnem a fele nyereségként realizálódott.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A játék, hasonlóan sok másikhoz, közben kinőtte magát és globális jelenséggé vált, a Mojang bevételének mára jelentős része származik a jogok eladásából. A Minecraftból több mint 50 millió példány fogyott, a hatalmas siker miatt pedig nem csak a képernyőn lehet vele találkozni, hanem például Lego-készlet formájában, fizikai játékként, illetve film is készül belőle.

A Mojangnak három tulajdonosa van mindössze, akik egyben a cég vezetői. A Mojang blogjában Persson többször is leírta, semmilyen pénzügyi nyomás nincs rajtuk, semmilen külső elvárásnak nem kell megfelelniük és a sok pénznél fontosabb számukra, mi lesz a Minecraft sorsa és hogy a játék felhasználói számára örömet okozzanak. Kérdés, hogy a Microsoft által a pletykák szerint felajánlott 2 milliárd dolláros vételár elég vonzó lesz-e Persson és a Mojang vezetése számára. A Bloomberg úgy tudja, az árban már megállapodtak a felek, most már csak a végső részletek kisimítása zajlik.

Persson korábban élesen bírálta a Microsoftot "a PC mint nyílt platform tönkretételéért" és a szoftvert nem is töltötte fel a Windows 8 piacterére. "Inkább ne is fusson a Minecraft Windows 8-on, mint hogy úgy táncoljak, ahogy ezek fütyülnek" - fakadt ki még 2012 őszén Twitteren a Windows piactéren kötelező minősítő eljárás miatt. "Lehet hogy így rá tudunk venni még pár embert, hogy ne váltson Windows 8-ra."

"Notch" gondolatai amúgy gyakran forognak a nagy IT-vállalatok körül, korábban a Facebookot is élesen kritizálta, amiért az megvásárolta a virtuálisvalóság-szemüveget fejlesztő Oculust, és erre tiltakozásul le is állította az Oculus VR-t támogató Minecraft fejlesztését. "Semmi olyat nem tettek eddig, ami miatt megbíznék bennük, és emiatt kicsit félelmetesek is számomra" - írta a közösségi oldalról. A Bloomberg szerint egyébként Persson kereste meg a Microsoftot azzal, hogy eladná a céget, miután jó benyomásokat szerzett a közös munka során.

Mihez kezd vele a Microsoft?

Egyelőre nem világos, a Microsoft számára milyen előnyökkel járna a Minecraft fejlesztőjének a felvásárlása - a konzoljain már amúgy is játszható a szoftver, a Windows Phone-on futó változat megjelenését pedig ennél jóval kisebb összegből, a fejleszőcég beolvasztása nélkül is el lehetne érni. A Microsofttól amúgy sem idegen, hogy a platformjaira "megvásárolja" a máshol népszerű alkalmazásokat, átvállalva a fejlesztés üzleti kockázatait, így jelent meg például Windows 8-ra a Foursquare is.

Markus Persson

Mielőtt Satya Nadella átvette volna a kormányrudat Redmondban, sokan spekuláltak arra, hogy a cég valamilyen módon leépíti az Xbox-részleget, amely lassan másfél évtizedes története alatt rengeteg pénzt vesztett és semmilyen szinergiát nem tudott kialakítani a többi Microsoft-termékkel vagy szolgáltatással - egy Xbox-tulaj semmilyen értelmezhető előnyt nem kap azzal, ha Windowst vagy Windows Phone-t használ más operációs rendszer helyett, mint ahogy Windows mellé sem logikusabb választás az Xbox a PlayStationnél.

Nem a legjobb hely?

A játékfejlesztő stúdiók menedzselésében nincs valami jó bizonyítványa a Microsoftnak. Mára gyakorlatilag megszűnt létezni a cég egyik legnagyobb játékpiaci sikerének számító sorozat, az Age of Empires, amelynek utolsó részét, az internetes többjátékos Age of Empires Online-t 2011-ben jelentették meg, majd 2013-ban bezárták a gazdaságtalan működés miatt. A cég másik ikonikus játéka, a Flight Simulator is hasonló sorsra jutott, 2009-ben a fejlesztőcsapatot szélnek eresztették. A jogokat azóta a Dovetail szerezte meg, 2014 végén a Steamen várható az új epizód, immár Redmondtól teljesen függetlenül.

Kivált a cégből a kritikai és piaci sikereket egyaránt halmozó Halo sorozatért felelős, 2000-ben megvásárolt Bungie is, amelynek legújabb dobása, a Destiny éppen tegnap jelent meg - már multiplatform címként, a két Xbox mellett PlayStationökre is. A Halót azóta egy frissen alakított csapat gondozza a Microsoftnál, a Black Tusk Studios, amely a Gears of War következő epizódjait is készíti majd.

Ami biztos, a Mojangért pletykált 2 milliárd dolláros vételárat a vállalat külföldön parkoltatott pénzből fedezhetné, hasonlóan például a Skype akvizíciójához. Ez azt jelenti, hogy a névleges összegnél lényegében olcsóbban jutna hozzá, ugyanis nem kellene kifizetnie a vételár repatriálási költségeit (a külföldön keletkezett bevétel "hazaszállítását" adókkal).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról