Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 4. 12:18

Sony: szinte változatlan Xperia Z3 és új QX lencsék

Nem sokat újított okostelefonos zászlóshajóján a Sony: a berlini IFA-n bemutatott Xperia Z3 vékonyabb lett elődjénél, hardveresen azonban szinte semmi fejlődést nem mutat. A sajtóeseményen a gyártó két további telefont, egy táblagépet és viselhető eszközei mellett az új QX okostelefonhoz csatolható fényképezőket is leleplezte.

A Sony idei IFA-s sajtóeseménye a vártnál kicsit szerényebbre sikerült - szürke öltönyös japán úriemberek beszéltek szürke háttér előtt, a technikai részleteket lehetőleg mellőzve - de a gyártó azért nem maradt adós az Xperia-széria legújabb modelljeivel, beleértve a zászlóshajó Z3-at is, illetve a kötelező körnek számító okosórával is előállt, noha erre közel sem fektetett akkora hangsúlyt, mint a rivális vállalatok.

Xperia Z3 - vagy inkább Z2+?

De kezdjük a sort a cég legújabb csúcskészülékével az Xperia Z3-mal, amely még szeptemberben elérhetővé válik. Az okostelefon jelenlegi és előző generációja közötti különbség első pillantásra minimális: a dizájn picit finomodott és a kijelző is ugyanaz az 5,2 hüvelykes 424 PPI-s pixelsűrűségű full HD IPS panel, mint a Z2-ben - nem mintha lehetne rá panasz.

A processzor is változatlan maradt, a Sony nem hogy nem tett ARMv8 utasításkészletet támogató chipet zászlóshajójába, hogy kihasználhassa a hamarosan érkező legújabb Android verzió 64 bites képességeit, de ugyanazt a chipet tartotta meg, amelyet a Z2-ben is láthattunk, azaz a Snapdragon 801-et, négy 2,5 gigahertzen ketyegő Krait 400 maggal és Adreno 330 GPU-val. Sőt még a RAM mérete sem igazán segít a két eszköz megkülönböztetésében, hiszen akárcsak az előző modellben, itt is 3 gigabájt operatív memóriát találunk - a Z3 ugyanakkor 16 mellett 32 gigabájt belső tárhellyel felszerelt verzióban is kapható lesz, ez microSD-kártyával akár 128 gigabájttal is bővíthető.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A kamera továbbra is kiemelkedő, változtatni ugyanakkor ezen a területen sem igazán volt oka a gyártónak, a szenzor, akárcsak áprilisban most is 20,7 megapixeles Sony Exmor, 4K videofelvétellel és az előlapi kamera 2,2 megapixeles felbontása is maradt a régi. Ezt a modellt sem kell félteni a zuhany alatt, az IP58-as besorolás itt is megvan, azaz a telefon vízbe merítve egy méternél mélyebben is használható, akár 30 percen keresztül.

Miután a ház a korábbi 8,2-ről 7,3 milliméteresre karcsúsodott, a készülékbe csak valamivel kisebb akkumulátor fért mint a tavaszi verzióba, 3200 helyet 3100 mAh kapacitással - ez ugyanakkor a Sony szerint még mindig két napos használatot tesz lehetővé, bár ez nyilvánvalóan a használat intenzitásától függ. Összességében elmondható, hogy legújabb zászlóshajójával a Sony nem vitte túlzásba az újításokat, az Xperia Z3-at gyakorlatilag Z2+-ként is kiadhatta volna.

A kisebb modell sem marad el

Ahogy azt a gyártótól már megszokhattuk, a Z3 kistestvért is kap, a Z3 Compact készülék formájában. Ez gyakorlatilag az eszköz 4,6 hüvelykre zsugorított változata, igaz az IPS panel felbontása itt már csak 720x1280 pixel, de ez még mindig 319 PPI-s pixelsűrűséget biztosít, így a képminőségre nem lehet panasz. A processzor szintén a Snapdragon 801, a RAM-ból viszont már csak 2 gigabájt jutott bele. A kisebb Z3 csak 16 gigabájtos belső tárhellyel lesz kapható, ami microSD-kártyával további 64-gyel toldható meg.

A strapabíróságot itt a gyártó még eggyel felturbózta, a védettségi besorolás a 8,5 milliméter vékony Z3 Compactnál már IP68, azaz amellett, hogy a víz alatt egy méternél mélyebben is használható már a por ellen is teljes mértékben védett. Az akkuból itt már csak egy 2600 mAh kapacitású darabnak jutott hely, igaz ennek kisebb kijelzőt is kell üzemeltetnie. A kamerák elöl-hátul ugyanazok, amelyeket a Z3-ban is láthattunk. Az elődhöz képest alig változó Z3-nál sokkal érdekesebb a Compact modell, amely csúcskategóriás hardvert hoz azoknak, akik kényelmetlennek találják az 5 hüvelykesnél nagyobb kijelzőket.

Az ár dönt a belépőkategóriás modell sorsáról

A cég ezeken túl a belépőszintről sem feledkezett meg, ezt a területet az Xperia E3 készülékkel veszi célba. A 4,5 hüvelykes készülék a belépőkategóriához képest egészen elfogadható hardvert vonultat fel, bár a kijelző nem sorolható az erősségek közé: a TFT panel 480x854 pixel felbontású, azaz pixelsűrűsége nagyjából 218 PPI. A processzor egy négymagos, 1,2 gigahertzes Snapdragon 400 lapka, Cortex-A7 magokkal és Adreno 305 GPU-val.

A RAM mérete 1, a belső tárhelyé pedig 4 gigabájt, ami microSD-kártyával maximum 32 gigabájttal bővíthető. A kamera a hátlapon 5 megapixeles, az előlapon pedig VGA felbontású szenzor található. A kütyü 8,5 milliméter vékony és 143 grammot nyom, a zászlóvivőkből megismert vízállóság itt már sajnos kimaradt. A 2300 mAh-s akkuval ellátott eszköz különösebben érdekes paramétereket nem mutat, így az árán múlik majd, hogy mennyire lesz népszerű a belépő kategóriában készüléket keresők között.

Z3 Tablet Compact: a vízálló nyolchüvelykes

A gyártó mindezeken túl egy táblagéppel is előrukkolt, ez a felső kategóriás hardverrel telepakolt Z3 Tablet Compact. Egy nyolchüvelykes tabletről van szó, amely 1200x1900 pixeles TRILUMINOS kijelzőt kapott, 283 PPI-s pixelsűrűséggel - utóbbi zászlóshajóról lévén szó valamivel több is lehetne. Emögött a fentebb már tárgyalt Snapdragon 801 chip dolgozik és a RAM is 3 gigabájt, akárcsak a Z3 okostelefonokban. A készülék csak 16 gigabájt belső tárhellyel kapható, ezt microSD-kártyával azonban akár 128 gigabájttal is kiegészíthetjük.

A tablet hátoldali kamerája 8,1 megapixel felbontású, az előlapi pedig 2,2 megapixeles, akkumulátora pedig 4500 mAh kapacitású. A táblagép, akárcsak a Z3 telefonok víz- és porálló, IP68-as besorolással így a medence szélén sem kell különösebben félteni. A figyelemreméltóan vékony, 6,4 milliméteres, 270 grammos táblagép akárcsak a Sony többi mobil-újdonsága, Andorid 4.4-gyel a fedélzetén érkezik és még idén kapható lesz.

Két új viselhető Sony-kütyü

De a Sony nem csak okostelefonokkal, hanem mindjárt két viselhető eszközzel is készült a berlini kiállításra: ezek a SmartBand Talk okoskarperec és a vállalat okosórájának legújabb generációja, a SmartWatch 3. Utóbbi a többi Sonytól látott, elegáns felé hajló dizájnnal élesen szembemenve kifejezetten élénk, sportos külsőt kapott, gumiból készült, a házzal egybeépített szíjjal. Az óra, akárcsak legtöbb vetélytársa, a Google Android Wear platformjára épül.

Az eszköz a Z3 Compacthoz hasonlóan starpabíró, IP68-as védettségi besorolással. Jó pont a  szériától már ismert transzflektív LCD, amelynél a panel mögött egy tükröződő réteg is helyet kap, így az akkuigényes háttérvilágítás nélkül is olvasható marad, az idő például folyamatosan követhető rajta - ezt egyébként már az előző generációnál is láthattuk. A panel mérete 1,6 hüvelyk, felbontása pedig 320x320 pixel (282 PPI). Az órát, ahogy sok társát, 1,2 gigahertzes Snapdragon 400 processzor hajtja, 512 megabájt RAM és egy 420 mAh kapacitású akkumulátor társaságában, amely a Sony szerint két nap használatra elég.

A cég másik viselhető eszköze, a SmartBand Talk sem maradt kijelző nélkül, arra egy kisebb, 1,4 hüvelykes e-ink panel jutott. A karperecre mikrofon és hangszóró is került, így (telefonnal párosítva) hívások is bonyolíthatók vele, továbbá egyes eszközökön a zenelejátszást is irányíthatjuk a segítségével. Az eszközt egy ARM Cortex-M4 processzor hatja, és szintén IP68-as szinten bírja a gyűrődést. Mindkét kütyü microUSB-ről tölthető, továbbá NFC-n keresztül is párosíthatók a telefonokkal. A Sony sportos órájának ajánlott fogyasztói ára 230 euró környékén mozog majd, míg a SmartBand Talk nagyjából 160 euróért kerül a boltokba még az ősszel.

QX lencse objektív nélkül?

A gyártó ezen felül a telefonhoz csatlakoztatható QX fényképező-szenzorok legújabb szériáját is leleplezte. A QX30 és QX1 névre keresztelt kiegészítők esetében gyakorlatilag egy teljes digitális kameráról van szó, a kijelzőt  és a kezelőfelületet leszámítva, itt jön képbe az androidos vagy iOS-estelefon, amelyhez Wi-Fi - és egy kihúzható kampó - segítségével csatlakoznak. A QX30 a gyártó Cyber-shot HX50V fényképezőjéből megismert 20 megapxieles, 1/2,3 hüvelykes Exmor R szenzorát használja, egy 30x zoomra képes, f3.5-6.3, 24-720 milliméteres objektív társaságában. A kütyü másodpercenként 60 képkockás full HD videofelvételt produkál, egy feltöltéssel nagyjából 25 percen keresztül. Az akkus kapacitás fotókból 200-ra elég, a telep ugyanakkor cserélhető, ha hosszabb utat terveznénk. A képeket a kütyü saját microSD-kártyáján tárolja, ebből maximum 64 gigabájt kapacitásút tehetünk bele.

A két eszköz közül azonban a QX1 az érdekesebb, amelyről az objektív teljes egészében lemaradt - egy E-mount foglalt segítségével azonban ez ízlés szerint pótolható. Ebben a kiegészítőben egy 20,1 megapixeles Exmor HD CMOS szenzor dolgozik, noha itt csak másodpercenként 30 képkockás Full HD videó rögzítésére van lehetőség. A QX30 350 dollárért kerül a boltokba, a QX1 pedig valamivel borsosabb, 400 dolláros áron - objektív nélkül.

Az unalmas IFA-esemény és az óvatosan fejlesztgetett Z3 okostelefon ellenére látszik, hogy a Sony sem üres kézzel érkezett Berlinbe, a hardverek mellé ráadásul egy új szolgáltatást, a mobil eszközein hamarosan elérhetővé váló PlayStation Remoteplayt is bejelentette, amelynek segítségével a játékkonzol tartalmait a Wi-Fi-n a Z3-ra streamelhetjük, így az okostelefon tulajdonosainak gyakorlatilag a lakás bármely pontján folytatható lesz a játék - később pedig a tervek szerint a funkció nem csak az adott Wi-Fi hálózaton, de megfelelő internetkapcsolattal bárhonnan elérhető lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról