Szerző: Bodnár Ádám

2014. augusztus 27. 15:01

Tízmilliárd dollárt érhet a bevétel nélküli startup

Egyetlen cent bevételt sem termelt három éves története során a Snapchat, a piaci értéke mégis rohamosan növekedik, és bennfentes informátorok szerint már elérte a 10 milliárd dollárt is.

A Kleiner Perkins Caufield & Byer kockázatitőke-alap 10 milliárd dolláros értékeltség mellett vásárolt részesedést a Snapchatben, írta belsős forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal. Az egyre népszerűbb üzenetküldő szolgáltatásba a közelmúltban a Jurij Milner által vezetett orosz DST Global is beszállt.

A Snapchat az Instagram és tetszőleges üzenetküldő szolgáltatás keverékének tekinthető. A 2011 ősze óta elérhető szoftver elsősorban a fiatalok körében népszerű. A Snapchat képek, videók, rajzok és persze szöveges üzenetek küldését teszi lehetővé egy zárt csoport számára, a küldők pedig még azt is meghatározhatják, a címzettek mennyi ideig láthatják a tartalmat. Jelenleg ez legfeljebb 10 másodperc lehet, vagyis a megnyitás után röviddel a küldött kép, videó, rajz vagy szöveg nyomtalanul eltűnik a címzett készülékéről és törlődik a Snapchat szerveréről is - így sokkal merészebb tartalmakat is posztolnak rá a felhasználók.

Evan Spiegel

A Snapchatet a Stanford University két hallgatója, Evan Spiegel és Reggie Brown készítette, akik az ötletüket később önálló vállalkozásba szervezték. A kliens kezdetben csak iOS-en volt elérhető, 2012 óta Androidon is létezik Snapchat. A vállalat a megalapítása óta több mint 150 millió dollár tőkét vont be,amelyet a fejlesztésekre és terjeszkedésre fordított - a felhasználók érdeklődésének növekedésével együtt a kiszolgáló infrastruktúrát is skálázni kellett. Ennek eredményeképp mára a Snapchatnek havonta 100 millió aktív felhasználója van, a regisztráltak kétharmada minden nap belép, az elküldött "snapeket" pedig naponta több mint egymilliárdszor nézik meg.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy rajongótábora és komoly híre tehát már van a Snapchatnek, amije még nincs viszont, az a bevétel: a szolgáltatás az indulása óta eltelt lassan három évben egyetlen cent bevételt sem hozott, mivel még nem rendelkezik üzleti modellel. Ennek ellenére a Kleiner Perkins Caufield & Byer mintegy 20 millió dollárral szállt be az üzletbe, a WSJ forrásai szerint 10 milliárd dolláros értékeltség mellett - ezzel a Snapchat az egyik legnagyobb értékű netes vállalkozás ma a piacon. Összehasonlításképp, a közel 300 millió felhasználóval bíró, évente több mint 600 millió dolláros bevételt felmutató (igaz, jelentősen veszteséges), már tőzsdén levő Twitter kapitalizációja 29 milliárd dollár jelenleg.

A hatalmas felhasználói bázis és a gyors növekedés miatt a Snapchat és a hasonló szolgáltatások a befektetők kedvencei közé tartoznak - a kérdés az, hogy mikor sikerül bevételt és nyereséget elérnie. Mivel a Snapchatet főleg tinédzserek használják, nagy a kockázata annak, hogy a felhasználók ahogy jöttek, el is tűnnek, egy másik, trendibb, divatosabb szolgáltatásra váltanak. Ugyanakkor ezt a demográfiai csoportot jól el lehet érni hirdetésekkel a Snapchaten, a vállalat már erőteljesen foglalkozik is azzal, hogyan tudná a reklámokat úgy integrálni a szolgáltatásába, hogy azok ne riasszák el a felhasználókat, mégis hatékonyak legyenek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról