Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 10. 16:31

Két és fél új szervert mutatott be a Cisco

A múlt héten alaposan átszabta szerverkínálatát a Cisco: a vállalat frissítette az UCS portfóliót, egyúttal két új gépet is bemutatott, ami valójában három.

A héten rajtoltak az új Intel Xeonok, de a szervergyártók már a processzorok megérkezése előtt szívesen beszéltek a rájuk épülő gépeikről. Ennek egyik előnye, hogy kapnak némi figyelmet, hátrány viszont, hogy a beléjük kerülő hardver (CPU, memória, stb.) részletes specifikációit még nem tehették közzé. A Ciscónak azért így is sikerült nagyot mutatnia, a szokásos frissítés mellett új gépekkel gazdagodott az UCS család - ezekről még a múlt hét végén rántotta le a leplet a cég.

Öt éve annak már, hogy a Cisco 2009 tavaszán váratlanul belépett a szerverpiacra, a blade-ekre helyezett fókusz azonban meghozta a gyümölcsét, a kategóriában mára a legnagyobbak közé emelkedett a vállalat. Az amerikai blade-piacon például első a Cisco, de világszinten is a második a HP mögött, részesedése lassan a 30 százalékot közelíti és töretlenül növekszik.

A Unified Computing System portfólió új tagjai az M-sorozatú gépek, ezeket a Cisco kimondottan a nagy cloudtelepítésekhez ajánlja. Az M-sorozat alapja egy 2U magas keret, ebbe összesen nyolc szerver fér. Maguk a szerverek két Xeon processzort tartalmaznak, és megosztoznak a keretbe épített háttértáron (legfeljebb 4 darab 2,5" meghajtó), a hálózati kapcsolaton, illetve a tápegységeken. A megközelítés előnye a nagy sűrűség (16 processzor 2U helyen) mellett, hogy maguk a szerverek valóban minimális mennyiségű alkatrészt tartalmaznak csak, ezért a cseréjük még egy blade-énél is jóval olcsóbb.

UCS C3160

A kínálat másik új tagja a C3160 rackszerver, amely gigászi tárolókapacitásával próbál meg kitűnni a tömegből. A termékkategória maga nem új, annak idején a Sun vezette be először a kimondottan nagy kapacitásra optimalizált "tárolószervert" a Sun Fire X4500 egységével, amely 48 meghajtót fogadott. A Cisco most hasonló koncepció mentén alakította ki ezt a gépet, az UCS C3160 nem kevesebb mint 60 darab 3,5" meghajtót támogat, amelyek lehetnek akár 6 terabájtos kapacitású diszkek is, így egy 4U kivitelű házban összesen 360 terabájt nyers kapacitást kínál. A Cisco a gépet elsősorban nagy mennyiségű strukturálatlan adat tárolására, objektumtárolónak, vagy médiafeldolgozási feladatokra (tömeges transzkódolás, streaming) szánja.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A harmadik újdonság a portfólióban valójában nem is annyira új: az UCS Mini. Ez a "nagy" UCS olyan képességeit teszi hozzáférhetővé a fiókirodák és a kisebb infrastruktúrával rendelkező vállalatok számára mint az integrált hálózat, a központosított menedzsment és a könnyű hibaelhárítás a szervizprofilok segítségével. A Cisco ugyanis beköltöztette a fenti funkciókat biztosító "Fabric Interconnectet" a keretbe, míg az adatközponti nagy testvérnél ezek egy külön komponensként érhetők el.

UCS Mini

Az UCS Mini egyebekben megegyezik az UCS-sel ugyanazokat a blade szervereket képes fogadni mint az adatközpontokba szánt "nagy testvér", és ugyanúgy 8 gépig bővíthető egy keret. Persze a skálázhatóság (a beépített Fabric Interconnect miatt) nem végtelen, jelenleg egyetlen keretet lehet önállóan használni8 szerverrel, valamint további 7 rack kivitelű szervert. A Cisco szerint az UCS Mini a kisebb IT-igényű vállalatok számára jó lehetőség az elindulásra, és ha a vállalat kinövi a rendelkezésre álló keretet (!), azt lecserélve, de a gépeit megtartva "nagy" UCS infrastruktúrán bővíthet tovább.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról